Tíz film, ami megmutatja, miért iszunk – és miért nehéz abbahagyni
Van az a pont, amikor az ember már nem az íze miatt iszik, nem is a társaság vagy a lazítás kedvéért, hanem hogy elnémítson valamit – odabent. A filmművészet mindig érzékenyen követte ezt a törékeny állapotot: a mámor és a józanság közti ingadozást, amikor a pohár alján már nem is ital, hanem tükör van. A Száraz november kezdeményezés kapcsán olyan filmeket gyűjtöttünk össze, melyek nem is az alkoholról szólnak, hanem az emberről, aki mögötte van. Akad köztük tragikomédia, bűntudattól fűtött dráma, felépüléstörténet, női portré, lélektani thriller és filozófiai kísérlet az életkedv újrafelfedezésére. A közös bennük, hogy nem ítélkeznek, de azt is felvetik, mi történik, ha a vigasz forrása egyszer csak elfogy.
Arthur (1981)
Látszólag vidáman indítunk: a nyolcvanas évek elején Arthur Bach, a gazdag és mindig spicces playboy története még könnyed vígjátéknak tűnt. A néző nevetett, miközben Arthur kezében sosem ürült ki a pezsgőspohár – persze ahogy a film halad, egyre világosabb: itt valójában a magány mosolyog, és e mosoly mögött mély szomorúság rejtőzik. A főhős nem azért iszik, mert boldog, hanem mert nem tud mit kezdeni a szabadságával és önmagával.
Az alkohol a pajzsa – egy réteg, amely elválasztja a valóságtól, a családi elvárásoktól, az igazi kötődéstől.
A film hol esetlen, hol parádés nyelvi humorral beszél a függőségről: arról, hogy a gazdagság és a szeretetvágy nem oltják ki egymást, sőt gyakran ugyanabban a pohárban keverednek. Vajon Liza Minnelli révén Dudley Moore felismeri, hogy a szeretet józanul is elviselhető?
Az ítélet (1982)
A legendás Sidney Lumet filmjében a mindig szuggesztív Paul Newman alakítja Frank Galvint, az egykor ígéretes, lecsúszott ügyvédet, aki bukása elől a pohár fenekén keres menedéket. Az alkohol neki nem csillogás, hanem saját maga büntetése – minden korty újabb ítélet önmaga felett. Amikor azonban egy különös ügy lehetőséget ad neki arra, hogy kiálljon az igazságért, a pohara lassan kiüresedik. Galvint mégsem az italról való lemondás teszi hőssé, hanem az, hogy visszanyeri a morális józanságát. A film megmutatja, hogy a kijózanodás nemcsak testi, hanem erkölcsi aktus is: egy döntés, hogy az ember újra felemelje a tekintetét. Newman alakítása csendes és méltóságteljes – azt suttogja: a józanság nem a vég, hanem a kezdet.
Ha a férfi igazán szeret (1994)
Gyűjteményünk első, női alkoholizmust feldolgozó filmjében Alice (Meg Ryan) szerető anya és feleség, aki látszólag mindent kézben tart – sajnos a poharat is. Az alkohol előbb-utóbb szétmállasztja a családja köré épített, biztosnak hitt világot.
Ebben a történetben a függőség nem démonként, hanem mindennapi szokásként mutatkozik meg – az esti pohár bor hol jutalom, hol menekülés.
A film ereje abban rejlik, ahogy a házasság dinamikáját ábrázolja: a férj (Andy Garcia) hiába szeret, nem mentheti meg azt, aki – egyelőre – maga sem akar megmenekülni. Amikor Alice mégis elindul vele az úton, ráébred, hogy a szeretet csakis az őszinteségben születhet újjá, a valódi intimitás pedig gyógyítóbb erejű minden kortynál.
