Minden férfiban ott egy „nő”, és minden nőben ott egy „férfi”?

Egy bőröndnyi könyvvel vágtam neki a nyárnak. Egy kis somogyi faluban, a templom szomszédságában, a diófa alatt üldögélve belemerültem Jung világába. Ennek a hatalmas szellemnek a munkáit olvasni olyan, mint egy űrutazás: csakhogy ő nem távoli galaxisokba, hanem az ember végtelen belső kozmoszába kalauzol minket. 

Jungot olvasni ugyanakkor kihívás: hatalmas tudásának mélységeibe és magasságaiba beleszédültem. Egy-egy gondolatával napokig küszködtem, hol elszántan, hol kétségbeesetten, hogy értelmét felfogjam. Néha sikerült, néha nem: de amikor igen, az olyan öröm volt, mint mikor a szerelmes végre átölelheti kedvesét. Ebben az írásban szeretném megosztani azt, amit az individuáció folyamatáról megértettem: arról az iránytűről, melyet Jung hagyott ránk, hogy elvezessen minket önmagunkhoz. 

Ki az az „Én”?

Amikor megszületünk, nem tudjuk, hogy különálló lények vagyunk. Egységben létezünk anyánkkal – szellemi síkon ez a paradicsomi ártatlanság állapota. 

Hat-nyolc hónapos kor körül, amikor a baba már képes önállóan mozogni, ráeszmél, hogy az anya és ő nem egyek. Ez a szeparációs szorongás időszaka: ijesztő a tökéletes egységből kiszakadni és ráeszmélni, hogy én egy különálló lény vagyok! 

Másfél-két éves kor körül a kisgyerekek naphosszat azt ismételgetik: „nem!” – ez a dackorszak. Valójában nem más történik, mint hogy a totyogó kijelöli önmaga határait a világban. Az Én kialakulásának fontos pillanata ez, amely azzal kezdődik, hogy a kicsi naponta százszor is kimondja, mi nem ő.

Az Én lépésről lépésre épül fel: ahogy Jung fogalmaz, az Én (latinul Ego) válik a tudatos személyiségünkké. Tartalmazza mindazt, amit gondolunk magunkról, segítségével igazodunk el és állunk helyt a mindennapi életben. 

Az Egónak tehát fontos feladata van, nélküle nem ismerhetjük meg önmagunkat. Nem szabad azonban elhinnünk neki, amit előszeretettel duruzsol a fülünkbe: hogy ő az egyetlen játékos a pályán. Amikor ennek a cikknek az első változatát leadtam, a szerkesztőm arra kért, írjam át, tegyem befogadhatóbbá az olvasók számára. Az Egóm ezt kikérte magának. Hiába ültem le a gép elé, koncentráltam, képtelen voltam a szöveg átgyúrására. Hosszú sétákkal, meditációval, sok türelemmel sikerült az Egóm sértettségét feloldani, így újra neki tudtam látni az írásnak.

Ahhoz tehát, hogy az Én segtíse az „ember egyediségének megvalósítását” – ahogy Marie-Louise von Franz, Jung egyik közeli munkatársa megfogalmazta az individuáció folyamatát –, alázatra van szüksége. 

Megijedsz a saját árnyékodtól?

Jung gyógyítómunkája során felismerte, hogy a tudatos részünk mellett létezik lelkünkben egy ismeretlen tartomány is: a tudattalan. A tudattalan „a személyes lét élménytárházát foglalja magában, tehát mindazt, amit az egyén elfelejtett, elfojtott, küszöb alatt észlelt, gondolt és érzett” – írja Jung. Önmagunk megismerése azt jelenti, hogy felfedezzük a rejtett belső világunkat.

Ezen az úton leggyakrabban a szenvedés indít el minket. Amikor a feje tetejére áll a világunk egy szakítás, veszteség, betegség nyomán, paradox módon épp akkor kapunk lehetőséget a lelki fejlődésre. Ki akarna szenvedni? A krízis mégis segítőnk lehet, ha a „miért pont én?” gyötrődésből, mások hibáztatásából képesek vagyunk kilépni, és van bátorságunk megkérdezni a fájdalomtól, hova akar elvezetni minket. 

