És te kikkel vagy egy boglyában? – Ezért van szükség ma is falusi közösségekre a városban

Erdeiné Csepregi Erzsébet, vagyis Zsóka a 2000-es évek elején pedagógusként és kétgyermekes édesanyaként azzal szembesült, hogy Budapest III. kerületében a családok elszigetelten élnek. A szülők sokszor magukra maradtak a családi élet szervezésével járó kihívásokkal, amelyek már akkor is túlmutattak azon a kérdésen, hogy kire bízzák gyermekeiket, ha nincs segítségük. 

Zsóka egy családi napközi alapításában látott fantáziát, mivel akkoriban ezek az intézmények több korosztályt láttak el – a totyogósok mellett akár az iskolások délutáni tanulási felügyeletét is biztosították –, és rugalmasan működtek. Egy anyukatárssal létrehozta a családi napközi fenntartásához szükséges vállalkozást, és közösségi programokat is szervezett, többek között nyári gyerektáborokat. Az akkor alapított Egyboglya a Családi Közösségekért Alapítvány kuratóriumi elnöke lett 2019-ben, a családi napközi a szabályozás megváltozása miatt bölcsődeként működött tovább, és Zsóka a munkatársaival tovább tudta vinni, amit elkezdett. De mit is?

Összekovácsolódni észrevétlenül

Az „egy boglyában vagyunk” szólás azt jelenti: egymást segíteni, együtt boldogulni. 

Zsókának és társainak az a céljuk, hogy a városban élők is – a legfiatalabbaktól a legidősebbekig – a régi falusi közösségek mintájára megtapasztalhassák, hogy tagjai lehetnek egy közösségnek, ahol számontartják őket. 

A Boglya utca 1-ben lévő kis létszámú bölcsi működtetése mellett az alapítvány fő tevékenysége a helyi közösségfejlesztés. Ezalatt változatos programok széles tárházát kell érteni: a baba-mama körtől az idősklubig minden korosztálynak szerveznek élményalapú közösségi programokat. Ilyen például a kamaszklub, a drámafoglalkozás, a bridzsklub, a három más szervezettel együttműködésben indított ökoklub, a meseterápia, a disputa (vitakultúra-fejlesztés) – de foglalkoznak pedagógushallgatók mentorálásával is. 

Vannak családi és gyereknapi, illetve más ünnepekhez, rendezvényekhez kapcsolódó programjaik, illetve tavasszal és nyáron tematikus napközis táboraik is. Például a barangoló-, a film- és média- vagy az alkotótáborok. Együttműködnek a helyi önkormányzattal, cégekkel és más szervezetekkel, tágabb értelemben vett közösségeket is „boglyába” hívva. Az alapítványban – munkatársként vagy megbízottként – dolgozók közt sok a pedagógus, vannak népijátszóház-vezetők, nyugdíjasok, egyetemisták, de van Rubik-kocka-oktató, keramikus, egészségügyi főiskolás, sérült gyermeket nevelő édesanya, „hivatásos Mikulás” és tájépítész is. Mindenki azt hozza a „boglyába”, amihez a legjobban ért.

A III. kerületi szülőknek nem kell „személyi sofőrré” válva a város másik végére furikáztatniuk gyerekeiket, ha jó közösségben, őket érdeklő elfoglaltságot szeretnének biztosítani nekik, ugyanis a „boglyás” délutáni programok fő helyszínei – az alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése révén – a Silvanus utcai és a Huszti úti máltai játszóterek. Utóbbin rendeznek péntek délutánonként kütyü­klubot, amelyre el is látogattunk. 

Kép

Békefi Balázs, a kütyüklub vezetője egy helyi fiatallal – Fotó: Jónás Jácint

Kütyüs kamaszok is boglyában

No nem arról van itt szó, hogy az okostelefonok iskolai kizárását délutáni kütyüzéssel kompenzálnák… A kütyüklubban barkácsolással, elektronikával, programozással foglalkoznak az általános iskolás gyerekek (olykor még lányok is!). A foglalkozást Békefi Balázs, az alapítvány egyik külsős munkatársa vezeti, aki fizika–informatika szakos tanár. 

Az ő irányításával tanulják a srácok a különböző szerszámok használatát, a biztonságos forrasztást, a LED-szalagok rögzítését, a világítás és a zene összehangolását… és még annyi mindent. 

Ottjártunkkor az alkalmon heten voltak, hatodik–nyolcadik osztályos fiúk bütyköltek épp, bejáratott mozdulatokkal pakolták elő a felszerelést, látszott rajtuk, hogy ismerik a biztonsági szabályokat. Így Békefi Balázs nyugodtan bízta rájuk az eszközöket. A „jó kütyüzés” kifejezés nem arra utal, hogy a szerelés a jó, a képernyőzés pedig a rossz – hanem hogy mindkettővel jól kell tudni bánni. Bár ezeken a foglalkozásokon a szerelés a lényeg, a mobilok mégsem süppednek a zsebek mélyére. Balázs – akit a fiúk tegeznek – magától értetődően adott ki olyan feladatutasítást, hogy „keress rá” vagy „linkeld be a csoportos chatbe”. Telefonon mutatták egymásnak a jó áron beszerezhető alkatrészeket vagy a korábban befotózott munkafázisokat.

