„Ha azon vagyunk, hogy a világ jobb legyen velünk, mint nélkülünk, nagy baj nem lehet” – Boldog új évet kíván a Képmás csapata!
Ha a bútorok beszélni tudnának, a nagy kerek asztalnak a Képmás-irodában sok mesélnivalója lenne! Megállapodások köttettek, állásinterjúk, megbeszélések zajlottak a szobában, legutóbb mégsem üzleti ügyben ültük körül. Azért jöttünk, hogy megköszönjük az elmúlt évet, és hálát adjunk egymásért. A szép terítőn házi krémek, sonkák, aromás sajtok és fűszeres sütemények sorakoztak. Az asztali áldást idén is András mondta, akinek a Képmás a „hatodik gyereke”, hiszen már több mint 20 éve dolgozik a magazinnak, a magazinért. Meghatottan hallgattuk szavait arról, mennyi mindent köszönhet közösségünk ennek az évnek, majd az ámen elhangzása után élénk társalgásba kezdtünk arról, mit tartogat számunkra a jövő. Ezeket a gondolatokat olvasóinknak is szeretnénk tolmácsolni, megannyi jókívánságunkkal együtt. Áldott, boldog új évet kíván a Képmás csapata!
Jelenits István egy korábbi interjújában olvastam azt a gondolatot, hogy ahogy a Jóisten nem adja fel a velünk való bajlódást, úgy nekünk sem szabad feladnunk a magunkkal való bajlódást, a munkát önmagunkkal és a másik emberrel kapcsolatban. Bármilyen mérföldkőhöz érve, mint amilyen az új esztendő megérkezése is, talán ez a legfontosabb tudás, hogy magunkat, akik mégiscsak Isten képmására teremtettünk, az ő képmását hordozzuk, igyekezzünk a lehető legjobban karbantartani, minden értelemben.
Ha azon vagyunk, hogy a világ jobb legyen velünk, mint nélkülünk, ha ezt az életprogramot komolyan vesszük, akkor nagy baj nem lehet.
És persze néha belebukunk ebbe, néha elfáradunk, néha nincs hozzá kedvünk, és még ez is belefér, ha egyébként az irányzék jól van beállítva az életünkben.
(Molnár-Bánffy Kata, kiadóvezető)
Készülünk az ünnepekre, a 365 napos táv utolsó húzós szakaszára, aztán a célban vár minket a szilveszter tűzijátékkal, harsány vidámsággal és pezsgőpukkanással. Mégis, talán többen ültünk már január elsején a piszkos poharak és csillogásukat vesztett konfettik között, az éjjel magunkra csavart vendégtakaróba és valamiféle csalódott melankóliába burkolózva.
17 évesen ilyen hangulatban éltem meg Újév reggelét, életem első házibulija után, amelyet annyira vártam. Emlékszem, a szűk előszobában cipőjüket és kabátjukat válogató kóválygó fiatalok között arra gondoltam: hát, ez a szabadság? Hazafelé hullani kezdett a hó, és az utcánkban összetalálkoztam a szüleimmel meg az öcsémmel. A Kiscelli dombra indultak sétálni, én meg nem akartam egyedül hazamenni, felszaladtam hát egy melegebb cipőért, és utánuk eredtem. Eleinte nem esett jól a tempós fölfelé menet, de megtelt a tüdőm a friss hideg levegővel, és elszálltak a borongós másnapos gondolatok. Föntről le lehetett látni Óbudára, már hófehérre takarták a kövér pelyhek.
A város fölött mintha az elmúlt évem fölött is álltam volna. A hangtalanul hulló hó betemette tavalyi rossz döntéseimet, kudarcaimat, az első bulizós éjszakát, és tiszta lapot terített elém.
Álltunk ott csöndben, mi négyen. Egy kis felhőrésen fénynyaláb szúrta át a szürke réteget, mintha a mi utcánkra mutatott volna, de lehet, hogy csak úgy akartam látni. Anyu ekkor megszólalt: „Nem vagytok éhesek? Lencseleves van.”
Életem legszebb évkezdése volt, mindenkinek hasonlót kívánok, és nemcsak hasonló lencselevest –bár az is világbajnok –, hanem hogy tudja összegezni és megbocsájtani a múltat, érezze a jelenben, hogy nincs egyedül, és legyen lendülete nekiindulni az év első kis dombocskájának. Hogy Újév napja egy áldott új esztendő első napja legyen!
