Ha lenne keze és lába, talán most nem adna erőt millióknak – Öt igazság, amelyekben Nick Vujicic megerősített

Kicsit idegenkedem a különböző motivációs előadóktól, de Nick Vujicic budapesti előadásaira én is kíváncsi voltam. A szónok a Nem Adom Fel Alapítvány és az Ez az a Nap szervezésében érkezett Magyarországra, és rendhagyó módon három előadást is tartott. Ahogy reméltem, nem okozott csalódást, több útravalót is hazavittem magammal, amik másoknak is tanulságosak lehetnek. (Akinek felkeltettem az érdeklődését, az a két alapítvány csatornáján, ide és ide kattintva vissza tudja hallgatni Vujicic szóban forgó előadásait.)

Isten nem fedi fel, mi a terve velünk, de hitet ad

A végtagok nélkül született Vujicic sokáig reménytelennek látta jövőjét: nem tudta, hogyan talál majd munkát, és abban sem hitt, hogy valaha párra lel. „Ha nyolcévesen tudtam volna, hogy később az egész világot bejárva stadionokban tartok előadást, országok vezetőivel találkozom, és negyvenéves koromra 750 millió emberhez juttatom el az Evangéliumot, miért lett volna szükségem hitre?” – tette fel a kérdést a szónok. Motivációs előadóként ma már mint az Úr meghosszabbított karja hirdeti az Igét. De ha lenne keze és lába, talán nem ezen az úton indul el, és most nem adna erőt történetével millióknak.

Nick Vujicichoz hasonlóan hiszek benne, hogy minden okkal történik, és amikor Isten elvesz valamit, később egy sokkal nagyobb ajándékban részesít.

Mindezt többször is megtapasztaltam. Pár éve például, egyetemi tanulmányaim idején egy népszerű női magazinnak írtam külsős szerzőként. Mivel elégedett volt velem a szerkesztő, arra számítottam, hogy a diplomázás után sikerül is ott elhelyezkednem teljes állásban. Igaz, nem mindenben tudtam azonosulni a lap értékrendjével, mégis lesújtott, amikor közölte, hogy nem tudnak tovább alkalmazni. Mihez fogok kezdeni?
Pár hónappal később a kezembe akadt egy Képmás magazin, és nagyon megfogott, mintha csak nekem írták volna, vagy inkább, mintha csak én írtam volna. Elhatároztam, hogy jelentkezem gyakornoknak, innentől pedig minden úgy alakult, mint a mesében, azóta már a Képmás online szerkesztője és szerzője vagyok. Megtaláltam a helyem, és örülök, hogy annak idején nem vettek fel a másik magazinhoz.

„Ha egy szingli nem boldog Jézussal, házasként sem lesz az”

– üzente Vujicic az egyik előadáson az egyedülállóknak. Az ember nem magányosságra lett teremtve, ám nem mindenki találja meg könnyen a társát. Addig sem szabad elkeseredni, amíg nem érkezik meg életünkbe ez a személy: ez a várakozás időszaka, amikor lehetőség van jobban megismerni önmagunkat és Istent.

A társkeresők korában úgy válogathatunk az ellenkező nem tagjai közül, mintha egy étlapot böngésznénk. Randevú randevút követhet, repetát is kérhetünk, de csak azért nem szabad párkapcsolatba lépni, hogy elmondhassuk magunkról, nem vagyunk egyedül. Mert mi a garancia, hogy a választott személy mellé boldogság is jár?

Nekem nem arra van szükségem, hogy párkapcsolatban legyek, hanem arra, hogy azzal a személlyel legyek, akit megszeretek.

„A fogyatékosságok, a depresszió, a halál az ellenségtől származnak"

Amikor nemrég veszteség ért, harag gyúlt bennem Istent iránt: miért tette ezt velem? Miért nem hajlandó megadni, amire vágyom? Kamaszként Nick Vujicicot is hasonló érzések nyomasztották: Istent okolta a fogyatékossága miatt, és elfordult tőle. „Azt kérdeztem Istentől: ha te valóban létezel, akkor hol vagy?” – emlékezett vissza erre az időszakra.

