A szeplős-copfos kislány, aki elbánik a tolvajokkal, de sír egy kismadár miatt – 80 éves Harisnyás Pippi

„A nevem Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra.” Olvasni még nem, vagy alig tudtam, de imádtam Harisnyás Pippi történeteit. Most is előttem van, ahogy a nővérem olvassa fel nekem és az öcsémnek valamikor a ’90-es évek végén Pippi és kis barátai, Tomi és Annika sztorijait. Kedvenc részünk a fenti mondat volt, amin hosszasan tudtunk nevetni esténként. 

Irigyeltük és viccesnek tartottuk a főhőst, hogy fordítva, lábával a párnán alszik, sajnáltuk, hogy nincsen anyukája, és talán kicsit tartottunk is tőle, mert hogyan lehet egy kislány olyan erős, hogy felemeljen egy lovat? Valahogy így ismerkedtem meg annak idején Harisnyás Pippivel, aki idén – hivatalosan május 21-én – már a 80. születésnapját ünnepelte.

Előbányásztam hát a régi könyveket… Valószínűleg nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek a szívéhez nőtt és a gyerekszobájába költözött a vörös hajú, copfos-szeplős kislány. Sok-sok család éghetett Harisnyás Pippi-lázban, hiszen az akkori kiadó 1997-ben még pályázatot is hirdetett a lelkes olvasótábornak. Az Astrid Lindgren svéd írónő történeteiről szóló kérdésekre levélben várták a megfejtéseket, a jól válaszolók között pedig egy háromnapos svédországi utazást sorsoltak ki. 

Születésnapi ajándék egy kislánynak

„…nagyon szeretek élni. Ezenkívül borzasztóan szeretek írni” – mondta magáról Astrid Lindgren, akinek köszönhetően megszületett Harisnyás Pippi karaktere. 

Volt benne szerepe Lindgren lányának is, ugyanis 1941-ben a magas lázzal, tüdőgyulladással ágyban fekvő Karin lánya kérte, hogy meséljen neki Harisnyás Pippiről.

Így születtek meg a mesék a furcsa, szeplős kislányról, aki egy lóval és egy majommal lakik egy nagy házban. De először még csak szóban, ugyanis Astrid Lindgren állítólag csak azért kezdte el leírni a történeteket, mert egy baleset ágyba kényszerítette. 

De ismerjük meg jobban Pippi „szülőanyjának” életét is. Az írónő 1907. november 14-én született a dél-svédországi Vimmerbyben, paraszti származású családban, eredeti neve Astrid Anna Emilia Ericsson volt. (Vimmerbyt Lindgren könyveiben Lönnerbergának, azaz Juharfalvának hívják.) Küzdelmes volt az ifjúkora, szegénységben és megvetettségben telt. 18 évesen házasságon kívül teherbe esett – emiatt kibeszélték vallásos szülőfalujában –, ám ő nem akart ilyen fiatalon férjhez menni, hanem egyedül Stockholmba költözött, és gépírónőnek tanult. 

A nagyvárosban a könyvekbe, az irodalomba menekült a magány elől. Kisfia már Koppenhágában született, ahol egy leányanyákat segítő ügyvédnek köszönhetően egy családnál lakhatott. A fiatal édesanyának azonban dolgoznia kellett, igy Lassét nevelőszülőkre bízta, ő pedig visszautazott Stockholmba tanulni, majd egy irodában titkárnőként helyezkedett el. Folyamatosan vonatjegyre spórolt, hogy elutazhasson Koppenhágába a kisfiához. Hamarosan magához vehette őt, később hazautazott a szüleihez, akik szeretettel nevelték unokájukat, amíg lányuk a városban dolgozott. 

Egy autóklub titkárnője volt, ott ismerkedett meg a cég vezetőjével, Sture Lindgrennel, akivel házasságot kötöttek. Astrid ettől kezdve nemcsak boldog, de jómódú életet élt, majd 1934-ben életet adott egy kislánynak is. Az ő 10. születésnapi ajándéka lett Harisnyás Pippi története. Astrid Lindgren ekkor már harminchét éves volt.

