Nincs gyermekvédelem kapcsolódás nélkül – 133 családban főzik úgy a tökfőzeléket, ahogy Anyácska
Tiszadob felé tartunk Bach Máté fotós kollégámmal egy ajándékokkal teli furgonban. A Tűzcsiholók karácsonyi akciójában azonban nem a dobozok a legfontosabbak, hanem a személyes jelenlét: az odafordulás, a kapcsolódás, az ölelés. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka – akit mindenki csak Anyácskának hív – egy életre elköteleződött a gyermekvédelem mellett. Munkássága ékes bizonyítéka annak, hogy csak a kapcsolódáson keresztül lehet hosszútávú segítséget nyújtani a perifériára szorult embereknek.
A Tűzcsiholók Egyesület 2020-ban alakult, nagyjából akkor, amikor Illésné Áncsán Aranka „Anyácska” tiszadobi gyermekotthoni növendékei már maguk is szülőkké váltak. Az egyesület alapító tagjai között Oláh Ibolya énekesnő is szerepel, aki szintén a Tiszadobi Gyermekotthonból lépett ki a felnőtt életbe, és ma is aktívan támogatja az állami gondoskodásban felnőtt fiatalokat.
Az állami gondoskodásban élők „tudnak akarni”
„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.”
Ady Endre A tűz csiholója című verse a Tűzcsiholó Egyesület tagjai számára nem csak inspiráló költemény, hanem praktikus módszertan is. Azoknak tudnak segíteni, akikben ott van a tűz, a szikra, vagy legalább felpiszkálható a parázs.
Anyácska szerint az intézményből kikerült fiatalok többsége „tud akarni”, teszik a dolgukat, küzdenek, egy kis segítséggel képesek helytállni.
„Nem véletlenül csináltunk adományboltokat. Fontos, hogy a fiatalok ne érezzék magukat olyan kiszolgáltatott embereknek, akiknek örülniük kell, ha kapnak valamit. Még ha olcsón veszik is meg, jobban megbecsülik azt, amit a boltban vásároltak, hiszen megkeresik az árát annak, amit megvesznek” – mutat rá az adományboltok szerepére Anyácska.
Személyes kapcsolatokat építenek
Első helyszínünk egy panelház. Éppen a parkolóban válogatjuk a névre szóló ajándékokat, amikor elénk lép egy fiatal, és hosszan megöleli Arankát. Aztán odalép a sofőrhöz – akit apának szólít – hogy őt is megölelje. A jármű vezetője Illés László, Aranka férje, maga is gyermeknevelőként dolgozott Tiszadobon.
A tűzcsiholók „stratégiai bázisa" nem a kliensszoba, hanem a viaszos vászonnal letakart konyhaasztal.
Kimennek a családokhoz és megbeszélik a háztartási kérdéseket, a pénz beosztását vagy a neveléssel összefüggő problémákat.
Itt tanácskoznak arról, hol lehet olcsón bevásárolni és hogyan kell megóvni a gyerekruhákat a kisebb testvéreknek. Százharminchárom családban főzik úgy a tökfőzeléket, ahogy Aranka.
Az alapellátást kell javítani
Amikor arról érdeklődöm, milyen rendszerhiányosságok hívták életre az egyesületet, Anyácska elmondja, hogy bár a ’97-es gyermekvédelmi törvény alapvetően jó, de nincsenek meg hozzá a feltételek.
„A munkám során tisztán látszik, hogy ha az ember segíteni akar a gyerekeknek, akkor azt kellene megoldani, hogy a gyerekek otthon maradhassanak a saját családjuknál.
Tehát az alapellátást kéne olyan szintre hozni, hogy minél több gyermek maradhasson a családban. A gyerekotthonok világa abban az időszakban, amikor én elkezdtem a munkát, végképp nem volt arra alkalmas, hogy a gyerekek megtanulják azokat a készségeket, amelyek a társadalmi beilleszkedésükhöz szükségesek.”
Aranka szerint ahhoz, hogy valaki jól működtessen egy családot, olyan tudásra van szükség, amit a perifériára szorult családok gyerekei nehezen tudnak elsajátítani.
„Egyszerű dolgokra gondolok, például amikor eléjük teszik a reggelit, ebédet, vacsorát és azt sem tudják, hogy miből áll az étel, miképpen kell elkészíteni egy tojásrántottát vagy egy teát. Amikor elkezdtem dolgozni, a gyerekek még közös ruhatárat használtak. Ha piszkos lett a ruhájuk, leadták a mosodában, aztán kivettek a szekrényből egy alsónadrágot, ami lehet, hogy nem is az övék volt, csak méretre stimmelt. Így nehéz megtanulni azokat a készségeket, amik egy család fenntartásához kellenek" - magyarázza.