Erről egy bibliai történet jut eszembe: a zsidók egy másik nép uralma alá kerültek, az ellenség kegyetlenségétől szenvedve. Egyikük, Sion elkeseredetten vonta kérdőre Istent, amiért magára hagyta. Vádjaira azonban Isten így felelt: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekérõl, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kõfalaid elõttem vannak szüntelen.” (Ézsaiás 49:16-18)

Egy református istentiszteleten aztán érdekes dologra hívták fel a figyelmemet: kinyitott tenyerünkben egy-egy „M” betű rajzolódik ki, amelyek mintha csak Isten szavait jelölnék: „markaimba metszettelek”.

Ha kilátástalannak érzem az életemet, elég a tenyerembe néznem. Isten a mi markunkba saját magát véste.

Az vagy, amit magad után hagysz

Vujicicet gyerekkorában sokat bántották, amiért nincs keze és lába. Ez akkor érthető módon nem erősítette meg az önbizalmát, azonban ma már másképp látja magát. „Rájöttem, mi az igazi fogyatékosságom: nem a végtagok hiánya, hanem a félelem az elutasítástól, a kudarctól, és attól, hogy kinevetnek” – mondta el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadáson. A lelked, a szellemed az, aki valójában vagy, vallja azóta. „Vágd le a fülemet, égesd meg a bőrömet, a szívemig akkor sem érhetsz el” – így szól a bibliai idézet a nekünk ártani akaróknak.

Kamaszkoromban én sem tartoztam a népszerűek táborába, és rosszul éreztem magam a bőrömben. Szerettem volna karcsú lenni, megfelelni egy vágyott ideálnak. Azonban mit ér mindez, ha nincs mögötte tartalom? Vujicic megosztotta egy másik idekapcsolódó személyes emlékét is, ami különösen megérintett: „Amikor meghalt az édesapám, a temetésén nem arról beszéltünk, hogy mit ért el, vagy hogy milyen a bankszámlaegyenlege, hanem a lelkére, a szellemére emlékeztünk.”

„Arra, hogy milyen ember volt, és hogy mások hogyan érezték magukat mellette.”

Kép

Fotó: Emmer László

Nem csak a nagy neveket érdemes követni, milliók történetéből tanulhatunk

Budapesti előadásán Nick Vujicic személyesebb üzenetet is megfogalmazott a magyaroknak. „Magyarok millióinak története adhat erőt másoknak. Ne várjatok egyetlen Nick Vujicicra sem, hanem kezdjétek el megosztani ezeket az inspiráló történeteket” – tanácsolta a hallgatóságnak, rávilágítva a magyarok kiválóságára. – A ti érdemetek a Rubik-kocka, és már azelőtt volt közösségi médiátok, hogy Zuckerberg elindította a Facebookot.”

Sokan hajlamosak vagyunk a szakmai tudást, az emberi nagyságot a hírnévvel azonosítani, azonban a szélesebb körben kevésbé ismert emberek között is találhatunk követendő példákat, mentorokat, akiknek érdemes figyelni a szavára. Ezt újságíróként még inkább igyekszem szem előtt tartani, és olyan értékes emberek munkásságát bemutatni, akikről méltatlanul keveset hallunk.

Vujicic fenti tanácsa már csak azért is szimpatikus, mert kiderül belőle, hogy nem önös érdekek, például a saját követőtáborának növelése vezérli, hanem valóban minél többekhez szeretné eljuttatni az Evangéliumot. Épp ezért is tér vissza hazánkba szeptemberben, hogy lelkipásztoroknak tartson képzést. Emellett mindenkit arra biztat, hogy ha változást szeretne a világban, tegyen érte, másokat is motiválva; én például ezért is írtam meg ezt a cikket.