Dosztojevszkijt beengedi, de a kapura lövéseket nem – Holczer Ádám barátai: a stoplis és a könyvjelző

Mondok két helyszínt, mi jut eszedbe róluk: Ajka és Szicília?

Ajka a szülővárosom, a mai napig ott él a családom, ám én 12 évesen elköltöztem Budapestre. Így már a főváros határozza meg a gondolkodásomat, de érzelemdús tisztelettel viszonyulok Ajkához és az ott élőkhöz. Szicíliához pedig életem egyik legszebb nyaralása – azaz telelése, mert január volt – köt. Az olasz focit is szeretem, és mivel meghatározó olvasmányélményem volt a Keresztapa, abba a bárba is eljutottam, ahol a film egyes szicíliai jeleneteit forgatták – ültem annál az asztalnál, ahol Al Pacino.

Helyben vagyunk: a futballnál és az irodalomnál. Melyikről van korábbi emléked?

A gyerekkönyvek révén az irodalomról. Az első focis emlékem az 1994-es világbajnokság, de nem tudom, élőben néztem-e, vagy édesapám mesélte és mutatta utólag. A Fradi ’95-ös Bajnokok Ligája- menetelése viszont már fixen megvan, de az Öreg néne őzikéje, a Grimm-mesék vagy A gőgös Gúnár Gedeon korábbiak. Persze lehet, hogy már kétévesen volt a lábam előtt labda, csak nem emlékszem.

Melyik szenvedélyedre ki inspirált a családodban?

Mindkettőre főként anyai nagypapám. Senki sem erőltette, hogy focizzak, de Tiha papáéktól pár száz méterre volt egy lakótelepi „dühöngő”, ahová sokat jártunk rugdosni. Egy nyári szünetben apukám fából csinált egy focikaput a kertünkbe is, tett rá hálót, onnantól öcsémmel évekig ott folytattuk.

A férfi felmenőim tehát tettek azért, hogy megszeressem a focit, de nem olyan tudatosan neveltek rá, mint például Szoboszlai Dominikról hallani.

Közben a családban mindenki kezébe gyakran került könyv is – főleg a papáéba –, de az olvasás is saját választásom volt. Az indiános könyvekkel szerettem meg, és a Pestre vonatozások közben mindig volt időm regényt olvasni, miután a fociújságokkal végeztem.

A fővárosba már a labdarúgás miatt költöztél ilyen fiatalon? 

11 évesen egy focitornán megtetszett a játékom a Fradi edzőinek, s miután 2000 nyarán már velük utaztam Dániába egy másik tornára, kérték, hogy hatodik osztály után költözzek is fel. Ma, apaként csodálom, a szüleim hogy mentek ebbe bele ilyen korán, de kollégiumlakó és a Fradi kapusa lettem.

A futballközeg hogyan fogadta, hogy az irodalom a hobbid?

Minden csoda három napig tart – utánpótlás szinten, gimnazistaként nem is volt nagy csoda, hogy ott a kezemben a Goriot apó vagy az Ivan Iljics halála, hiszen készültünk az érettségire. A kollégiumban a barátaimmal az összes klasszikus maffiafilmet megnéztük, ezért ők azon sem ütköztek meg, hogy én ezeket olvasom is. Felnőttként pedig egy-egy új csapatomban, ahol addig nem ismertek személyesen, inkább jó értelemben lepődtek meg a hobbimon. Ma már tippeket, könyvajánlókat kérnek tőlem.

Kép

Fotó: Bach Máté

Olyan csapattársad vagy edződ akadt, akivel mélyebben is tudtál az irodalomról beszélgetni?

Nagy sajnálatomra ilyen nem volt. Egyes edzők elismerőleg álltak hozzá, hogy olvasott vagyok, de a többségnek nem tetszett, hogy mindenről van véleményem, kritizálok, nagy a szám. Akik ezt tudták tolerálni, azokkal jó viszonyt ápoltam. Csapattársakkal akkor adtak beszédtémát a könyvek, ha valaki kezében megláttam a buszon egy olyan – főleg életrajzi – kötetet, amivel én már találkoztam. Meccsre menet kevesen forgatnak Dosztojevszkijt, így a szépirodalom nem nagyon hozott össze csapattárssal.

