Kell a kapcsolat – A gombák mint közösségi lények

A hazai gombavilág feltérképezése sok száz évvel ezelőtt kezdődött, az 1500-as évekre nyúlik vissza. Ekkor kezdte el vizsgálni az itteni fajokat Carolus Clusius francia botanikus. Akkoriban még nem illették tudományos névvel az egyes fajokat, de miután Carl von Linné az 1700-as években kidolgozta az élőlények kettős nevezéktanát, ez is elkezdődött. „A XIX. században pedig már nekünk is voltak nemzetközileg jegyzett, gombákkal is foglalkozó botanikusaink. Ilyen volt Kalchbrenner Károly és Hazslinszky Frigyes, majd Hollós László. Hozzám az ő munkássága áll közel, mert pöfetegfélékkel foglalkozott, és több új fajt is leírt. Emellett kutatta a föld alatti gombákat, például a szarvasgombákat is. A magyar gombászat nagy alakja volt többek között Istvánffi Gyula is, aki már mikrogombákkal is foglalkozott, és amellett kutatta a gombás szőlőbetegségeket. De mondhatjuk példaként Moesz Gusztávot is, akinek a tiszteletére két gombanemzetséget, valamint több növény- és állatfajt is elneveztek. És persze Szemere Lászlót, aki főleg föl alatti gombákkal foglalkozott” – mondja Finy Péter, a Magyar Mikológiai Társaság elnöke. Most is sok ismert gombászunk van, például Rimóczi Imre professzor, aki lelkesedésével sok jelenleg is aktív mikológust indított el a pályán. Tevékenykedik már egy fiatalabb kutatógeneráció is, amelynek tagjai elsősorban az ELTE Természettudományi Karán, a Szegedi Tudományegyetemen és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, a MATE Kertészettudományi Intézetében, illetve Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen kutatnak. A mostani kutatócsoportok már nemcsak taxonómiával foglalkoznak, hanem például gombaélettannal, gombagenetikával és gomba­ökológiával is.

Évente kétezer új faj

A Magyar Mikológiai Társaság hivatalosan 1992-ben alakult meg közhasznú egyesületként, de elődje már az 1970-es évek óta működött az Országos Erdészeti Egyesület keretében. Célja az, hogy segítse a hazai mikológiai kutatásokat, a gombákkal kapcsolatos biológiai, egészségügyi és környezetvédelmi ismeretek terjesztését, a gombaszakértők képzését, valamint a hazai gombák védelmét. „Ez azért is fontos, mert most éljük a gombászat második hőskorát, amikor már nemcsak gombákat fedezünk fel és írunk le, hanem azokat pontosabban is megismerjük. Munkánkban komoly változást jelentett, amikor a 1990-es évek második felétől berobbantak a molekuláris genetikai kutatások, és kiderült, hogy jóval több gomba van, mint azt gondoljuk. Erre korábban nem figyeltünk fel, mert a gombáknak nincs annyi külső megkülönböztető jegyük, mint a növényeknek és az állatoknak. A különbözőségekre sok esetben csak a genetika mutatott rá. Az ily módon felfedezett új fajokat a 2000-es évektől kezdték el leírni, és még nem látjuk, hol van ennek a vége. Mi például tavalyelőtt négy új nyelespöfeteget írtunk le a Kiskunságból, és most fogunk még tizenegyet” – mondja Finy Péter. A munka mindenhol zajlik, a világ mikológusai – hálózatukba a hazai kutatók is szervesen integrálódtak – eddig mintegy százötvenezer mikrogombát és nagygombát írtak le, a feltételezés szerint a valós fajszám összesen három-négy millió lehet. Az újak leírását nehezíti, hogy kevés az aktív mikológus – ez a terület kevésbé népszerű, mint például az emlősök kutatása. A világ gombászai évente nagyjából kétezer új gombafajt tudnak leírni. A kutatók többsége a fejlett világban tevékenykedik, Afrikába és Dél-Amerikába kevesen jutnak el, pedig az előzetes vizsgálatok szerint ott is rengeteg ismeretlen gombafaj van. A gyorsaság azért is volna fontos, mert jelenleg hamarabb tűnnek el esőerdők és az egyéb élőhelyek, mint ahogy a kutatók foglalkozni tudnának velük. A gombák elterjedését azért is nehéz dokumentálni, mert azok nincsenek állandóan egy helyen, mint például a fák. Csak akkor láthatók, amikor esett az eső, és termőtestet is fejlesztenek. Itt tudni kell, hogy a környezeti mintákból nyert genetikai adatok is beszédesek, mert számos új, ismeretlen faj jelenlétét mutatják ki, amelyek termőtestét még nem találták meg a kutatók.

Kép

Galambgomba a Hargitáról – Fotó: Molnár-Bánffy Kata

Ismerni és védeni

A gombavédelem csak az elmúlt pár évtizedben lendült fel, miután felismerték, hogy ezek az élőlények mennyire diverzek, és mennyire fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémákban. A gombakutatásnak és az élőhelyek feltérképezésének abban is kulcsszerepe van, hogy az egyes fajok védelemben részesülhessenek. „Míg az egyes országok védettségi listáin több száz vagy akár több ezer védett növény- és állatfaj szerepel, addig védett gombák alig. Az IUCN Természetvédelmi Világszövetség hivatalos vörös listájára is csak az utóbbi időben került fel jelentősebb számú gombafaj, de azok fajszámukhoz képest még így is alulreprezentáltak a többi élőlénycsoporthoz viszonyítva. Őket is hasonló faktorok veszélyeztetik, mint az élővilág többi tagját. Ezek közül a legfontosabb az élőhelyek megszűnése, csökkenése és átalakítása, ami jellemzően emberi tevékenységek miatt következik be” – mondja Dima Bálint, az ELTE Természettudomány Kar Biológiai Intézetének adjunktusa, a Magyar Mikológiai Társaság titkára. Magyarországon húsz éve vannak védett gombák, 2005-ben harmincöt gombafajt és öt zuzmót nyilvánítottak védetté, majd a következő körben – 2013-ban – újabbak kerültek fel a listára. Ma összesen ötvennyolc gomba- és tizenhét zuzmófaj védett Magyarországon, ami elenyészően kis szám ahhoz képest, hogy a hazánkban előforduló gombafajok számát három-négyezerre becsülik.