Las Vegas, végállomás (1995)
John O’Brien író maga is alkoholizmussal küzdött, első regénye – amit feleségének dedikált, aki később elvált tőle – ennek állít emléket. Két héttel azután, hogy a mű megfilmesítési jogát eladta, a férfi 33 évesen öngyilkos lett. Az ezután született Las Vegas, végállomás nem is annyira a függőségről szól, mint a megértésről ott, ahol már nincs remény. A Nicolas Cage alakította alkoholista forgatókönyvíró tudatosan indul Las Vegasba, hogy ott halálra igya magát. Amikor megismer egy prostituáltat (Elisabeth Shue), két megtört ember találkozik – nem azért, hogy megmentsék egymást, hanem hogy utoljára őszintén szeressenek. A film egyszerre gyönyörű és hátborzongató: bemutatja, hogy az alkoholizmus milyen kegyetlen önmegadás tud lenni ott, ahol a szeretet már nem gyógyít, csak kísér. A sötétségben mégis ott pislákol némi fény – a másik iránti tiszteleté, még a pusztulás közepette is.
A kérdés: lehet-e méltósága annak, aki már lemondott önmagáról? A film válasza szívszorító: igen, amennyiben szeretni még képes.
28 nap (2000)
Sandra Bullock tipikus vidám alkoholistát játszik ebben a dramedy-ben, akinek az életkedve, humora, bohém lázadása mögött azonban üresség lapul. Egy esküvői botrány és egy lopott limuzin után rehabilitációra küldik, ahol először csak a társadalom szemében akar megjavulni. A történet azonban lassan lebontja róla a maszkokat – többek közt a szellemes újságírónőét –, amiket a magány és az önutálat elfedésére viselt. A 28 nap a függőség témáját nem tragikusan, hanem reményteljesen ábrázolja, itt a kijózanodás lehet a főhős felnövése: a pillanat, amikor először vállal felelősséget a saját életéért. A film nem állítja, hogy ez könnyű lesz, csupán azt, hogy lehetséges – ami a maga derűs őszinteségével szívmelengető üzenet.
Julia (2008)
A francia Erick Zonca rendező részben mexikói földön forgatott filmje szinte egzisztencialista ballada a függésről. Az alkoholt egyáltalán nem bíró, ezért a forgatáson egy kortyot sem ivó Tilda Swinton Juliája nem áldozat, hanem maga is rombol: iszik, hazudik, manipulál, a film végére mégis valami furcsa, megváltó emberi méltóságot találhatunk a személyében. Julia története egyrészt a teljes leépülésé, másrészt egy groteszk kalandé, amely során a nő egy elrabolt kisfiúval menekül – és szürreális helyzetében lassan kijózanodik.
Az alkohol morális tükör lesz: minden korty azt jelenti, hogy megtagadja önmagát, minden józan pillanat pedig azt, hogy visszanyer egy darabot abból, aki valaha volt.
Swinton egyszerre dühös, esendő és mélyen emberi, a filmben pedig a végső józanodás nem erkölcsi győzelem, hanem létfenntartó ösztön: élni akarás a legszemélyesebb pokol közepén.
Kényszerleszállás (2012)
Denzel Washington repülőgép-kapitányként csodával határos módon megmenti utasai életét egy katasztrófahelyzetben – miközben részegen ült a pilótafülkében. A Kényszerleszállásban a hős és a bűnös ugyanaz az ember: akit a világ ünnepel, de a lelkiismeret nem hagy nyugodni. Az alkohol számára az igazsággal való szembenézés elodázása, hisz már nem is azért küzd, hogy letegye az italt, hanem hogy végre kimondja az igazságot – önmagáról, a hibáiról, a felelősségéről. Vajon mi felszabadítóbb: a külvilág vagy saját magunk előtt becsületesnek maradni? A pilótaként is végzett Robert Zemeckis Oscar-jelölt filmje – melyet valós esemény inspirált – azt súgja: lehetünk még jó emberek, ha rosszat tettünk, de vállaljuk az igazságot.