A sztereotípiával, hogy sokan mit gondolnak a futballistákról, nyilván te is találkoztál…

Elég gyakran, de sosem kerek perec kimondva, hanem mindig pozitív kontextusba ágyazva. Azért is, mert új társaságban sosem azzal nyitok, mivel foglalkozom.

Később aztán megkapom, hogy „Én azt gondoltam, a focisták műveletlenek”, vagy „Nem is hittem, hogy egy focistával így lehet beszélgetni!”

Ezzel elárulja az illető, mit gondolt, amit én szerencsétlen sztereotípiának tartok. Magas pozíciókban is megfordulnak műveletlen emberek, és alacsonyabb szinteken is olvasottak. De sajnos az egész világra igaz, hogy egyre kevésbé igényes arra, hogy tájékozott legyen, ami alól a futballisták sem kivételek.

Mit gondolsz, hogyan hatott a személyiségedre az, hogy te nem ezt a szomorú trendet követed?

Az olvasás rengeteget formált a személyiségemen. A tíz évvel ezelőtti vehemensebb, mindent azonnal kimondó, az ellenfelekkel cinikus valakiből empatikusabb, mindenkihez nagyobb szívvel álló emberré váltam. Ehhez kellett az olvasás mellett az apaság is. Az öltözőben így tudtam vezéregyéniséggé válni az utóbbi években, ami a koromból is adódik, egy tapasztaltabb játékos szavára mindig jobban adnak. De talán olyan nézőpontokat is megvilágítok a többieknek, amelyek nem mindenkinek jutnak eszébe. Mondhatnám a választékosságomat is, de azt nem mindig igényli a közeg, az egyszerűbb néha több.

Összegezhetünk úgy, hogy a sportkarrieredet kimondottan segíti az olvasás?

Úgy tekintek a világra, hogy elsősorban emberek vagyunk, csak utána van egy szakmánk. Azaz nem focistaként gondolok magamra, inkább jó állampolgár szeretnék lenni, példakép a fiaim számára, a környezetemnek segítség, akihez bármikor nyitott szívvel lehet fordulni.

Hogy a kapuban mit miért teszek, azt könyvélmény sohasem befolyásolta, de hogy emberként milyen vagyok, s azáltal hogyan viselkedem a pályán, azt igen.

Kép

Fotó: Bach Máté

Mondasz olvasmányt, ami nagyon meghatározó volt számodra?

Az ötödik pecsét megmutatta, mennyire más emberek vagyunk, amikor a barátainkkal beszélgetünk, és mennyire mások, amikor a szavainkat tettekkel kellene alátámasztanunk. Bizony, az életben nehéz hitelesen önazonosnak maradni. Nagyon szeretem az Utas és holdvilágot, John Williamstől a Stonert, Robert Seethalertől az Egy egész életet. Mario Vargas Llosától A Kecske ünnepét, de a Fahrenheit 451-et vagy Orwell 1984-ét is. Azon is múlik, mit mikor olvasok. Ha épp nem küzdök azzal a gonddal, amit a mű dilemmaként középpontba állít, akkor nem érint meg, pedig máskor betalálhatna. Az Ulyssesről vagy a Mester és Margaritáról például tudom, hogy jók, csak rossz pillanatban vettem őket elő.

Mi alapján szoktál aktuális kötetet választani?

Több száz szerzőről tudok, akiktől még sosem olvastam, és amíg ennyien vannak a kalapban, mindig lehet újat választani a már ismertek vagy a kedvencek mellé. Most vettem át tíz új rendelt könyvet, mindjárt beszaladok egy boltba a tizenegyedikért. Könyves posztokat, magazinokat, ajánlókat követek, antikváriumba járok. Van, hogy tematizálok egy hónapot: tavaly júliusban csak franciákat olvastam, mert elkapott a forradalmi hevület a Bastille ostroma kapcsán, aminek ötre végződő évfordulója volt.

Ha nem kap el a hevület, teljesen vegyes a palettád a magyaroktól a világirodalomig, klasszikustól a kortársig?