Néhány hónapja az én világom is megrengett: szélhámosok becsaptak. Miután az első sokkból magamhoz tértem, és megtettem a szükséges praktikus lépéseket, tudtam, úgy teszek jót magammal, ha képes vagyok elgondolkodni rajta, mit akar ez a nehézség tanítani nekem. Apránként olyan családi mintázatokat láttam meg, amiket enélkül a megrázkódtatás nélkül talán sosem. Persze azt kívánom, bárcsak ne történt volna meg, bárcsak okosabb lettem volna – mégis, ez a helyzet lehetőséget adott, hogy napvilágra hozzam egy addig tudattalan, sok bajt okozó működésemet. 

Azzal, hogy egy tudattalan tartalmat tudatosítunk, megfosztjuk a hatalmától. Az önismeret így gyógyulást hoz, békésebb és derűsebb belső világot – ami idővel külső körülményeinkben is gyümölcsöt érlel.   

Ehhez azonban lépésről lépésre meg kell ismernünk a bennünk lakó sokféle erőt. Jung Árnyéknak nevezte a tudattalan személyiség azon részét, ami az Én ismeretlen vagy alig ismert tulajdonságait képviseli. Ezek a tulajdonságok azért láthatatlanok az Ego számára, mert nem szívesen néz szembe velük.

Az Árnyékunkat megismerhetjük, ha megfigyeljük, mi az, amit másokban nem tudunk elviselni. Bár nehéz ezt elfogadni, de mindaz, ami egy-egy emberben idegesít, valójában saját Árnyékunk kivetítése. A főnökünkben, szomszédunkban, családtagunkban – de akár egy másik társadalmi vagy népcsoportban – utáljuk azt, amit önmagunkban nem tudunk elfogadni. A Biblia is ismeri ezt a bölcsességet: „Miért nézed a szálkát testvéred szemében? A gerendát meg, mely a magad szemében van, nem veszed észre?"

A projekció elválaszt másoktól: amikor képesek vagyunk tudatosítani önmagunk előtt korábban letagadott erőinket, lehetőséget adunk magunknak a valódi, mély, őszinte emberi kapcsolódásra. 

A bennünk élő másik felünk

Jung a lélek világát kutatva sokat merített a világ minden táján élő népek mítoszaiból – a személyiség képében az ember önmagában őrzi teljességét, ahogyan az a görög mitológiában is megjelenik. A történet szerint eredetileg androgün (szó szerint „férfinő”) lények voltunk, egy férfi és egy női arccal, négy karral és négy lábbal. 

Teljességünkben olyan boldogok voltunk, hogy azt az istenek megirigyelték, így kettévágták az embert. Azóta születünk férfiként vagy nőként: lelkünkben azonban tovább él elvesztett másik felünk.

A tudattalanunkban tehát nem csak az Árnyékunk lakik. Ahhoz, hogy kiteljesedhessünk, kapcsolatba kell lépnünk a bennünk rejtőző ellenkező nemű részünkkel.

Minden férfi lelkében ott él egy női minőség, amit Jung Animának nevezett el. Szerinte az Anima teszi képessé a férfiakat a gyöngédségre, ő segíti az olyan „feminim” gondolkodást, mint az intuíció – a férfias logika mellett. Ez a belső, tudattalan erő felelős azért, hogy a férfi milyen társat választ, és azért is, milyen a kapcsolata saját belső világával.

A nő lelkében élő férfi Jung megfogalmazásában az Animus: ez az energia segít helytállni az élet „maszkulin” területein, a hivatásban, ez ad bátorságot, amikor ki kell állnunk magunkért, és lendületet a kezdeményezéshez. Szerinte ez az erő alakítja egy nő elveit, és szintén megmutatkozik a párválasztásban.

A bennünk élő másik felünk gyerekkorunk során formálódik tudattalanul, elsősorban szüleink hatására. Hogyan ismerhetjük meg? Találkozhatunk vele például álmainkban. Tar Ildikó Álmaink tükrében című könyvében felidézi egy nő álmát az Animusszal való találkozásról: egy park mellett elsétálva a nő rossz külsejű férfiakat látott. Egyikük elindult felé, és ordítozni kezdett vele. Ez a nőt nagyon megijesztette, de még így is érzékelte, hogy a férfi okos, ha megmosdana, intelligens arca lenne.

