Kinek mi jut eszébe a karácsonyról?

Az angyalok másnak is eszébe jutottak, mert volt, aki azt mondta, hogy hozzájuk ők hozzák a karácsonyfát. De legtöbben azért mégis maguk veszik, és már december elején fel is díszítik, mert karácsonykor úgysem lesznek otthon. Sokan elutaznak valahová, és csak akkor jönnek vissza, amikor újra elkezdődik az iskola. Kicsit irigyek is vagyunk Ágóval, mert nekik majdnem egy hónappal előbb elkezdődik az ünnep: csillog-villog a fa a nappaliban, és mindennap eszegetik az édességet az ádventi naptárukból… Amikor meg elfogy a csoki, jöhet a pulyka és a sok-sok ajándék a nagyszülőknél. Igaz, azért sokan elmennek a templomba is, hogy énekeljenek a kis Jézus születésnapjára.

Nekem is el kellett magyaráznom a szavaimat.

Nálunk minden azzal kezdődik, hogy csinálunk egy szép koszorút az ajtóra: szúrós zöld leveleket teszünk rá meg piros bogyókat és egy díszt, amit Anya készített nagyon régen, az első angol karácsonyunkra, amikor én még az ő pocakjában ünnepeltem.

Aztán odakészítünk négy szép gyertyát az asztalra, és abból minden héten meggyújtunk egyet. Anya szerint ez a mi ádventi naptárunk. Este befűtünk a kandallóba – mert akkor már nagyon hideg van –, és együtt készítjük a képeslapokat, díszeket, amiket Magyarországra küldünk a nagyszülőknek és az unokatestvéreknek. Próbálunk jobbak lenni, mint máskor. Ez a legnehezebb része – de azért egy kicsit ritkábban rugdosódunk az asztal alatt. Sőt, ajándékot is készítünk egymásnak! Legtöbbször valami szaloncukorfélét, mert azt itt egyáltalán nem árulnak, és mert Anya szerint az biztos nem kallódik évekig a fiókunk alján (persze csak azért, mert ő is segít megcsinálni).

Amikor mindenkinek véget ér az iskola, akkor jön a legérdekesebb rész: a fenyővadászat és a pontyhalászat. Először karácsonyfát kell szerezni. Az pedig nem könnyű, mert addigra mindenki rég megvette a szép fákat, mi meg versenyeztethetjük a maradékot, hogy melyik nem annyira ferde, kopasz vagy szomorú… A nyertest viszont olcsón hazavihetjük, mert már úgyse kéne senkinek. Ez nagyon izgalmas dolog, mert több helyre is elmegyünk, és mindig azt hisszük, hogy egyáltalán nem fogunk normálisan kinéző fát találni, de aztán a végén valahogy mindig lesz egy, amivel nagyon jól járunk. Szerintem ez biztosan a karácsonyi angyalok miatt lehet.

Utána száguldunk a szomszéd városba pontyot venni, amit sosem lehet kapni máskor, csakis szenteste előtt egy nappal – és nagyon kell sietni, mert a lengyelek is pontyot esznek az ünnepen, és ők sajnos jóval közelebb laknak a bolthoz.

A múltkor amint beléptünk az áruházba, Apa mindjárt mondta, hogy Ágó meg én rohanjunk a halashoz, és ha van ponty, mindenképp vegyük meg. Nagyon büszke voltam, mert még soha nem vettünk egyedül semmit, és pont az utolsó halat kaptuk meg – mire Apa meg Dani odaértek, már be is csomagolták nekünk. Úgyhogy mi ketten mentettük meg a karácsonyi vacsorát.

Amikor már minden megvolt, Anya szépen megsütötte a kalácsokat, jól elvágta a kezét a nagy késsel, és megfőzte a halászlét meg a tésztát. Mi meg feldíszítettük a fát. Misére is mentünk, ajándékot is kaptunk, mint az angol gyerekek. A nagyszülők helyett pedig minden évben elmegyünk a David bácsiékhoz pulykát enni – meg játszani a gyerekeikkel.

 

Nálunk mindig ilyen a karácsony, de ebben az évben, azt hiszem, kicsit máshogy lesz. Most végre mi is együtt ünnepelhetünk az egyik nagymamánkkal! Sőt, idén ő intézi majd az egész karácsonyt!

Nagyon izgalmas lesz!!! Én már alig várom!

Ágó kicsit aggódik, hogy mi lesz a mákos kaláccsal meg a halászlével, de Anya elmagyarázta, hogy ő is mindent a nagyitól tanult, úgyhogy az ünnepi vacsora biztosan legalább annyira finom lesz, mint szokott. Dani vigyorgott:

 – Akkor most majd a nagymama vágja el a kezét…

 – Hátha idén ez is elmarad... – mondta Anya.

 – És te mikor jössz haza? – kérdezte Ágó.

 – Ti – javítottam ki.

 – Még nem tudom. Ha szerencsénk lesz, talán szentestére kiengednek.

 – Ó, akkor idén két jászol is lesz a fa alatt! Egy a Jézuskának, egy meg a mi kicsi babánknak – öleltem meg Anya pocakját, de csak óvatosan.

 – Ha vigyáznak ránk az angyalok, akkor egészen biztosan – mosolygott Anya.

 – Vigyáznak ránk – mondta Apa. – Egészen biztosan.