A gyermekvédelmi szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy a csekkfeladást vagy az önéletrajzírást csak részben lehet megtanulni egy gyerekotthonban. „Az 1997-es törvény után változott a gyermekotthoni lét. Törekedtek arra, hogy a gyermekotthon hasonlítson a családhoz. Tanítottuk a gyerekeket főzni, egy kicsit gazdálkodni, de nyilván nem tudtunk mindent átadni.
Nekünk most az a fő célkitűzésünk, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei állami gondoskodásban nőttek fel, már ne legyenek állami gondozottak. Hogy ők már egy biztonságot, szeretetet adó családban nőjenek fel"
Jobb életet akarnak a gyermekeiknek
Aranka szerint a fiatalok úgy lépnek ki a kapun, hogy az ő gyerekeik biztosan nem lesznek állami gondozottak. Törekednek is erre, igyekeznek megadni azt a szeretetet, amit ők nem kaptak meg.
„Ugyanakkor ez sokszor mégis nehézséget okoz, mert könnyű elcsúszni az ő esetükben. Az én gyerekemnek, ha elveszíti a munkáját, és éppen albérletben lakik, azt lehet mondani, hogy jöjjön haza, majd itt talpra állítjuk. Nekik viszont nincs hova menniük. Ha egy vagy két hónap kiesik, elveszítik a lakhatásukat is, mert annyit nem tudnak keresni, hogy fél évre elegendő megtakarításuk legyen.
Innentől kezdve, ha a család megcsúszik, elveszíti a lakhatását, a munkáját és elveszíti a gyerekét is.
Közben besötétedik. Apró szemű eső hull, és még nyolc cím hátra van. A csomagolópapír cafatokban hever a Családok Átmeneti Otthonának kis szobájának padlóján. Az édesanya könnyezve gyönyörködik négy gyermeke boldogságában. Odaadom a kezemben lévő focilabdát, melyre ékes betűkkel rányomtatták: Tomika. A lányok Arankát is megkínálják az ajándék csokiból.
„Ezek a fiatalok tőlünk indultak útnak, hiszen a csecsemőotthon, az óvodásotthon, a kisiskolásotthon után mi voltunk az utolsó állomás. Nálunk töltötték be a fiatalok a nagykorúságukat.
Nyilván kapcsolatba kerültünk a gyermekeinkkel, kialakult egyfajta kötődés, ami megmarad az után is, hogy a gyerekek kikerülnek a gyerekotthonból.
Ha bajuk volt, hozzánk jöttek vissza segítséget kérni. Sok családnál látjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. És azt is, hogy mi történik azokkal, akik nem tudják a problémákat megoldani.”
Aranka, Anyácska
Aranka szerint nem volt sorsszerűség abban, hogy vegyészlaboránsi végzettséggel öltöztetőként kapott munkát a Nemzeti Színházban. És abban sem, hogy egy baleset miatt nem tudta az első munkanapját elkezdeni, így később képesítés nélküli nevelőként helyezkedett el egy gyermekotthonban.
A sors akkor terelte őt igazán a hivatása felé, amikor a gyermekotthonban bizonyosságot nyert, hogy Aranka: Anyácska.
Értette, érezte azoknak a gyerekeknek a lelkivilágát, gondolkodását, akikkel ott találkozott.
Aranka édesanyja meghalt, amikor ő még csak hároméves volt, ezért mostohaanya mellett nőtt föl, akivel nem volt jó a kapcsolatuk. Érettségijének évében már édesapja sem élt, kollégiumban érte a nagykorúság.
„Nem volt kötődésem különösebben sehová, a főiskolai tanulmányaim befejezése után két gyermekem született. A munkahelyválasztásban csak az volt a szempontunk, hogy olyan gyermekotthonba menjünk dolgozni, ahol szép a természeti környezet. Megnéztem az üres álláshelyeket, kiterítettük a térképet és úgy láttuk, hogy Tiszadob körül sok a víz és az erdő. Most már kötődöm ehhez a tájhoz” – emlékszik vissza a kezdetekre Aranka.
Rendesen elfáradok, mire késő délután az utolsó címünkre érkezünk, de a furgon előtt még hosszú út áll. A sok díszes doboz mellett ebbe a házikóba egy airfryer-t is viszünk. Ez a sütő olaj nélkül is tud meleg ételt készíteni, ami nagy segítség egy olyan hatgyerekes családban, ahol néhány hete súlyos emésztőszervi rendellenességet állapítottak meg az egyik tagnál.
