Olyan élethelyzetekre világít rá, amiken mindenki keresztülmegy – Zsurzs Kati és Demeter Villő a Véletlenül írtam egy könyvet című filmről

Zsurzs Kati: Nina és Lídia kapcsolata központi szerepet tölt be a filmben, mert egyszerre különös, furcsa, mégis jól működő mentor-mentorált kapcsolat, ami később mondhatni barátsággá szelídül. Lídia idős, magányos nő, aki már Nina apjához képest is egy másik korosztályt képvisel, a kislány mégis bizalmat érez iránta. A filmből maradtak ki jelenetek, de az eredeti forgatókönyv szerint Lídia babakora óta ismeri Ninát, ezáltal külső szemlélőként végigkövette a család életét, mégis az írás lesz az a mozgatórugó, ami dinamizálja ezt a kapcsolatot.

Lídia azért válik fontossá, mert nem veszik el az olyan apróságokban, mint hogy mi volt vacsorára, vagy mi történt az iskolában, hanem nagyon koncentráltan a szakmai vonalra fókuszál, hogy átadja, amit tud, és ennek kapcsán sok mindent tanít a kislánynak az életről.

Egy másik szempont, hogy Lídia itt nem egy családtag, nem egy tanár, hanem egy független szereplő, aki életkorából kifolyólag tapasztalt, így bizalommal lehet hozzá fordulni. Az írás lesz aztán az eszköz, amelyen keresztül Nina ki tud tárulkozni, reflektálni a saját élete történéseire, nehézségeire, a későbbiekben Nina és Lídia kapcsolatát is ez mélyíti majd el a filmben.

Demeter Villő: Ugyanakkor ez nem marad egyoldalú segítő vagy szakmai kapcsolat. Nina a maga lendületességével, cserfességével, a kitartásával és a folyamatos kérdezgetéseivel kicsit kimozdítja Lídiát a saját monoton, különös, zárkózott életviteléből. Bár Lídia sikeres írónő, a magánéletében voltak olyan fájdalmas események, mulasztások, elszalasztott lehetőségek, amelyeket egyszerűen nem pótolhat a szakmai siker. Ez a karakter tulajdonképpen leszámolt már mindennel, amikor az általam alakított kislány berobban az életébe. Nina életereje ráadásul nemcsak az alkotói válságon segíti át Lídiát, hanem segít visszatérni egy korábbi, sokkal színesebb, társaságibb életformához is.

Kép

Képkocka a filmből

Ez a rengeteg probléma, nehézség, ami most felvetődött, nagyon összetetté teszi a karaktereket, azok kapcsolatrendszerét. Melyek voltak a legemlékezetesebb, legmélyebb kapcsolódási pontjaitok a forgatás során – akár a saját karakteretekhez, akár egymáshoz?

Demeter Villő: Lehet furcsa, de a saját karakteremhez akkor tudtam leginkább kapcsolódni, amikor egyedül forgattam. Például, amikor Nina egyedül edz a sportpályán, hogy levezesse mindazt a feszültséget, ami csak gyűlik benne a történtek során. A forgatás utolsó napjain, amikor már én is elfáradtam ebben a hajszában, nagyon tudtam Ninához kapcsolódni.

A Katihoz való kapcsolódást pedig nagyban elősegítette a valóság és a film közötti párhuzam. A filmben ott van Nina, aki egy befutott írónőhöz fordul szakmai segítségért, akit Lídia folyamatosan jobbnál jobb tanácsokkal látott el. A való életben pedig ott voltam én, életem első forgatásán, ahol Kati már sokat látott, tapasztalt színészként vett részt. 

Így a jelenetek alatt Lídia bölcs meglátásait hallgattam Ninaként, feltörekvő írópalántaként, a szünetekben pedig párhuzamosan Kati tanácsait lestem árgus szemmel Villőként, kezdő színészként.

Zsurzs Kati: Ez egy nagyon különleges helyzet volt, ami ritkán adatik meg a szakmában. Villővel ugyanis az első tíz napon csak ketten forgattunk, én rajta kívül alig találkoztam mással. Igazából ez egy kegyelmi állapot volt. A forgatási napokat a helyszínek és a szereplők szerint szokták felosztani, de mivel nekem egy helyszínem volt és egy partnerem, ezt berakták rögtön az elejére: ezzel a tíz nappal kezdődött a filmforgatás. Ez nagyon ritka és megbecsülendő helyzet, ami nekünk megadatott: láthattam Villőt kibontakozni, mondhatni a szárnyaim alá vehettem az első napokban. Aztán eljött a búcsú ideje, Villő szárnyalt tovább, én pedig annyira szomorú voltam, hogy számomra már akkor véget ért ez a projekt, amikor a többieknek még csak éppen elkezdődött.

