Háy János: „Ha átrostáljuk az életünket, csak az érzelmi kapcsolataink maradnak fönn, a többi simán kihullik”

Mikor vetted észre, hogy a művészet számodra alapvetően fontos kifejezési forma? 

Az irány, hogy festészet, zene vagy irodalom, nem dőlt még el, amikor már az akarat megjelent bennem. Kilenc-tíz éves korom óta egyértelmű volt számomra, hogy a régészet mellett a művészetek érdekelnek. Nem tudom, hogy mi alakította ki, hiszen földművesek voltak a szüleim, úgyhogy nem nyomták ezt a projektet napi nulla-huszon­négyben. Persze olvastak könyveket, meg nem volt idegen tőlünk, hogy értelmes dolgokról beszéljünk, de ahonnét én akkor láttam a világot, onnét Jókai Mór vagy Petőfi Sándor csillagászati távolságban voltak. Gimis koromban mertem mondani először a nagyszüleimnek, aztán a szüleimnek is, hogy író akarok lenni. 

Krumpliföldön álltunk, éppen kapáltunk, és tényleg úgy néztek rám, hogy ez a gyerek idióta, de azt gondolták, az íróságot is ki lehet nőni, mint a gyerekbetegségeket. 

A zene nem annyira jött össze, hiába nyúztam a gitárt, bár sokat segített a kamaszkori gondjaim elfeledésében. Képeket mindig csinálok, szeretem, hogy olyannal lehet foglalkozni, ami nem fogalmi jellegű, hogy van festék meg ecset meg maszatolás, de amit mindig is csináltam, az az írás volt.  

Arra emlékszel, amikor rájöttél, hogy a művészet által kinyíló világ határtalan? 

Azt mindig éreztem, hogy elérhető benne a teljesség, de hogy valaha is hivatásos író leszek, azt nem gondoltam volna. Olyan arcnak képzeltem magam, aki a világhoz megpróbál kreatívan nyúlni, de csak ennyi. Mert szerintem az a jó, ha a saját életünkben a lehető legtöbb dolog a magunk befolyása alatt áll. 

Alkotás, akármilyen műfajban és szinten? 

Teljesen mindegy, hogy milyen szinten, az életed akkor van hozzád közel, ha nagyon rajta van a te kezednek a nyoma. És ezen a mindennapok szervezésétől, a főzésen vagy a gyerekeid nevelésén át a körülötted lévő mikrovilág berendezését is értem. Ezt gondolom ma is, és ezt gondoltam huszonévesen is, de azt nem hittem, hogy megjelenhet valami tőlem vagy hogy kiadják a könyveimet. Részben azért sem, mert akkor még szocializmusban éltünk, és nem éreztem úgy, hogy abba az államilag ellenőrzött világba integrálódni tudnék vagy akarnék. Elkezdtünk pár haverommal irodalmi szamizdatokat megjelentetni, de a hivatalos íróvá válás nem szerepelt a jövőképemben.

Legújabb könyvedet, A csokimikulásos lányt a címe és az általad tervezett borítója az adventi időszakba helyezi. Úgy emlékszem, az ezt megelőző Boldog boldogtalan című regényed is karácsonyi élethelyzettel indul, még ha ez csak egy indító szólam is a történetek és életek szimfóniájában. Fontos számodra ez az időszak? 

Szerintem minden irodalmi műnek, a prózának is van akusztikai építménye. Aminek nincs, az gyakorlatilag fűrészpor, nem lehet befogadni. A csokimikulásos lánynak nincs adventi érintettsége, tulajdonképpen véletlen, hogy a központi motívum a csokimikulás, ezért is kapja a lány ezt az állandó jelzőt. 

Amúgy szeretem a karácsonyt, de íróként azért érdekes, mert a kötelező családi együttlét rengeteg konfliktust felhoz, és a karácsony üzletté válása radikálisan rámutat a modern társadalmak túlfogyasztására és anyagelvűségére. 

Noha ilyentájt a szokottnál is jobban keressük a másik szeretetét és vágyunk megmutatni a magunkét. És miközben próbáljuk megközelíteni a karácsony misztériumát, a szeretetet, amelynek nincs határa, sokszor kevésnek bizonyulunk hozzá, csalódunk. 

Az evangéliumok üzenete a mai napig forradalmi üzenet. Az emberiség nem sokat változott az elmúlt kétezer év során, ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor a jézusi ajánlat, hogy nyitottan és szeretettel közeledj a másikhoz, még mindig áll. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy sokak számára a kereszténység spirituális ajánlatai kissé megfakultak vagy B kategóriássá váltak, és a karácsonyfa alá a rengeteg ajándék mellé sokszor már nem fér az angyal. Nagyon nagy feladat, hogy ebben a lótás-futásban, amiben élünk, megtaláljuk a másikhoz és a saját belsőnkhöz vezető járatot. Mert ha elkezdjük az életünket átrostálni, csak az érzelmi kapcsolataink maradnak fönn, a többi simán kihullik. Ha elveszítjük az érzelmi kapcsolódást a világhoz, nemcsak a világot veszítjük el, hanem önmagunkat is. Az amerikai sorozatok, mondjuk a Szex és New York ajánlata, hogy ha bajod van, akkor vegyél egy cipőt vagy egy táskát, itt borítékolom, hogy nem fog bejönni.

Az interjú folytatása a Képmás magazin legfrissebb 2025. decemberi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.