Steve Carell: „Nincs bennem semmi különleges vagy vicces"

Hollywood olyan, mint egy valóság show: mintha tudatosan válogatnának össze excentrikus karaktereket, akik biztosan konfliktusba kerülnek egymással, kicsapongó életet élnek, elviselhetetlen egoisták, hirtelen lobbannak szerelemre, és szinte borítékolhatóan nem maradnak hűségesek. Steve Carell egyik filmje, a Foxcatcher kapcsán szinte bocsánatkérőleg nyilatkozta, hogy ő ehhez képest megveszekedetten hétköznapi.

„Kiábrándítóan divatjamúlt vagyok, nincs bennem semmi különleges vagy vicces. A szüleim 89 évesen is boldog házasságban élnek, és felhőtlen gyerekkort biztosítottak nekem, ami mentes volt minden olyan szörnyűségtől, amit később a drámai szerepekben felhasználhatnék.”

Talán ezért van az, hogy Carellt szinte csak kedvesen vicces karakterekben láthatta a közönség, és összes komolyabb sikert arató filmje – mint A család kicsi kincse, az Evan a minden6ó, a Dan és a szerelem, az Őrült dilis szerelem vagy az Amíg a világ vége el nem választ – arról szól, hogy igazán boldog és normális életet családban élhet az ember. Carell erre az üzenetre a magánéletével sem cáfol rá, 1995 óta él boldog házasságban Nancy Walls színésznővel, két gyerekük van, egy lány és egy fiú. Los Angelesben élnek, és amikor nincsenek valamilyen filmhez kapcsolódó kötelezettségei, igyekszik kimaradni a reflektorfényből, csendes, nyugodt családi életet élni.

Rém rendes pasas

Hogy ekkora „hendikeppel” hogyan lett belőle Hollywood egyik legkeresettebb komikusa, sőt, a 2015-ös évnek az egyik legtöbbet emlegetett Oscar-díj esélyese? (A Foxcatcherben életében először egy igazán negatív figurát alakít, annyira hitelesen, hogy aki látta, borzongva adná neki az Oscart.) Nos, Steve Carell amolyan igazi botcsinálta sztár, kicsit mint az ószövetségbeli Jónás, aki „rühellé a prófétaságot”, de ugyebár nem nagyon maradt más választása…

Carell egy „tökéletesen és lélegzetelállítóan normális családban” nőtt fel, Edwin és Harriet Carell, egy villamosmérnök apa és egy pszichiátriai nővér édesanya negyedik fiúgyermekeként. Olasz, illetve lengyel/német származású szülei mindketten hívő katolikusok, a család neve eredetileg Caroselli volt, amit az apja változtatott meg Carellre. A négy fiú a Massachusetts állambeli Concord katolikus iskolába járt, és bár a komikus színészekről mindenki azt hiszi, hogy a magánéletükben is folyamatosan poénkodnak, Carell sosem volt az osztály bohóca. Általános iskolás korában fuvolán játszott, amit nagyon komolyan vett, éveken keresztül jégkorongozott, és amikor egyszer megkérdezték, hogy mi volt élete legfájdalmasabb élménye, kis gondolkodás után azt mondta, hogy az, amikor egy hokimeccsen a pakk a két szeme között orrnyergen találta. Diplomázás (Denison University, Granville, Ohio) után Chicagóba költözött, ahol a The Second City csapat tagja lett, akik olyan improvizációra épülő jeleneteket adnak elő, mint a magyar tévéből is ismert Beugró társulata. Itt ismerkedett meg a két legfontosabb személlyel az életében, akik közül az egyik a felesége, Nancy, a másik pedig Stephen Colbert, aki meghívta, hogy legyen állandó szereplője a Daily Show-nak, ami egy hamis riportokból álló vicces álhírműsor.

És Carell ekkor találta ki magát mint komikust.