Van, aki egy nyári táborban találkozott a lehetőséggel, és már hat éve jár Balázshoz kütyüzni. Összeszokott brigádként, nyugodt beszélgetés közepette dolgoznak együtt a kamaszok, Békefi Balázs egyszerre munkatársuk és műhelymesterük – ez más, mint a klasszikus tanárszerep. Nem is iskolába jönnek ide a srácok, bár láthatóan szeretik a fizikát. A sulis órákért nem rajonganak: „Ott egész órán csak házit ellenőrzünk.” Lelkesen csinálták, amit Balázs rájuk bízott: a közös projekt akkor éppen egy digitális óra volt. Nekem, külső szemlélőnek a sportcsarnokokban használt időjelzőre hasonlított. A foglalkozásvezető azért választotta ezt, mert ebben van barkácsolós, elektronikai és programozói feladat is: a falapra illesztett, 3D-nyomtatott szegmensekbe kellett rögzíteni a LED-szalagokat, majd úgy programozni, hogy óraként működjön a szerkezet.

Míg ők alkottak, én a terem sarkában egy korábbi közös alkotásuk, a hangulatvilágítást szolgáltató színváltós lámpára lettem figyelmes. Megtudtam, hogy ezt egy lomtalanításból mentette meg Balázs, a fiúk kicsit átalakították, méretre vágták, LED-csíkokkal és némi „technikai boszorkánysággal” színváltós lámpát varázsoltak belőle. 

Alakítottak már át retró magnót digitális hangszóróvá, volt, aki szimulátorhoz vezérlőt készített, de készült már tölthető zseblámpa is ósdi hajszárítóból. 

A fiatalok barátok között, hasznosan és a személyiségükre, képességeikre építő, értékes közegben töltik az idejüket. A szigorúan „szakmai” kérdéseken túl kisebb-nagyobb személyes élményeiket is megosztják egymással és Balázzsal. Közös érdeklődés köti össze őket, már most gördülékenyen tudnak együttműködni. Míg ott voltam, a „legdurvább” kifejezés, ami szerelés közben elhangzott, az „audiofil” volt, ezzel az egyikük hangszórók iránti rajongásán élcelődtek. A javítás, a szerelés arra ösztönzi őket, hogy tudatosan törekedjenek környezetük fenntarthatóságára, és az legyen számukra a normális, hogy ami elromlott, azt nem kidobjuk, hanem megjavítjuk. Tárgyat, helyzetet, kapcsolatot is.

Hogy vagy, világ? Hogy vagytok, családok?

Az Egyboglya a Családi Közösségekért Alapítvány rengetegféle programot szervez, de ezeknek jól meghatározott céljaik vannak. A fenntarthatóság kiemelt érték, és ebbe nemcsak a környezeti, hanem a társadalmi fenntarthatóság, a megtartó kapcsolati háló erősítése is beletartozik. Zsókának az a tapasztalata, hogy ma a családok egyre rosszabb mentális állapotban vannak. A nehéz élethelyzet nem, illetve nem csak a külső megjelenésen, vagyis a gyerekek ruházatán, szegényes felszerelésén tűnik fel. 

Sok esetben az is látszik rajtuk, hogy szüleiknek nincs módjuk elég minőségi időt tölteniük velük. 

Zsóka szerint az anyáknak és az apáknak nagy szükségük van olyan lehetőségekre, amelyek által a munkát és a magánéletet egyensúlyban tudják tartani. Nagy szükségük van olyan programokra is, amelyek abban segítik őket, hogy korunk nevelési kihívásaival meg tudjanak küzdeni. A gyerekeknek pedig olyan tereket, közegeket kell biztosítani, ahol kortársi kapcsolataik épülhetnek, és ahol a lelki egészségük fejlődhet. 

A legjobb „lelki erőforrás” egy gyereknek a természet(esség), a közösség és a szabadság. Az óbudai helyszínek mellett az Egyboglya másik bázisa a Tisza-tó. Zsókáék több mint tizenöt éve (egyboglyásként 2019 óta) szerveznek ottalvós nyári gyerektáborokat általános iskolásoknak Tiszadorogmán. 

A tanyatáborszerű vakáción a tapasztalati tanulás, a természetközeliség, az egészséges lassúság kerül előtérbe. A gyerekek maguk szedik az ebédhez a zöldségeket, részt vesznek a táborszervezés mindennapi feladataiban, állatok közelében vannak, megélhetik az autóforgalomtól mentes biciklizés vagy a nyílt vízi strandolás élményét. 

Nem skanzeni értelemben vett hagyományokkal, hanem a természetközeli, önellátó élet rendjével, ritmusával ismerkedhetnek, tapasztalatot szerezhetnek az összetartozásról – hogy saját magukat is a helyükön érezhessék. 

Az emberi kapcsolódás, a megtartó közösség lelki egészségvédő faktor. Hosszú távon jobb állapotban vannak és jobban is teljesítenek azok a gyerekek és családok, akiknek alapélményük, hogy van kire számítaniuk. Nem véletlen, hogy az alapítvány táborai, sőt 2023 óta a Boglya Fesztivál is olyan összekovácsoló erőnek bizonyul, hogy a gyerekek évek óta visszajárnak. Sokan közösségi szolgálatra, később foglalkozásvezetőként kapcsolódnak be az alapítvány munkájába. Ők már tudják, hogy egy boglyában lenni jó. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás 2025. májusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.