Így működött a diktatúra: egy közúti incidensből munkatábor lett

Koch Hugó 1908. március 18-án született Budapesten. Mérnökként a Meinl cégnél helyezkedett el, karrierje szépen ívelt fölfelé, csakhamar igazgató lett, 1936-ban cikket is publikált a csokoládégyártásról a Búvár című lapban. A II. világháború után a magyar vállalatot azon a jogcímen, hogy német érdekeltség, államosították, de Koch – talán mert személyesen is ismerte Rákosi Mátyást, a kommunista párt főtitkárát – műszaki igazgatóként megtarthatta munkáját.

Az 1949. október 23-án történteket és azok következményeit így örökítette meg Faludy György: „Egy napon Koch, Galba nevű sofőrjével a gödöllői országúton hajtott […], amikor velük szemben három szabálytalanul hajtó, óriási autó fékezett csikorogva; az elsővel majdnem összeütköztek. Az elsőből kiszállt néhány ávós. A második számú autóból kiszállt Rákosi Mátyás. Amikor felismerte Kochot, megölelte, bocsánatot kért kísérői miatt, akik rosszul hajtottak, kézcsókját küldte Koch feleségének, és visszaült kocsijába. 

Elindult az első autó, a második Rákosival, a harmadikból pedig kiszálltak az ávósok, és vasra verték Kochot meg Galbát. Nem az ÁVO-ra, hanem a törvényszékre vitték őket, ahol Rákosi élete ellen tervezett merénylettel vádolták meg mindkettőjüket.

Kochnak megengedték, hogy ügyvédet fogadjon. Az ügyvéd beszélt a védencével, felment Rákosihoz az Akadémiai utcai pártházba. Rákosi vérveres lett a dühtől, amikor meghallotta, mi történt. Megköszönte az ügyvédnek a felvilágosítást, s megígérte, hogy védence két órán belül szabad lesz. Öt perccel később, amikor az ügyvéd boldog mosollyal kilépett a pártház kapuján, ávós autóba gyömöszölték, és Kistarcsára vitték. Ezek után Koch egy Rigó nevű kövér, vörös képű bíró elé került, [aki] legnagyobb elképedésére felmentette. Amikor tárgyalás után virággal kezében sofőrjével együtt kilépett a törvényszék kapuján, az ávósok mindkettőjüket lefogták. Kistarcsán találkoztak első ügyvédjükkel, aki ott is maradt, míg Koch és Galba Recskre került. A szomszédos barakkban aludtak, egymás mellett. Rigó, a kövér, vörös képű bíró, aki felmentette őket, az Északkeleti Betörés mellett aludt, közvetlenül alattam” – emlékezett vissza Faludy, utalva Tóth Gézára, a neves magyar meteorológusra is, aki arról kapta rabtársaitól a gúnynevét, hogy egy északkeletről érkező időjárási frontot betörésnek nevezett; ez nem kerülhette el egy éber funkcionárius figyelmét, aki ebben a szovjet hadseregre vonatkozó áthallást vélt felfedezni.

Faludy az írói szabadsággal élve egységes kompozícióba szerkesztette több recski rabtársa tragikus történetét, de írása lényegében nem, csupán részleteiben tér el a valós eseményektől. A dokumentumok alapján Kochnak nem volt sofőrje, de a baleset napján – mivel az autójával akadt valami gond – útközben Cinkotán elfogadta egy szabadnapos sofőr, Rimanóczy László segítségét, aki átvette a kocsi vezetését. Bár a közúti afférhoz sem Galba János vendéglősnek, sem testvérének, a ténylegesen sofőrként dolgozó Károlynak nem volt köze, valóban megjárták Recsket, de az internálási véghatározat szerint azért, mert egy ávéhást tettleg akartak bántalmazni. 

Ebből annyi felel meg a valóságnak, hogy miután váci vendéglőjük előtt olyan gyorsan hajtott el a helyi börtön gépkocsija, hogy majdnem elütött egy anyát, az ekkor támadt csődületben valóban hangosan szidták a sofőrt.

Amikor a Faludy visszaemlékezésében szereplő bíró (vélhetően Rigó Ernő) által felmentett Koch Hugó távozott a tárgyalóteremből, az épület előtt már egy csapat ávéhás várta. Ezúttal a vád nem a merényletterv volt, „szabotázscselekmények elkövetésére szövetkező csoport beszervezett tagjaként” tartóztatták le, és a bírósági tárgyalást megkerülve internálták. Kistarcsán, majd a recski kényszermunkatáborban raboskodott, az előbbi helyen találkozott a felkért védőügyvédjével is. A recski túlélők többsége megemlékezett róla, mert végzettsége miatt mérnöki tudást igénylő feladatokra is alkalmazták, és ő lett az úgynevezett „főnormás”, de ő számított a tábor foglyainak ügyeit intéző, ugyancsak internált Tamás Dezső helyettesének is. A fennmaradt iratok alapján az ÁVH 1952-ben a beszervezését is megkísérelte. 

Koch végül 1953 áprilisában szabadult. Sikerült visszatérnie eredeti szakmájához, a Budapesti Csokoládégyár műszaki osztályán, majd a Magyar Édesipari Nagyvállalatnál dolgozott. 1964-ben kitüntették a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, majd 1966-ban kinevezték a vállalat műszaki igazgatójává. 1969-ben nyugdíjba vonult, 1973-ban hunyt el.

Koch Hugó története a Rákosi-korszak kiszámíthatatlan abszurditását példázza, ahol egy közúti incidens vétlen résztvevőjének kényszermunkatábor járt. Bár később rehabilitálták, életét az átélt trauma mindvégig beárnyékolta. 

Támogatott tartalom. A cikk a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben készült.