(Szám Kati, főszerkesztő, Képmás Magazin)
Nagyon sok szívmelengető gondolat kavarog a fejemben, mégsem tudok igazán felhőtlenül gondolni a jövőre. Amikor eszembe jut, hogy megint jön egy új év, inkább aggodalommal vegyes izgalom lesz úrrá rajtam. Ilyenkor egy olyan zsákként képzelem magam elé a jövőt, ami telis-tele van mindenféle kinccsel, bóvlival meg szeméttel. Egyrészt élettelen, fekete törmeléket: háborút, becsvágyat, felelőtlenséget, erőszakot, szegénységet és közönyt látok, de mellettük megannyi drágakő is ragyog.
A törődés, a szeretet, a kedvesség, az önzetlenség, az alázat, a bátorság, a bölcsesség és a remény ugyanúgy látható és kitapogatható ebben a feneketlen tarisznyában, amiben az emberiség gyűjti minden álmát és terhét.
Szeretünk arra gondolni, hogy csak a nagy hatalmú emberek képesek befolyásolni a jövőt, de az igazság az, hogy mi is minden nap odajárulunk ehhez a zsákhoz, és ha a nehéz kénköveket és aranytömböket nem is tudjuk elhordani, azért rajtunk is áll, mit húzunk ki belőle.
Kívánom, hogy soha ne hagyjunk fel a kincskereséssel!
(Jámbor-Miniska Zsejke, főszerkesztő, Képmás.hu)
„Az ember csak egészen kicsiny feladatot kap, és bajunk az, hogy túl sokat akarunk megoldani, ahelyett, hogy a kicsinyt észrevennénk” – írja Hamvas Béla. Milyen igaz gondolat! Életünk legnagyobb ajándékai sokszor az apró örömökben rejlenek: egy mosolyban, egy jó szóban vagy egy csendes pillanatban, amelyben valóban jelen vagyunk egymás számára.
Szívből kívánom, hogy tanuljunk meg figyelni egymásra – igazán meghallani a másikat, észrevenni, mi táplál minket, testileg vagy lelkileg.
Találjunk időt a nyugalomra és az elcsendesedésre, és töltsünk minél több értékes percet szeretteink körében.
Legyen az új év az öröm, a hálás jelenlét és a belső béke időszaka mindannyiunk számára!
(Fodor Krisztina, ügyvezető, Média a Családért Alapítvány)
Azt kívánom 2025-re, hogy mindenki készüljön fel a meglepetésekre! Mert azok biztosan jönnek. Legyen ez egy olyan év, amelyiktől nem várjuk el, hogy a terveink szerint alakuljon, hanem fogadjuk, ami érkezik, élvezzük, ami jó belőle, és igyekszünk formálni, ami kevésbé az. Amin nem lehet formálni, azt meg tudomásul kell venni – ez a legnehezebb. De 2024-ben egy szicíliai bácsitól erre is tanultam két bölcs mondást, amik talán másoknak is segítenek.
Az egyik, hogy nem minden fájdalom azért jön, hogy ártson nekünk. A másik, hogy az egér is azt mondta a fán csüngő diónak: csak idő kérdése, és elérlek.
Úgyhogy legyünk tűrőképesek és türelmesek is.
(Szász Adrián, szerkesztő, Képmás.hu)
Az új esztendőbe lépve bizonyára sokan tűznek ki új célokat, és tervezgetik a következő hónapokat. Nálam is gyűlnek már a programok a 2025-ös naptárban, ugyanakkor a 2024-es kalendárt sem süllyesztettem még a fiók mélyére. Az első tervem ugyanis az új évre, hogy visszatekintsek, és erre buzdítom az olvasókat is. Mert mennyi minden történt a tavalyi évben! Sok apróság, ami feltöltött és örömet okozott, és ami az adott pillanatban nem tűnt jelentősnek, de utólag értelmet nyert, vagy épített engem. Ami sokaknak talán természetes, mások viszont csak álmodnak róla. Ezekért szeretnék hálát adni az Istennek, és erre törekedni a jövőben is.
Kívánom, hogy – a nehézségek közepette is – mind vegyük észre és becsüljük meg a kincseinket, és ne rejtsük őket egy ládába, hanem legyenek mindig előttünk!
(Fekete Fanni, szerkesztő, Képmás.hu)
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