Mitől kell védeni a gombákat?

„Idén újabb harmincöt gombafaj védetté nyilvánítására tettünk javaslatot, de még nem tudjuk, hogy ebből mennyi lesz ténylegesen védett. A gombák esetében az is nehéz kérdés, hogy a védettség valójában mit jelent. Mert amit látunk, az a termőtest – ami egyfajta szaporítóképlet –, de ahhoz a talajban vagy az aljzatban kiterjedt micéliumhálózat is tartozik. Biológiai értelemben a gombának nem lesz baja attól, hogy egy-egy termőtestét leszedik, de az már gondot okozhat, ha egy adott területen a rövid termőtestképzési időszakban sok gyűjtő mindent letapos. Ugyanakkor a védett gombákra a tényleges veszélyt nem azok jelentik, akik az erdőkben gombásznak. Eleve csak néhány olyan faj van, amit a védett ötvennyolc fajból korábban rendszeresen gyűjtöttek. Sokkal komolyabb gondot okoznak a nem átgondolt erdészeti vagy mezőgazdasági beavatkozások vagy a területtulajdonosok döntései, például egy legelő vagy természetes gyep felszántása. Veszélyesek a gombákra talajszennyezések is, amihez az is elég, ha a környékről bemosódik a területükre műtrágya vagy más vegyszer. Az érzékenyebb gombák ilyenkor is eltűnhetnek egy-egy élőhelyről” – mondja Dima Bálint. 

Gond az is, ha egy erdőt kivágnak, és egy teljesen más fafajt telepítenek a helyére. Ilyenkor az úgynevezett gyökérkapcsolt gombák – például a vargányák, a tinóruk, a pereszkék, a csigagombák, a galócák és rókagombák is – teljesen eltűnhetnek a területről, mivel azok csak bizonyos fafajokkal élnek szimbiózisban, nem tudnak azok nélkül létezni, ahogyan a fák sem nélkülük. Gombavédelem szempontjából az ilyen fajok az egyik legfontosabb csoportot alkotják. A védett gombák másik fontos része idős faanyagot bontó korhadéklakó, melyek közül sok faj már csak erdőrezervátumokban, öreg erdőkben fordul elő. Ezek egész Európában veszélyeztetettek, mivel a legtöbb gazdasági erdőben nem hagyják megöregedni a fákat, az elhalt, kidőlt egyedeket pedig elviszik a területről. Emiatt lenne fontos, hogy az erdőgazdálkodás és a területek kezelése sokkal átgondoltabb legyen. 

Szoros szimbiózis
Az úgynevezett gyökérkapcsolt gombák és az erdőalkotó fák szoros szimbiózisban élnek, egymás nélkül nem tudnának létezni. „Többek között a bükk, a tölgy, a gyertyán, a nyír, a nyár, a fűz, a hárs, a mogyoró és a fenyőfélék több száz gombafajjal lehetnek közvetlen kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy a gomba hifái körbefonják a fa gyökérzetét és egy köpenyszerű struktúrát alkotnak, amellyel úgymond megnövekszik a fa gyökerének felülete, és javul a növény víz- és tápanyagfelvétele. Ezzel párhuzamosan a fa többek között cukrokat és különböző, egyebek mellett a termőtestképzéshez szükséges hormonokat ad a gombának. Ez egy ősi együttélési forma, amelynek bonyolult biokémiai háttere van” – mondja Dima Bálint. A természetes környezetben élő fák és a hozzájuk kapcsolódó gombák megtalálják egymást, utóbbiak már a magoncok gyökerein is jelen vannak.

Állati étkek
A nagyvadak – például a szarvas és a vaddisznó – előszeretettel fogyasztanak kalapos gombákat, de kedvelik azokat a rágcsálók, így az egerek és a mókusok is. Beléjük mászva fogyasztanak gombát a rovarok és ezek lárvái is – ezek között olyanok is vannak, amelyek a gombákban élő egyéb rovarokat fogyasztják –, kívülről pedig csócsálják a gombákat a csigák is. Az állatoknak a gombák általában nem a fő táplálékaik, csak úgymond színesítik a táplálkozási palettáikat. A gombákban lévő méreganyagok főként a melegvérű gerincesekre lehetnek hatással, de azok a megfigyelések szerint többnyire kerülik a mérgező gombák fogyasztását. Az állatok erre való egyik képessége a kifinomultabb szaglásuk lehet. Ebben a kérdésben azért beszélhetünk inkább csak elméletekről, mert ezeket igazoló kísérleteket a korábbi időkben nem végeztek, ma pedig a kutatások etikai szabályai szerint ilyeneket nem is lehetne engedélyeztetni.

A cikk a Pest Vármegyei Kormányhivatal szakmai támogatásával készült.