A feladata ugyanis az lett volna, hogy komoly  újságírónak álcázva magát embereket csapjon be álhírekkel. „Embereket nevetségessé tenni az én véleményem szerint egyáltalán nem jópofa vagy vicces dolog, hanem gonoszság”, nyilatkozta a szerepről, és ezért inkább a saját karakterét tette komikussá. „Úgy képzeltem el a figurát, mint egy nagy országos tévécsatorna bukott műsorvezetőjét, akit lehelyeztek egy kis helyi tévéhez, amit ő szörnyen rangon alulinak érez.” El tudjuk képzelni a karaktert.

Közben azért kapott kisebb filmes szerepeket is (Huncutka, Ottalvós buli, A Minden6ó, Földre szállt boszorkány, Melinda és Melinda, stb), de általában csak akkorákat, hogy a neve még éppen odaférjen az iMDb-n a stáblista első oldalának a végére.

A 40 éves szűz

2004-ben egy saját ötlettel – amit még improvizációs színjátszóként dolgozott ki, és ami egy 40 éves, még szűz fickóról szól – megkereste Judd Apatow producer-rendező barátját, aki azonnal ráharapott. „Sosem fogom elfelejteni – meséli Carell. – Judd azt mondta, ’Ó, ez olyan jó, hogy holnap el tudnánk adni.’ Néhány nappal később megemlítette valakinek az Universal stúdiónál, és ott helyben azonnal meg is vették.”
Remekül döntöttek, a film 26 millió dollárból készült el – hollywoodi mércével csekélység –, ám csak a mozibevételek több mint 177 milliót hoztak a cégnek. Mellékhatásként Steve Carell egy csapásra közismert lett Amerika-szerte. Egészen addig el sem tudta képzelni, hogy egyszer ekkora sztár lesz belőle. „A legvadabb rémálmomban sem fordult ilyesmi elő. És becsülettel mondom, soha egy percig sem vágytam rá. Egész egyszerűen csak egy színész akartam lenni, akit foglalkoztatnak, és keres annyit, hogy tisztességesen el tudja tartani a családját.”

Azóta hatszor jelölték Emmy-díjra, de egyszer sem nyert, ám mindez egy cseppet sem zavarja. „Mielőtt azon kezdenél el keseregni, hogy miért nem nyersz, érdemes körülnézni, hogy hol is vagy, és számba venni azt a rengeteg fantasztikus dolgot, ami történt. Hogyan lehetne bármi okom is panaszra!? Megnyertem a lottófőnyereményt!” És annak is örül, hogy mindez 40 éves kora után következett be, és nem előtte. „Lehet, hogy ha fiatalabb korban ér utol a siker, akkor nem tudtam volna kezelni. Nagyon örülök, hogy minden úgy történt, ahogyan történt.”

Lehetséges, hogy valóban nagyobb próbatétel elé állította volna Carellt a siker, ha korábban jön, de majdnem biztosak vagyunk benne, hogy akkor sem gyűrte volna maga alá, mert a családjától kapott és később sajátjává tett hite és értékrendje – sok kollégájával ellentétben – sosem ingott meg.

„Nagyon bízom benne, hogy az Úr mindig megmutatja a helyes irányt, és hogy a segítségemre van a jó döntések meghozatalában és a családommal kapcsolatban is.” És mivel sosem akart mindenáron érvényesülni, ezért bátran mert beszélni hitéről és meggyőződéséről – amikor kérdezték. 2014 novemberében még a hírhedt rádiós dj, Howard Stern beszélgető showjába is elment, ami pedig nagy bátorságra vall, mert Stern nyers beszédéről és kendőzetlen stílusáról ismert. Nem is finomkodott sokat, végigvesézte Carellt a szokásos kérdésekkel, amelyekkel a katolikusokat szokták izzasztani, ő pedig felelt mindenre becsülettel, úgy, ahogyan tudott, hol magabiztosan, hol kételyeket megfogalmazva. Ismerve Stern stílusát, a fültanúk szerint a legmeglepőbb az a tisztelet volt, amivel a műsorvezető Carell-lal beszélt. Azt mondják, ha hiteltelen lett volna, biztosan ízekre szedi. 

