Alvászavarok vagy nyugodt pihenés?

Hitestársam szerint ez az első fázisban egyfajta ingerlékenységet vált ki belőlem, és „intelmeim” többek között ilyenkor záporoznak a fejére. A második fázisban ebből megbánás, majd szentimentális békülés lesz. A harmadik fázisban a megkötött béke feletti örömöm átvált részegséghez hasonló nevetgélésbe és műsorozásba.

Eddigre már le szokott esni neki a tantusz, hogy itt az ideje ágyba parancsolni, és akkor jó esetben csak félálomban hallja tőlem a negyedik fázis irreális szorongásait.

Olyan félmondatokat, mint „ugye megígéri, hogy mindig vigyáz magára”, és hogy „milyen sebezhető is az ember, ha családja van”, és végül „jobb az ilyenre nem is gondolni”… de ilyenkor általában már nem tudja meg, mi is az pontosan, amire jobb nem is gondolni.

Velem ellentétben ő bárhol és bármikor képes szundítani egyet. Mindegy, hogy hosszúra nyúlt vendégségről van-e szó, (zajos társaság, esetleg háttérben dübörgő zene ellenére is), éppen folyamatban lévő munkáról (értsd: nagytakarítás, vagy afféle férfimunka, amit csak ő tud megcsinálni), esetleg ránk bízott, ordító rokongyerekről, az én uram képes egy pillanat alatt, akár a legkényelmetlenebb pózban is elszenderülni. Ezt a képességét nevezhetjük irigylésre méltónak, de az éjszakai együtt alvás további problémákat vet fel. Egyrészt igen termetes, és bár én sem vagyok afféle nyamvadt fehérnép, nem állítom, hogy eleinte egy-egy hirtelen mozdulatánál nem voltak olyan félelmeim, hogy ha nem vagyok elég éber és gyors, véletlenül agyonüt, de legalábbis agyonnyom. Aztán kifejlődött nála az a hatodik érzék, amitől az ember már nem úgy forgolódik az ágyban, mint amikor egyedül aludt.

Ugyanakkor a banálisnak tűnő, mégis kardinális probléma a horkolás, nálunk is előkerült.

Ha elég gyorsan és mélyen elalszom, nem olyan vészesen hangos vagy kellemetlen. Azonban egy-egy frontoktól árnyékolt, zaklatott éjszakámon már más a helyzet. Tény, hogy erre is van gyógyír: megfigyeltem ugyanis, hogy az oldalára fordulva elcsendesül. Ám acélos menyecske legyen a talpán, aki őt álmában az oldalára képes görgetni. Szóval elkezdem piszkálni, hogy ugyan forduljon már oldalvást. Ez hosszas és módszeres beavatkozást igényel, amit inkább nem részleteznék, a lényeg, hogy a végére általában annyit érek el, hogy kényszeredetten oldalra biccenti a fejét, amitől persze egy perc múlva ugyanúgy horkol tovább.

Van még egy ennél is bosszantóbb szokása, hogy amilyen jól be tud aludni fényes nappal, sokszor olyan éberré tud válni az éjszaka közepén. Ilyenkor aztán leül a számítógép elé. A számítógép persze ugyanabban a szobában van, ahol az ágyunk, és engem a fény éjszaka idegesít.

Ékes bizonyítéka ennek, hogy esténként körbemegyek a lakásban, és mindent áramtalanítok, mert egyszerűen nem bírom, ha az elektromos kütyük apró, színes ledes jelzőitől úgy néz ki a lakás, mint egy ufó-leszállópálya.

Felmerült bennem egy pótágy gondolata vészhelyzetre, ám féltem, nehogy ebből tendencia legyen, és idejekorán beüssön nálunk a nyugdíjas különágyas szindróma, így végül más megoldást választottam: vettem a patikában egy pár füldugót, a drogériában pedig csinos szemtakaró párnát, és így szent a béke meg az alvásom is.