„Aki egyszer lement oda, más emberként jött fel” – közös veszteségünk a parajdi sóbánya katasztrófája

Május 27. Egy nap, amikor valami megszületett, és egy nap, amikor valami romba dőlt. 1875-ben ekkor keletkezett a szovátai Medve-tó, és százötven évvel később ekkor árasztotta el a Korond-patak a szomszédságában lévő parajdi sóbányát. A több tízmillió éves múltra visszatekintő, 2700 méter mélyen lévő sótömzs Európa egyik legnagyobb sólelőhelye, ahol a földalatti sóbányászat az 1760-as években kezdődött. 

A Sóvidéknek is nevezett területen több bányát is kialakítottak, például a József-bányát, a Dózsa György-bányát és a Telegdy-bányát. 

A sójog, azaz a sóval való kereskedelem évszázadok óta a szabadságot jelentette a területen élő székelyeknek, a parajdi sót székely sónak is hívják.

Már csak emiatt is fájó a bánya pusztulása mindannyiunk számára. 

A múlt században, a parajdi só jótékony hatását felfedezve, gyógykezelések indultak a bányában a légúti betegségben szenvedőknek. Hét emeletén látogatóközpont, kalandpark, étterem is működött, rengeteg embernek biztosítva a megélhetést. A föld alatti világot évente négyszázezren keresték fel. 

Pár hét alatt semmisült meg, ami több tízmillió évig létezett

Annak, hogy nagy a baj, már voltak előjelei, vízbetörések a korábbi években is történtek. Idén május elején aztán vízszivárgás miatt lezárták a bányát, két nappal később, május 8-án pedig a helyi vészhelyzeti bizottság 15 napra veszélyhelyzetet hirdetett. A következő napokban tűzoltók, a vízügyi igazgatóság és a sóbánya alkalmazottai, valamint önkéntesek sokasága együttes erővel igyekezett visszaszorítani a bányát veszélyeztető Korond-patakot.

Homokzsákokkal, betonozással, szivattyúkkal, újabb vízelvezető gát építésével is próbálkoztak, a patak vízszintje csökkenni is kezdett, azonban egy újabb erős esőzés miatt a térséget árvíz öntötte el, így meghosszabbították Parajdon a veszélyhelyzetet. A Korond-patak vízhozama becslések szerint százszorosára nőtt az átlagos mennyiségnek, ami legalább harminc éve nem fordult elő. 

A kezelő- és látogatórész berendezéseit kimenekítették, a magas vízszint miatt azonban a bánya megközelíthetetlenné vált, lehetetlenné téve a védekező munkát. Május 29-én a sokak által látogatott turisztikai részleg és a Telegdy-részleg is víz alá került. 

Mivel fennáll a veszélye, hogy beomlik a Dózsa-bánya, negyvenöt, a bánya közelében élő családnak kellett elhagynia otthonát.

E cikk írásakor megkezdték a Korond-patak elterelését, ugyanakkor újabb aggasztó hírek érkeztek: a patakból nagy mennyiségű sós víz ömlött a Kis-Küküllő folyóba, amelynek sótartalma a kétszerese lett a megengedettnek. Tizenhat Maros megyei településen vált ihatatlanná a víz.

Itt tart most a sóbánya története.

Van, akinek fontos családi emlékeket, másnak szabadságot adott

A településen érthető módon nagy a feszültség. Sokan a lehetséges felelősök büntetését kívánják, mások imára buzdítanak. 

Nagy Levente 2012-ben építette a sóbányában lévő kalandparkot egy Brassóban bejegyzett cégnek, négy évvel később pedig annak társtulajdonosává vált. „Magam terveztem és a saját kezemmel építettem. Az egyetlen föld alatti kalandpark volt a világon, imádtam nézni a sok boldog gyereket mászkálás közben és után. Sokan visszajártak ide, a kollégáim már személyesen is ismerték őket. 

„A kislányom pedig itt tanult mászni, azt hiszem, ennél többet nem is kell mondjak róla, mit jelentett számomra a kalandpark” 

– fogalmazott a férfi, aki az egyik utolsó civilként hagyta el a sóbányát munkatársaival.