Kép

Astrid Lindgren – Forrás: Wikipédia

Juhász Ferenccel együtt jelölték irodalmi Nobel-díjra

Nem indult azonban zökkenőmentesen a szerző pályája, ugyanis Pippi történetét több kiadó visszautasította, mert használhatatlannak ítélték. Egyes kiadók úgy látták, Pippi figurája rossz példát mutat a gyerekeknek. 

Azzal vádolták, hogy túl feminista, anarchista, és hogy Lindgren kimondottan nézeteinek alátámasztására találta ki a szeplős kislány karakterét. Az írónő, aki Pippit részben saját magáról mintázta, nem hagyta magát. 

Átdolgozta a kéziratot, majd beadta a svéd Rabén and Sjögren Kiadó pályázatára, ahol első díjat nyert. 1945 novemberében, azaz pontosan nyolcvan évvel ezelőtt került a könyvesboltokba, és két hét alatt húszezer példányban fogyott el. Németországban a hamburgi Oetinger Kiadó jelentette meg a könyvet, és ezzel elkezdődött Astrid Lingdren fényes karrierje. A regényt körülbelül 80 nyelvre, köztük üzbégre, szuahélira és zulura fordították le, valamint több alkalommal megfilmesítették

„Mindig reggel írok. Esténként már fáradt vagyok. De ha lefekszem, azonnal elkezdek vágyódni az után a pillanat után, amikor felébredek és újra írhatok” – vallotta az írónő, aki pályafutása során több díjat is kapott, irodalmi Nobelt viszont soha, de 1972-ben például Juhász Ferenc mellett jelölték az elismerésre. Iskolát neveztek el róla, és az ő nevét viseli a világ egyik legjelentősebb gyermek- és ifjúsági irodalmi díja, az Astrid Lindgren Irodalmi Emlékdíj, amit a svéd kormány 2002-ben az írónő tiszteletére alapított, és a „kis Nobel-díjként" is emlegetik. 

Kép

Inger Nilsson Harisnyás Pippi szerepében a könyvekből készült svéd tévésorozatban – Forrás: Wikipédia

„…de hiszen te sírsz, Pippi! Mi, hogy én sírok? Láttál te engem valaha sírni?”

A Harisnyás Pippi magyarul először 1972-ben jelent meg a Móra Kiadónál Árkos Antal fordításában, majd a ’90-es években az Egmont Kiadó, 2014-től ismét a Móra Kiadó jelentette meg a háromrészes sorozatot, Tótfalusi István fordításában.

„Anti-lányregényhős!” – írta a műről tanulmányában Komáromi Gabriella szerző, irodalomtörténész, aki szerint Harisnyás Pippi egész lénye tagadás: vásott, lompos, lóg a harisnyája, szabadszájú, hazudik, vörös hajú, kalózládája van, aranya, pisztolya, felveszi a harcot egy egész bandával, fantasztikus erőművész, de mindeközben elbűvölő. 

A szeplős kislány titkolja, hogy jó. Restelli az érzelmeit, és örömét inkább elvicceli. Csodálatos ereje mesebeli: megfékezi a tigrist, felkapja a cápát, és megkötözi a betörőket.

Az egyik percben szörnyet játszik, a másikban kisírja a szemét egy halott kismadár miatt. „…de hiszen te sírsz, Pippi!” – csodálkoznak rajta. „Mi, hogy én sírok? Láttál te engem valaha sírni?” – tiltakozik. 

A szakértő szerint Pippi figurájában egyszerre van jelen a mindennapiság, a fantasztikum és a mesebeliség: Annika és Tomi is tudják, hogy Pippihez nemcsak a szomszédba mennek át, a Villekulla-villába, hanem bejáratosak lesznek egy másik világba, ahol az illemszabályok, a rendszeretet, az időbeosztás nem számítanak erénynek, de fontos például a barátság, a játék öröme, az őszinteség, az élet színessége, a másokkal való törődés. Hiszen Pippi masnit köt a lova farkára, ha annak születésnapja van, majmának, Nilson úrnak pedig ágyba viszi reggel a narancsszörpöt.