A saját karakteremmel egészen más volt a helyzet. Az elején féltem, mivel tulajdonképpen egy válságban lévő írónőt alakítottam, aki kvázi a száraz elméleti tudnivalókat mondja fel. Ahogy azonban megérkeztem a helyszínre, a Lídia otthonául szolgáló lakás varázslatossága és meseszerűsége, a különös ruhák, a gyönyörű díszlet sokkal közelebb hozta hozzám ezt a különc írónőt. Nem is beszélve arról, hogy színészként is lehet azonosulni azzal az alkotói válsággal, amivel a karakter küzd.

Kép

Demeter Villő és Zsurzs Kati a filmben

A cím rendkívül becsapós, mert a Nina által írt könyv egyáltalán nem véletlenül született meg – sőt kifejezetten tudatos írói szándék vezérelte, már amennyiben valóban a szépírás volt a cél. Mit gondoltok, mi volt a valódi motiváció a saját történet megírására?

Zsurzs Kati: Azt hiszem, mindenki meg tudná írni a maga könyvét. Nina persze írói babérokra törekszik a filmben, amiben egyre ügyesebbé válik, ugyanakkor önmagán nem tud túljutni. Bár úgy tűnik, az írás itt elsősorban szakmai perspektíva, valójában csak segít annak a zűrzavarnak a megértésében, ami a kislány életkorából, a családi dinamika felborulásából és a gyász erőteljes feléledéséből fakadóan létrejött körülötte.

Demeter Villő: Az írás nagyon is tudatos, azonban korántsem biztos, hogy a kezdeti ügyetlen próbálkozásokból mi fog kisülni. Nina elsősorban meséket talál ki az öccsének, mondhatni fikciókat ír. A saját történet megírása azonban egyfajta önterápiává válik, eszköz lesz arra, hogy visszaszerezze a kontrollt egy kaotikus életszakasz fölött. Az írás vágya állandó, de a témaválasztás egyáltalán nem biztos. Az viszont bizonyos, hogy a saját történetünkhöz, a saját életeseményeinkhez a legkönnyebb kapcsolódni. Így ez nem csupán egy kézenfekvő témaválasztás, hanem segítség ahhoz is, hogy Nina jobban megértse a saját érzéseit, a körülötte történő dolgokat. Végül pedig az írás abban is segít, hogy ne csak szereplője, hanem alakítója is legyen a saját történetének. 

Gondoljunk csak arra, hogy az emlékekből, régi kapcsolatokból kiindulva meg tudja írni a saját anyukája alakját, akivel bár már nem találkozhat, az írás révén mégis újra kapcsolódni tud hozzá. 

Ezáltal pedig talán Dettihez is közelebb kerül, esélyt adva arra, hogy valaki más is megpróbálhassa betölteni az életében a hiányzó anyaszerepet.

Kép

Képkocka a filmből

Ahogy meséltek a karaktereitekről, érezni a ragaszkodást és a szeretetet, ami hozzájuk fűz. Milyen volt a búcsú a forgatás végén? Le lehet tenni a munkát, amikor ennyire megmozgató emberi érzésekről van szó?

Demeter Villő: Nina karaktere örökké az életem része marad – nemcsak azért, mert ez volt életem első komoly szerepe, hanem azért is, mert olyan utat jár be a film során, amihez kamaszként nagyon könnyű kapcsolódni. Az ő szempontjából ez a film a változások, az újdonságok története, amihez nemcsak színészként, hanem magánemberként is meg lehet találni a kapcsolódási pontot. Talán ez az igazi fokmérője egy-egy szereplőnek, egy filmnek. Azt hiszem, hogy a Véletlenül írtam egy könyvet ebben kifejezetten jó, mert amellett, hogy boldog véget ér, rendkívül életszerű is, és rengeteg olyan problémára, élethelyzetre világít rá, amiken valamilyen formában mindenki keresztülmegy.

Zsurzs Kati: Az évek és a gyakorlat elősegíti az elszakadást, mégis minden olyan szerepet, amit a színész magáénak érez, nehéz egyik pillanatról a másikra eltartani magunktól, mert tulajdonképpen ez én vagyok, abban az időben ez én voltam. 

Ettől a szereptől, ettől a történettől kifejezetten lassan ment az elválás. 

Egyrészt, mert én fejeztem be elsőként a forgatást. Másrészt, mert Lídia szerintem nagyon jó karakter volt: kellőképp kibontott életúttal rendelkezik, ugyanakkor van benne annyi titokzatosság, annyi homály, hogy mind a színész, mind a néző tovább tudja gondolni, beleélve magát kicsit az adott szerepbe.