Nehéz egy ilyen álombéli találkozásból felébredve azt mondani magunknak: igen, ez a gondozatlan erő is én vagyok.

Az ilyen találkozásokkal a tudattalan titkos célja az, hogy fejlődésre sarkalljon minket – fogalmaz von Franz. 

Az emberi lelket nem csak a pszichológusok, de a költők is jól ismerik. Weöres Sándor gyönyörűen ír a tudattalan tartalmak tudatosításáról: „Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted. Gondozd, mert könnyen megszelídül és derék háziállat lesz belőle.”

Az Anima/Animus megismerésére nemcsak az álmaink, de olykor egy mindent elsöprő szerelem ad lehetőséget. Amikor ellenállhatatlanul beleszeretünk valakibe, valójában a lelkünkben élő másik felünkkel vágyunk egyesülni. A „kinti” kedves saját, eddig tudattalan belső erőinket mutatja meg, mint egy tükör. Előfordul, hogy a rózsaszín köd eloszlása után nem tetszik, amit ebben a tükörben látunk. Ilyenkor az segíti önismeretünket, ha a másik hibáztatása helyett – akár szakember segítségével – feltárjuk, milyen eddig ismeretlen minőségeinkkel szembesít minket a találkozás. 

Az Isteni Én

Jung az emberi lelket kutató munkája során arra a felfedezésre jutott, hogy személyiségünknek létezik egy középpontja, amit ő Mélymagnak (más fordításokban Ősvalónak) nevezett el. 

Amikor idáig jutottam egy tanulmányt olvasva, elakadtam. Mire gondolt Jung? Napokig gyötrődtem, éreztem, ahogy az erőfeszítéstől szikráznak az agytekervényeim – de hiába. Végül úgy döntöttem, félreteszem ezt az írást: volt még nálam könyv elég. Az intuíciómat követve elővettem egy másikat. És ott volt benne a válasz! Marie-Louise von Franz sorai végre útba igazítottak, mi is az a Mélymag.

„Az emberek intuitív módon minden korban tudatában voltak egy ilyen belső középpont létezésének” – írja von Franz. A Kanada erdeiben élő naszkapi indiánok évszázadokkal ezelőtt nem ismerhették Jung munkásságát, mégis tudtak az ember isteni énjéről, amit a svájci pszichiáter is felfedezett. 

A naszkapik szerint él a lelkünkben egy belső társ, akit ők „Barátomnak” vagy Mista-peónak; vagyis „Nagy Embernek” neveznek. Mista-peó a szívben lakik, és halhatatlan.

Jung ezt az erőt így fogalmazza meg: „a Mélymag a bennünk lakozó Isten”, mely mindannyiunkban ott él. De hogyan kerülhetünk kapcsolatba vele? Gyakran az álmainkon keresztül üzen.  Akár egy „kinti” baráttal, ha törődünk vele, időt és figyelmet szentelünk neki, a kapcsolatunk megerősödik. Minél jobban hallgatunk rá, ez a belső erő annál bátrabban szól hozzánk.

A világ szüntelenül csábít – ahhoz azonban, hogy a Mélymag bölcsességével kapcsolatba lépjünk, fontos, hogy figyelmünket befelé fordítsuk. Ebben segíthet az ima, a meditáció, a jóga, a mindfullness gyakorlatok, a séta a természetben, a naplóírás – a lényeg, hogy lecsendesedjünk. Az álmok mellett az Isteni Én üzenete jelentkezhet többek között intuíció, sugallat, gondolat, érzés formájában. 

Ez a bölcs barát mindig velünk van – vajon képesek vagyunk meghallani a hangját?

Felhasznált irodalom:
Carl Gustav Jung (1993) Az ember és szimbólumai
Carl Gustav Jung (1997) Alapfogalmaink lexikona
Carl Gustav Jung (2017) Aión – Tanulmányok a Selbst szimbolikájához
Tar Ildikó (2007) Álmaink tükrében – Álomfejtő-önismereti kézikönyv és szótár