Szárazon (2012)
Mary Elizabeth Winstead alakítása az egyik legőszintébb női alkoholistaportré, amit filmen eddig láttunk. Az általa megformált Kate kedves, szerethető tanítónő, akinek minden reggele hazugsággal indul: el kell rejtenie, hogy másnapos. Amikor végül segítséget kér, az élete nem válik könnyebbé – csak igazibbá. A Szárazon erénye, hogy nem dramatizálja túl a függőséget, nincsenek benne nagy összeomlások, látványos elvonási jelenetek – ez egy csendes, realista és épp ettől mélyen átélhető alkotás.
Megmutatja, hogy a felépülés nem dobpergéses, heroikus út, hanem apró, kínos, többnyire magányos döntések sorozata.
Kate számára a kijózanodás nem is a boldogság visszanyerésében, hanem az önazonosság visszaszerzésében fizetődik ki. Azt tanítja neki, hogy szeretni és szeretve lenni csak akkor lehetséges, ha az ember tisztán lát.
A Szárazon című filmről pszichológusszemmel című korábbi cikkünk itt olvasható.
A lány a vonaton (2016)
Emily Blunt ebben a misztikus krimiben nemcsak az alkohol rabja, hanem a saját múltjáé is. A filmben az ivás nem szabadságot ad, inkább az emlékezés és felejtés közti senkiföldjét jelenti. A segítség című Oscar-díjas mozit is jegyző Tate Taylor rendező bravúrosan ábrázolja, hogyan torzítja el a valóságot az alkohol, miként válik általa a történet narrátora is megbízhatatlanná – és vele együtt mi, nézők is elveszítjük a kapaszkodót. A főhős alkoholizmusa belső trauma következménye, nála az ital – ahogy a legtöbb esetben – nem egyfajta romlottság jele, hanem a túlélés eszköze, amely azonban végül ellene fordul. A Paula Hawkins bestselleréből készült film sajátos női olvasatot kínál az alkoholizmusra: azt kicsapongás helyett a szégyen egy megnyilvánulásaként értelmezi. A kijózanodás így nem gyógyulást, inkább visszaszerzett tekintélyt jelent a főszereplőnek önmaga előtt, még ha fájó is szembesülnie a valósággal.
Még egy kört mindenkinek (2020)
Listánk végére, azaz élére kívánkozik a más dán klasszikusokkal (Születésnap, A vadászat) is bizonyított Thomas Vinterberg Oscar-díjas vígdrámája, főszerepben a mindig parádés Mads Mikkelsennel. Ez már szinte filozófiai esszé az ivásról – négy középkorú tanár kísérletéről, akik azt tesztelik, kis mennyiségű, de folyamatosan bevitt alkohol javítja-e a hétköznapokban a teljesítményt, a boldogságot, a bátorságot. A recept eleinte működik: életre kelnek, újra érzik a fiatalság ízét, ám a határok hamar elmosódnak, a kísérlet szétesik, és a pohár alján egyetlen kérdés marad: lehet-e mértékkel szürcsölni az életet?
A film attól is egyedi, hogy ítélkezés helyett az alkohol mögött meghúzódó emberi vágyat vizsgálja, ami a spontaneitás, az öröm és a szellemi felszabadulás iránt keletkezik.
Finom iróniával mutatja be, hogy a józanság nem mindig jelent életet, és rövid távon az ivás sem feltétlenül hoz pusztulást. De mi van a hosszú távval? Vajon mi hiányzik belőlünk, ha csak alkohollal merünk önmagunk lenni? Milyen áldozatok a törvényszerűek, ha ezt el is fogadjuk? Mads Mikkelsen eksztatikus tánca után lesz időnk átgondolni.
Elérkezett az ősz utolsó hónapja, és ezzel együtt a Száraz November. Ebben a hónapban olyan cikkeket gyűjtünk össze, amelyek megmutatják az szerhasználat mögötti embereket, érzéseket, küzdelmeket, és motivációt adnak azoknak, akik új útra lépnének.
Novemberben a hónap témája: Száraz November
Kapcsolódó cikkeinket itt olvashatjátok.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Mi van a függőség mélyén? – A „Még egy kört mindenkinek!” című filmről pszichológusszemmel
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>