Az ő vállalkozása nyolc-kilenc ember munkáját érinti, de a teljes sóbányában jóval többen dolgoztak, emellett számos helyi tartott fenn panziót az odalátogató turistáknak. Mint Parajdi Kálmán Endre, aki annak idején csíkszeredai lakását adta el, hogy felépíthesse parajdi panzióját. A szállásadó a ZAOL portálnak mesélte el, milyen sok pénzt és energiát fektettek feleségével a panzióba, a szigeteléstől kezdve a szauna és a dézsamedence készüléséig. 

Aztán jött az első nagy csapás, a covid, amiből csak most kezdtek talpra állni, és újra kihívással kell szembenézniük. „Életek mehetnek tönkre, évtizedek munkája vész kárba. Sok barátunk van a bányászok és a vendéglátók között, akik mind el vannak keseredve. Komoly visszaeséssel kell szembenéznünk” – mondja.

Bíró Zoltán szintén részt vett a kalandpark építésében, ahol aztán körülbelül egy évig mint oktató dolgozott. Vele még azelőtt beszéltem, hogy a Telegdy-bányát ellepte volna a víz, akkor még bizakodott. „Nem értem, miért temetik sokan a bányát. Hosszú folyamat lesz és nagy költség, de helyre fogják hozni” – fogalmazott a férfi, aki szerint legalább olyan szórakoztató volt ott dolgozni, mint turistaként kipróbálni a mélyben rejtőző eszközöket. „Ez is nagy szabadságot adott” – mondja.

Kép

Fotó forrása: Profimedia – Red Dot

„Mintha egy darabot szakítottak volna ki abból, akik vagyunk”

Bihari Enikő újságíró versben búcsúzott a sóbányától, amelyhez őt is rengeteg élmény köti. 

„A bányában sót sír most a székelység földje,

hol múltat őrzött minden szemcse.

Ott, hol zsoltárok zengtek mélybe rejtve,

s a csákány nyoma is halk ima volt benne.

Ott lent, hol az ember vért is izzad,

most az idő is sóvá lett, izzadt.

Ásványos szenvedés, vak remény,

Parajd szívéből fájdalom szakad szét” – írja Emlékfelirat a Parajdi Sóbánya veszteségére című versében. 

Enikő Szovátán nőtt fel, a parajdi sóbányától egy karnyújtásnyira. 

„Olyan természetes és állandó része volt az életemnek, mint az évszakok váltakozása vagy a reggeli harangszó. Minél idősebb lettem, annál inkább megértettem, milyen hatalmas ajándék a közelsége” 

– kezdi. 

Először gyermekként, egy iskolai kiránduláson járt lent, és még ma is elevenen élnek benne a legapróbb részletek, a busz nyikorgása, az alagút hűvös lehelete, a só illata, a falakon csillogó kristályszemcsék és a visszhang, amely a nevetésüket ismételte. 

„Amikor a látogatás végén újra kiléptünk a felszínre, mintha nem is ugyanoda tértünk volna vissza, ahonnan elindultunk. A só tapintása még az ujjainkon, a hideg a kabátunk alatt, és mégis valami megváltozott. Mindig úgy éreztem, hogy egy kicsit tisztábban lélegzem ott fent. A bánya kilélegzett helyettünk. Gyógyított – nemcsak a légzést, hanem a fáradtságot, szorongást, gyermeki nyugtalanságot is. Aki egyszer lement oda, más emberként jött fel.”

A sóbánya olyan volt számára, akár egy föld alatti templom, ahol elcsendesedhetett és közelebb kerülhetett önmagához, ahol „az ember megérezhette, mennyire kicsi – és mégis mennyire fontos”. Bár a katasztrófa nem érinti közvetlenül, mélyen együttérez a helyiekkel. „A bánya sok család számára jelentette a megélhetést, az állandóságot, és most a bizonytalanság, a kérdőjelek időszaka köszöntött rájuk. Egy egész térség identitása remeg meg, ha egy ilyen jelentős hely elhallgat. 

