„Humort és iróniát tanulok a parasportolóktól” – Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
A parasportolók világába belépve hamar felismerhetjük, hogy a fizikai korlátok nem gyengíthetik a lélek erejét. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke – akit nemrégiben újabb négyéves ciklusra választottak meg – immár több mint egy évtizede kíséri figyelemmel a sportolókat. Szerinte a legfontosabb tanulság nemcsak a sportteljesítményükben, hanem az élethez való hozzáállásukban is rejlik. „A parasportolók nemcsak a pályán, hanem az élet minden területén példát mutatnak – a humor, a lelki tartás és az önirónia segíti őket” – mondja, Süveges Gergő Mégis című podcastjában megosztva a tapasztalatait.
Egy rendezvényen jött el az a pillanat, amely Szabó László számára mindent elmondott a parasportolók világáról. Agárdi Szilvia, a vak énekesnő Szabó László karjába kapaszkodott, aki félig tréfásan figyelmeztette: „Nézz a lábad elé, itt egy küszöb.” A helyzeten mindketten nevettek. Ez az egyszerű, természetes gesztus jól tükrözi, hogyan kezelik a parasportolók is a legnehezebb helyzeteket. „A humor és az irónia talán az első, ami megérinti az embert ebben a közegben” – mondja. Ezek az eszközök nemcsak a mindennapokat könnyítik meg, hanem a legkomolyabb akadályokon is átlendítik az érintetteket.
A találkozások ereje: a parasportolók hatása a fiatalokra
Különleges pillanat volt Szabó László számára az is, meséli a podcastban, amelyet egy egri kerekesszékes vívóvilágkupán élt át. „Képzeld el, hogy ott vannak a 16–17 éves középiskolások, akik először kerülnek kapcsolatba ezzel a világgal.”
„Látják a falnak támasztott műlábakat, műkezeket, és az arcukon a felismerés: hoppá, ez itt az élet” – idézi fel.
Az élmény sokkoló, hiszen ezek a fiatalok nagyon ritkán látnak parasportolót, itt, a versenyek közepette pedig egyszerre több mint 150 kerekesszékes sportoló és számos művégtag kíséri a napjukat. „Az, hogy hirtelen ilyen helyzetben találják magukat, megmutatja, hogy a világ más szempontból is működhet.”
De a történet nem áll meg itt. A fiatalok első reakciója a megdöbbenés, ám ez az érzés hamar eltűnik. Ahogy a versenynapok elkezdődnek, jól látható, hogyan formálja őket az élmény. „Egy nap vagy kettő múlva már ugyanúgy mozognak a parasportolók között, nem látják őket másként. Nincs különbség, nincs megkülönböztetés. A sportolók közötti kötelékek és a személyes találkozás segítenek átlépni a küszöböket.”
Személyes érintettség
Szabó László személyes tapasztalata az édesanyja súlyos betegségéből eredő küzdelemről mély hatással volt az életére, és úgy tűnik, hogy ez a tapasztalat a mások szenvedésével való szembenézésben is kulcsszerepet játszott. 16 évesen élte át a traumatikus élményt, amikor édesanyja stroke-ot kapott, és hónapokig kómában volt. „Végigéltem azt, amikor be van zárva egy tehetetlen testbe egy tökéletesen működő agy” – mondja, miközben elmeséli, hogy az édesanyja fizikailag teljesen megbénult, de a szellemi képességei tökéletesek maradtak.
Ezek a tapasztalatok mély empátiát ébresztettek benne, és ahogy a parasportolók világát megismerte, az édesanyjával megélt küzdelem érzései visszatértek.
„Ha az ember ilyet lát, talán azt gondolja, hogy vissza kell adni valamit” – fogalmaz, amikor a fogyatékossággal élő sportolók helyzetére gondol.
Szabó László úgy véli, hogy a sport képes segíteni a legnehezebb helyzetek megélésében, és ezt a sportolók a saját bőrükön tapasztalják meg.
„Elfelejtik, hogy nincs lábuk” – mondja, miközben arra utal, hogy a parasport világában mindenki hasonló helyzetben van, és itt nem az a cél, hogy legyőzzenek egy ép sportolót, hanem hogy a saját közegükben bizonyítsanak maguknak. Ez a szemlélet, amely a küzdelem és az elfogadás erejét helyezi előtérbe, tökéletesen összhangban van azokkal az élményekkel, amelyeket a családi tragédia és a sport világában szerzett. „Az élet adhat nehéz helyzeteket, de az, hogy miként reagálunk rájuk, csak rajtunk múlik.”
Nincs már „ahhoz képest”
Szabó László azt is elmesélte, hogy az olimpia előtt egy különleges sajtóeseményen járt, ahol a paralimpiai csapat ruházatát gyártó kézművállalat munkáját mutatták be. A cég 9 ezer főt foglalkoztat, ebből 8 ezer megváltozott munkaképességű. Hangsúlyozta, hogy a termékek minősége nem „ahhoz képest” jó, hogy megváltozott munkaképességűek dolgoznak a gyárban: „A minőségnek önállóan kell megállnia a helyét, és ezt mi is elvártuk” – tette hozzá. Szerinte az „ahhoz képest” kifejezés már nem érvényes, és el fog tűnni: „A teljesítményt nem lehet relativizálni, legyen az bármilyen.”
A parasportolók sikere Szabó László szerint nem csak az érmek számában mérhető.
„A győzelem az önátadásról szól. Ők nem másokhoz viszonyítva nyújtanak kiemelkedőt, hanem a saját határaikat lépik át” – mondja.
Ő emellett arra is törekszik, hogy a sportkarrier utáni életükre is felkészítse őket. „Rugdosom őket, hogy tanuljanak, nyelveket beszéljenek, és gondolkodjanak előre. A sport nemcsak a jelenről, hanem a jövőről is szól.” A parasportolók életpéldája az emberi kitartás és lelki erő diadala. Ahogy Szabó László is összegzi: „Miért ne hozhatnánk ki magunkból a legtöbbet, ha ők is képesek rá?”
A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva hallható.
A Mégis podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös podcastja. Az adások támogatója a Szerencsejáték Zrt. Köszönjük a Magyar Paralimpiai Bizottság szakmai támogatását a 3. évad elkészítéséhez.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