A magyaroknál nagyobb hangsúlyt fektetek a kortársakra, akikkel könyvhéten, könyvfesztiválon is tudok találkozni, vagy olyan gondolkodókra, akik reagálnak a napi történésekre, formálják az ízlést. Egyre több írót személyesen is ismerek. Nemzetközinél nagyobb arányban hajlok a klasszikusok felé. De nemrég Christoph Ransmayr-rel, Karin Smirnoff-fal dedikáltattam, Daniel Kehlmannt, Alessandro Bariccót is megnéztem. 

Az irodalom rajongói részét is igyekszem megélni, pódiumbeszélgetésekre is eljárok, mert azt gondolom, hogy akik fél életükben billentyűk fölött görnyedve pötyögnek, biztosan gondolnak valami maradandót vagy karaktereset a világról, és én arra kíváncsi vagyok.

A profi sportolói karriered és a család mellé nem lehet könnyű ennyi programot beilleszteni. Olvasni mikor szoktál, van erre dedikált időd?

Ha fel bírok kelni a gyerekek előtt, már a reggelből is lopok félórát erre. De napközben két program között sem gond, mert mindig könyvvel a hónom alatt indulok el, és a nap végén is olvasok, a többi hobbimból lefaragtam ennek a javára. Simán összejön évente 60–70 könyv, ez nem megerőltető – ha lenne fix idősávom, a száz is meglenne. Kéthetente egy könyv másnak is lazán elérhető, csak nézze meg ki-ki a képernyőidejét, és gondolkodjon el, hogy annak a töredékében nem lenne-e jobb olvasni?

Ezt a szenvedélyt, amiről most ilyen lelkesen beszélsz, a két kisfiadnak is tovább tudod adni?

Szerintem már továbbadtam. A nagyobbik hatéves, a kicsi két és fél, de imádnak könyvet lapozni vagy olvastatni. Hasonló úton indultak el, mint én – bármerre fordulnak, mindenhol könyvespolcot látnak maguk körül. Sajátjuk is van, játékosan és tanítási jelleggel is arra törekszünk: szeressék az olvasást.

Most épp milyen könyv van nálad?

Jay McInerney: Fények, nagyváros. Ő az amerikai „kölyökfalka” nevű, nyolcvanas években felbukkant írógeneráció tagja, akik közül a leghíresebb Bret Easton Ellis, az Amerikai pszichó szerzője. Ez a könyv is remekül bemutatja, hogyan égett ki, lett afféle nihilista hedonistává egy generáció Amerikában.

Jól sejtem, hogy az e-book nálad szóba sem jöhet?

Soha életemben egy sort sem olvastam e-bookon. Ez nem elzárkózás részemről, csak imádom cipelni, fogni, megvásárolni, lapozni a köteteket.

Nekem kell, hogy a könyvek között bóklásszak félórát, mire megveszek egyet. De ha tudom, mit keresek, akkor is félórát lófrálok, és csak a harmincadik percben vásárolom meg.

Ezt az élményt nem adja meg az e-book.

Arra sosem gondoltál, hogy te is írj valamit?

Megfordul olykor a fejemben, ha egy könyvben olyan oldalt vagy fejezetet olvasok, ami nagyon tetszik, és át lehetne ültetni az én életemre is, mert annyira ismerős. De mindig megállapítom, hogy nem olyan könnyű foglalkozás ez, amit bárki méltón képviselhet. Én nem állok rá készen, persze nem zárom ki, hogy egyszer ez változzon, de egyelőre valami hiányzik belőlem ahhoz, hogy nekiugorjak.

Ha nem íróként, akkor hogyan képzeled el magad, miután szögre akasztod a stopliscipőt, ami néhány éven belül eljöhet?

Még egy évet a pályán tervezek tölteni, aztán a sportvezetés területén lennének ambícióim, de leginkább megosztanám a figyelmem több engem érdeklő vonal között. Másfél éve a Sport TV-n is szakértősködöm, amit élvezek, így szívesen mozognék a médiában, de akár az irodalmon belül is. Ma már nincsenek „nyugdíjas” állások, naprakésznek kell lenni, bátornak és vállalkozó kedvűnek. Ami egy adott ponton a szívemhez közel áll, arra helyezem majd a fókuszt, később meg talán másra. Mivel 25 éve reggeltől estig életpályamodellben élek, arra vágyom, hogy több területen is kipróbáljam magam, mielőtt döntök a további útról. Ám az olvasás mint örök szerelem biztosan megmarad az életemben.