Van, aki 5 gyerekkel menekül egy bántalmazó kapcsolatból
Aranka arra is felhívja a figyelmet, hogy sok olyan anyukával találkozik, aki bántalmazó helyzetbe került, nekik különösen nehéz talpra állni.
„Egy anyuka öt gyerekkel nem tud elmenekülni a bántalmazó kapcsolatból, mert nem tud olyan munkát kapni, ami mellett el tudja látni a gyerekeit. Ezek a lányok sérülékenyek, nagyon vágynak a szeretetre, és sokszor nem veszik észre azt, ha egy kapcsolat romboló. Kicsit mintha természetesnek vennék, hogy lelkileg vagy egyéb módon bántalmazzák őket.
Ha menekülnek, segítünk, de sokszor visszamennek. Ahol megvan a kötődés, akár kölcsönösen is, ott lehet a család működőképességén javítani.
Az is jelenthet egyféle féket a bántalmazóval szemben, ha tudja, hogy valaki áll a bántalmazott mögött" - magyarázza Aranka, majd arról is beszél, hogy sok gyermek az utcáról azért kerül be a gyermekotthonba, mert a családja kiállította prostituáltnak. Ők a kapcsolatrendszerük által is fokozottan veszélyeztetettek. „A futtatók úgy gondolják, hogy ezek a lányok könnyen rávehetők a prostitúcióra, hiszen egy kis szeretetért, odafigyelésért sok mindenre képesek. Be lehet őket hálózni.
A gyerekotthonban dolgozók igyekeznek ezt elkerülni, ha felfedeztük a futtatókat, azonnal szóltunk a rendőrségnek, hogy takarítsa el ezeket az embereket.
Ma már nem készpénzzel a zsebükben kerülnek ki a fiatalok az intézetből, hanem ügyvéd bevonásával az állam egyenesen a vásárolt ingatlant fizeti ki, vagy utal a lakhatásra. Pénzhez nem jutnak, így lopni sem lehet tőlük.”
Arankának januártól nagy tervei vannak. Szeretne indítani egy szociális lakásügynökséget, és emellett egy kis építőbrigádban is gondolkodik, amelynek tagjai a szociális lakások helyretételében tevékenykednének. Előbb-utóbb minden hasonló egyesület munkalehetőségeket kényszerül teremteni a klienseinek, mert a sajátos problémák hátterében mindig a munkanélküliség és a nyomorúság áll. Az asszonyok számára is gondolkodik munkalehetőségeken, hiszen ők nem tudnak három műszakot vállalni a gyerekek miatt.
„Ma már újszülöttként sokan maradnak kórházban, és csecsemőként is sok gyereket utalnak be onnan, ahol a gyereknevelés feltételei nincsenek meg. A legtöbb esetben a szegénység áll a háttérben, akár a lakhatási szegénység, nem megfelelőek a lakhatási viszonyok, nincsen munkalehetősége a szülőnek, egyszerűen nem tudja eltartani a családot, ehhez csapódik a magatartászavar, a függőség. Ez mind a nyomorból ered.
Olyan helyeken járunk, ahol azt látjuk, hogy nincs fűtés, élelmiszer, világítás, sár van, hideg van: ez nyomorúság.
Ezekben az esetekben többnyire a rendszer nem engedi haza őket, mert nem megfelelőek a körülmények."
Aranka sok olyan esettel is találkozott, ahol nem volt feltétlenül indokolt az, hogy a szülőket elválasszák a gyermeküktől.
„Jön a hatodik gyerek a családban és a családsegítő úgy véli, hogy rá már nem jut elég figyelem, a többi gyerek is egész délután számítógépezik. Vagy úgy látja, hogy az anyuka ideges, labilis.
A védőnő azt gondolja, hogy ha nem megy haza a gyerek, neki azzal nem lesz problémája.
Az anyuka a harmadik gyerekkel terhes, de a családsegítő azt mondja, hogy nem együttműködő, csúnyán válaszol, nem engedi a családlátogatást. Anyuka éjjel dolgozik, apuka nappal és a családsegítő valósággal üldözi őket, holott anyukának aludnia kellene. Ezért van, hogy inkább haza sem engedi a gyereket” – mondja Aranka.
Anyácska és Laci búcsúzik a családtól. Máté portréképet készít Arankáról a furgon rakterében, míg László mobiltelefonnal ad világítást. Soha nem láttam ennél tisztább képet.
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>