Fájdalmas csend ez, olyan, mint amikor egy szívverés elmarad. 

Mintha egy darabot szakítanának ki abból, akik vagyunk. Aki innen való, tudja: ez nem csupán egy hely, ez identitás, gyökér, lélegzet. A vers, amit írtam, ebből a tehetetlen szeretetből született, a fájdalomból, amikor már csak a szó marad kapaszkodónak.” 

„Sírt a falu, kőre térdelve”, írja versében, és ez történt a valóságban is: könnyes szemű emberek álltak a sóbánya előtt egymás kezét fogva, imádkozva, mécseseket helyezve a földre.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes az elmúlt években több ezer diákkal látogatott el a sóbányába karácsony előtt. „Összegyűltünk, imádkoztunk, énekeltünk, és minden gyermek kapott ajándékot” – idézte fel a hirado.hu riporterének. Amikor elmesélte a gyerekeknek, hogy mi történt, többen elsírták magukat. Böjte atya szomorúan tapasztalta, hogy a felfokozott érzelmi állapotban sokan egymásnak estek. „Felmérhetetlen tragédia, de én azért imádkozom, hogy ne a hibát keressük egymásban, hanem közösen kutassunk a megoldás után.”

„Amikor kis Jézus elveszett, Mária és József sem egymást hibáztatták, hanem aggódva keresték közösen a gyermeket.”

A parajdi sóbánya nemcsak az erdélyieknek, hanem az anyaországi magyaroknak is kincset jelentett, akik egészségügyi problémáik miatt keresték fel, vagy gyermekeikkel jártak ide feltöltődni. A közösségi médiát elárasztották az önfeledt gyermekeket ábrázoló fotók, akik a sóbánya kalandparkjában kúsznak-másznak, mások személyes sorokkal búcsúztak. Megrendítő olvasni a sóbánya hivatalos honlapján, a történetét bemutató leírás zárósorait is: „Az óriási parajdi sótelep féltve őrzi utolsó titkát: az időtlenség varázsát. Aki ezt megfejti – ajándékba kapja az örökkévalóságot – talán sóbálvánnyá változik.”

A szívek is megmozdultak

A fő kérdés most a munkájukat és az árvíz miatt otthonukat elvesztő emberek jövője, életük újjáépítése. A közösségi médiában sokan összefogást hirdettek a károsultak megsegítésére, arra buzdítva, foglaljanak szállást minél többen Parajdon.

Idehaza többek közt a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Máltai Szeretetszolgálat is adománygyűjtést indított az árvízkárosult erdélyiek támogatására. 

Összefogás Székelyföldért

A Máltai Szeretetszolgálat az adomanyozz.hu felületen fogad adományokat, amelyeket a helyreállításhoz szükséges fertőtlenítő- és tisztítószerekre, valamint tartós élelmiszerekre fordítanak, és eljuttatják az otthonukat elvesztő családokhoz.

Az Ökumenikus Segélyszervezet is összefogást hirdetett az érintett székelyföldi települések lakóinak megsegítésére. Adományozni a honlapjukon keresztül, bankkártyával lehetséges, illetve átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon „Székelyföld” megjelöléssel. Az MTVA-val közösen adományvonalat is indítottak, ez a 1353-as számon hívható. (A hívás és az SMS díja 500 forint.)

A Református Szeretetszolgálat is indított adományvonalat a károsultakért, ennek száma 1358 (minden hívás 500 forint). Online a jobbadni felületen adományozhatunk, átutalással pedig a 10702019-85008898-51100005 számlaszámra (közlemény: erdélyi árvíz).

A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (ADI Harghita) Parajd turizmusának fellendítéséért indított adománygyűjtő kampányt (Együtt Parajdért – Tartsuk életben Sóvidék szívét!), adományozni az alábbi számlaszámra lehet: 
RO45 RNCB 0152 1159 4006 0020
SWIFT: RNCB RO BU
Számlatulajdonos: Asociația de Dezvoltare Intercomunitară Harghita