Nem exkluzív klub

Ismerkedjünk meg mi is egy kicsit Carell katolikus egyházról alkotott véleményével. 
„Nemrég megkérdezte valaki, hogy mit változtatnék meg az egyházban. A nagybetűs Tradícióból természetesen semmit, hiszen az nem az enyém, hogy változtassak rajta. Jézus azért adta nekünk az Anyaszentegyházat, hogy megváltoztasson minket, és nem azért, hogy mi változtassuk meg őt.

De a változhatatlan lényegen kívül egy dolog biztosan van, amin szívesen változtatnék. Szeretném, ha egyházunk sokkal inkább misszió-orientáltabb és evangelizálóbb lenne.

A saját plébániánkon szinte soha nem látok senkit, aki új embert hozna a közösségbe. Kicsit olyan érzésem van, mintha egy exkluzív klub tagja lennék, ahová csak családi alapon lehet bekerülni – pedig Isten családja nem ilyen. Az egyháznak ki kellene nyújtania a karját a legelesettebbek és a legrászorultabbak felé is. A katolikus egyház Nyugaton el fogja veszíteni a hívei egy részét a neoprotestáns egyházak javára, ha ez így megy tovább. Az embereknek igazság kimondása nem elég, személyes kapcsolatba akarnak kerülni Istennel. Meg akarják tapasztalni Istent! … Semmiképpen sem szeretném, ha félreértenének. A plébániánkra nagyszerű emberek járnak. Mélyen hívők, teljes egyetértésben vannak a Pápa, az egyház tanításával, rendszeresen magukhoz veszik az Urat az Eucharisztiában, és hallgatják, olvassák Igéjét a Szentírásban. De én arra szeretném felhívni az én plébániámhoz és a világ összes plébániájához tartozókat, hogy tegyenek többet az Evangélium hirdetéséért! Fogadjuk be Jézust és az ő Evangéliumát teljes egészében az életünkbe és azután osszuk ezt meg annyi emberrel, amennyivel csak lehet. Sok kis csoportot szeretnék látni, amelyekben a csak vasárnapi templomjárókat valaki személyesen bevezeti az Evangélium világába, aki jobban ért hozzá, kezdve a pappal.”

Carell szerint teljesen egyértelmű, hogy a nyugati egyház megújulásra szorul, és mintát is tud rá, hogy hogyan.

„Az Illinois Egyetem diákplébániája, ahová én is jártam, fantasztikus volt. Rengeteg különböző lehetőség volt találkozni és kapcsolatba kerülni más diákokkal, szervezőkkel, papokkal és szerzetesnővérekkel. Megtapasztaltam, hogy nagyon jól is lehet csinálni. … Már alig várom, hogy jövőre (2015, a szerk.) FOCUS misszionáriusként megoszthassam a tapasztalataimat azokkal, akik sosem halottak Jézusról és az ő örömhíréről az új egyetemi campuson, ahová megyek.”  (A FOCUS II. János Pál új evangelizációra történő felhívására válaszul jött létre 1998-ban Kansasban, és az amerikai egyetemeken folytat missziós tevékenységet. A szerk.)
„Ferenc pápa sokat beszélt már erről, és a leghíresebb idézet tőle talán éppen ez: ’Amikor az Egyház nem lép ki önmagából, hogy evangelizáljon, először belterjessé válik, majd megbetegszik.’ Ezt pedig azért mondta, hogy együtt úszni az árral nekünk, keresztényeknek egyszerűen nem elég. Keresztényként folyamatosan arra kell törekednünk, hogy Jézust tegyük az életünk középpontjába. Twitter-üzenetében a pápa ezt így fogalmazta meg: 'Nem lehetünk részmunkaidős keresztények! Azt kell keresnünk, hogy miként élhetjük meg a hitünket minden nap, a nap minden pillanatában.' ”