És mindig ott van, ahol segíteni kell: kimenti az égő házból a bennrekedt gyerekeket. Komáromi Gabriella állítja, ha Pippiben mégis van valami a valóságos gyerekből, akkor az egy magányos kislány, aki nemcsak szigetet álmodik magának, hanem apát is. Aki szomorú is lehetne attól, hogy a karácsonyt csak „nyavalyás családjával”, a majommal meg a lóval tölti, de nem az, vagy nem panaszkodik. Boldog attól, hogy vannak barátai, szeplői meg józan esze. És hogy gyerek!

Olyan aktuális, mintha ma írták volna? 

Amikor Astrid Lindgren az 1940-es években megírta a regényt, a „néger” szónak (Pippi apját „néger királynak” nevezik) Skandináviában egyáltalán nem volt negatív jelentése. A sötétebb bőrű embereket egyszerűen így nevezték – előítélet nélkül, és ez semmiképp sem volt rosszindulatú vagy sértő. Épp ellenkezőleg: Astrid Lindgren mindig nagyon nyitott volt minden ember felé.

A 21. században aztán több külföldi fordításban – a németeknél és a svédeknél is – változtatásokat eszközöltek. 

Pippi apját, Harisnyás Efraim kapitányt, Kurrekurredutt sziget királyát többé nem néger királynak nevezik, és Pippi sem „néger hercegnő” többé, mert az Oetinger Kiadó a „néger” és a „cigány” szavakat más, korszerűbb kifejezésekkel helyettesítette Astrid Lindgren könyveinek legújabb német fordításaiban. 

Erre 2009-ben kaptak engedélyt az írónő örököseitől. Vagyis a németeknél a néger királyt dél-tengeri királynak nevezik, akinek a földjén már nem néger nyelven beszélnek. 

A hazai kiadó azonban máshogy vélekedik a kérdésről. „A Móra Kiadó nem változtatta meg a néger király elnevezést. Tudatos szerkesztői döntés eredménye volt, hogy ez egy lezárt életmű, a szerző 2002-ben meghalt, nem nyúlunk a szövegéhez. Ez irodalomtörténet, az adott kor lenyomata, annak felfogását, szemléletét tükrözi. Egészen más a helyzet a ma születő irodalmi művek esetében – de hát, ez nem az. A mai felnőttek, irodalmat közvetítők felelőssége, hogy ezt, ha szükséges, elmagyarázzák a gyerekolvasóknak” – írták lapunk kérdésére. 

Astrid Lindgren úgy vélte, sikerének nincs más titka, mint hogy nem felejtette el, milyen volt gyereknek lenni. Nálunk Janikovszky Éva vélekedett ugyanígy.

„…Nos, szerintünk Harisnyás Pippi története olyan aktuális, mintha ma írták volna. Vállald a véleményed! Higgy magadban! Támogasd a gyengéket, ne tűrd el mások megalázását!

Ha lány vagy is, lehetsz bármi, nem a nemed határoz meg, hanem az ambíciód!

Ezek mind aktuális üzenetek, nem véletlen, hogy Harisnyás Pippi ma is olyan inspiráló és szerethető karakter, akinek működő Facebook-oldala, Instagram- és Twitter-fiókja van” – fogalmazott 2020-ban, a 75. évforduló kapcsán Dóka Péter, a Móra Kiadó akkori főszerkesztője.

A korábban már idézett irodalomtörténész hangsúlyozza, a Harisnyás Pippit olvasó vagy azt hallgató gyerekek nem a főhőssel azonosulnak. Csodálják, mint a mesék hősét, de legfeljebb képzeletben szeretnének a Villekulla-villa lakói lenni. Inkább a két szomszédgyerek, Tomi vagy Annika helyébe képzelik magukat. De nem bánnák, ha Harisnyás Pippi odaköltözne a szomszédukba.