ZÓRA: „Hiszek a pillanatnyi hatásban”

Szerinted az alkotásban és az előadó-művészetben hol a helye a mesterséges intelligenciának?

Ijesztő és érdekes is egyben, hogy a dalokat, a hangszerelést le lehet írni egyenletekben. Ezért sem mindegy, hogy kivel írok dalt, mert számomra fontos, hogy az egy érzésből jöhessen vagy a tudat alattról, és ne csak szándékból. Remélem, hogy az AI elterjedése és az, hogy könnyen hozzá lehet férni, egy bizonyos réteg számára még jobban feltámasztja az igényt arra, hogy azt keresse a zenében, ami letagadhatatlanul emberi és igazi.

A veled készült werkvideónkban azt mondtad, hogy amikor az életben harcolsz magaddal vagy mással, akkor a zenében tudod megjeleníteni az ehhez kapcsolódó érzést, állapotot. Ezeket a harcokat nehezebb értelmezni a valóságban? És ha ez a színpadon megtörténik, utána az életben is könnyebb?

A színpadon hatékonyabban át tudom változtatni a harcot, a nehézséget egy érzéssé, és attól, hogy abba beleengedem magam, picit meg is szűnik a probléma. 

Kicsit olyan, mint egy mély beszélgetés, egy kiadós sírás vagy egy meditáció.

Amikor nagyon friss egy koncert, akkor rá néhány napig tényleg egy őszintébb és magabiztosabb énemet élem.

Sok előadónak a színpadra lépés inkább kontrollált állapot. Mi segít abban, hogy te ott legyél önmagad?

Az első igazi nagy színpadra lépésem a Magyar Zene Házában volt. Úgy emlékszem, hogy izgultam, de sosem kérdőjeleztem meg, hogy minden rendben lesz. Előbb jöttek ezek az élmények, minthogy elkezdtem volna bármit túlgondolni. Azt hiszem, ha megjelenik bennem a bizonytalanság, elveszítem azt a jelenlétet, ami ahhoz kell, hogy természetes legyek, a képességet, hogy teljesen átadjam magam. Sok olyan dalt éneklek a koncerteken, amiket a közönség még nem ismer, de hiszek a pillanatnyi hatásban. És sok olyan visszajelzést kapok, amikből kiderül, hogy hatni tudok, ettől pedig még jobban bele merem engedni magam. 

Ezt a magyar közönség előtt élted át először?

Itt kezdődött el, bár előtte rengeteget zenéltem Los Angelesben és Magyarországon is. De akkor még nem éreztem, hogy nálam van a felelősség és a lehetőség, hogy hathatok az emberekre. Akkor csak úgy zenélgettem. 

Ennek ellenére a színpadon alapesetben nincs bennem megfelelési kényszer, hétköznapi élethelyzetekben bizonyos személyek felé vagy szituációkban sokszor igen.

Mert a közönség bizalmat szavazott neked azzal, hogy eljött?

Igen, olyanoknak jó énekelni, akikről tudom, hogy önszántukból, szívesen hallgatnak. 

Két országban éled az életedet. Amikor az egyikből átrepülsz a másikba, mit jelent az elbúcsúzás és a megérkezés? Mit engedsz el az egyikben, és mit veszel föl újra a másikban? 

Az elmúlt néhány évben mindig úgy alakult, hogy négy-öt havonta jöttem haza. A két nagyon különböző országba viszonylag sűrűn meg kell és meg is szeretnék érkezni. Ezt néha úgy élem meg, mintha időt veszítenék az egyikben, amíg a másikban vagyok, de igyekszem nem így látni. Sokat tudok meríteni azokból az időszakokból, amiket itthon töltök, ezek mostanában szinte mindig a koncertek köré épülnek, ezért nagyon intenzív, jó időszakok. Los Angelesben pedig mindig azt érzem, hogy bárki lehetek, bármerre, bármeddig el tudok jutni. Ott szabadságérzés, itt küldetéstudat, és ez a kettő erősíti egymást. Ez a kis szinti mindig jön velem, megnyugtat, hogy így mindig bárhol alkothatok. 

Az interjú folytatása a Képmás magazin legfrissebb 2025. novemberi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.