Négyezer éves hagyomány a magasban – A solymászat
Jó néhány éve a Nagymező utcában kóboroltam szombat este. Az egyik talponállóba bepillantva meglepő kép tárult a szemem elé: két pödrött bajszú, kapucnis pulóveres, tarsolylemezes atyafi sörözött a pultnál kedélyesen a zsúfolt helyen, karjukon pedig egy-egy sólyom pihent. Korábban láttam már solymászokat a 4-6-os villamoson, azt azonban nem gondoltam, hogy még a kocsmába is madárral járnak. A szürreális kép időről időre eszembe jutott, de idén februárig kellett várnom arra, hogy egy ködös délutánon Jászfényszaru határában testközelből megismerhessem egyik legősibb hagyományunkat, a magyar solymászatot.
A zimankós kedd reggelen a Magyar Solymász Egyesület tagjai a takaros jászsági város egyik parkos területén iskolásoknak tartottak bemutatót. A felvonuló vándorsólymok, harris héják, a hófehér északi sólyom és a ragadozómadaras vadászatoknál nélkülözhetetlen pointer vadászkutyák lenyűgözték a gyerekeket, a bemutató végén a bátrabbak meg is simogathatták a madarakat. „A solymászat egy ősi foglalkozás, amit lehetetlen könyvekből vagy internetes videókból elsajátítani, tudományunk már több mint négyezer éve száll mesterről tanítványra. Az országban jelenleg körülbelül 150-en solymászunk aktívan, ennek a maroknyi embernek a feladata életben tartani egy hungarikumot és kinevelni a következő generációt. Ezért amikor csak lehet, ellátogatunk fiatalokhoz, és reméljük, hogy akad köztük olyan, akit a későbbiekben solymásztársként üdvözölhetünk” – mondja Bódis Gergely László solymász, miközben az előadás sztárját, egy harris héját segít vissza utazós dobozába.
„Emesét én neveltem, kikelése óta nálam van. A madarakat többféleképpen csoportosíthatjuk viselkedés szerint, de amikor egy ember neveli fel a madarat, abból ún. imprinting madár lesz. Az elnevezés Konrad Lorenzhez köthető, aki az inkubátorban kelt kislibáknál megfigyelte, hogy az első legnagyobb objektumot fogják követni, ami megmozdul körülöttük – jelen esetben engem.
Emese viszont az ikertestvérével együtt nőtt fel, ezért azt felismerte, hogy madár, és nem engem gondol fajtársnak, mégis szülőjének tekint. Ezt kettős imprintációnak hívjuk, ami ritka jelenségnek számít. A tojáskortól számított 6. hét után érik el a ragadozó madarak a kifejlett testméretet, ez a harris héjánál 1-1,5 kilót jelent. Ezt követően a tollai beszáradnak és a solymász innentől kezdve nekiláthat a madár idomításához. Akárcsak a vándorsólymoknál, itt is kézre hívogatással kezdünk, ami kezdetben röpzsinór segítségével történik. Amikor már stabilan repül a kezünkre (jutalomfalatért cserébe) 25-30 méterről is, elhagyjuk a zsinórt, de még legalább egy hétig a kézre hívást gyakoroljuk. Ha a madár már stabilan repül vissza a solymász kesztyűjére, kezdődhet a vadászat tanítása, ez a műpedzés: állatra hasonlító, kitömött bőrfelületet húzunk ki, amire nyers hús van kötve. Ha ezt megfogja, akkor a madár rájött, hogy ezt az ösztönt kell erősítenie magában. Amint a műpedzést is rutinosan végzi a madár, az élő állatra vadászat egyre közelebb kerül.”
Közben egy solymászathoz ideális, nyílt terephez érkezünk. Gergő héjái az autóban maradnak, itt a főszerepet most a Föld leggyorsabb állatának (a hivatalos mért sebességrekord 389 km/óra, lecsapás közben), a vándorsólyomnak osztják.
Csenkey Gábor két, Pataki Felícia és Zsolt egy madárral érkezett, a magyar huszárhagyományok újraélesztőjeként tisztelt, a solymászattal is egyedülállóan magas szinten foglalkozó Győrffy-Villám András most pointerével járul a vadászat sikeréhez. A metsző hidegben reszkető vadászkutyák bemelegítőköröket rónak a bozótban, aztán két csoportra válunk és gyalog indulunk egy közeli földút felé, amelyet két oldalról árok fog közre – igazi fácános rejtekhely.
Induláskor bal kezemre megkapom Csenkey Gábor egyik vándorsólymát, jobb kezemben a pointereken bemelegített teleobjektíves fényképezőgép, nagyon büszkén vágok át a ragadós szántáson.
Egy antennákkal sűrűn telepített mezőn a kutyák izgatottak lesznek. „Most érdemes fényképezni, ilyen szép felállást ritkán látni!” – szól hozzám Győrffy-Villám András. „Fácánt talált a kutyám, Gáboré pedig ráállt, várják a parancsot. Itt viszont nem engedhetjük el a sólymot, mert az antennák miatt nem biztonságos a repüléshez, ezért ez a fácán most kap még egy esélyt” – közben sípszóval inti nyugalomra a pointert és lassan odasétál. A kutyák remegnek az izgalomtól, számomra csak akkor lesz világos, hogy centikre voltak a fácántól, amikor András egy óvatos kézmozdulattal felrepteti a madarat. Megérkezünk az előbb említett földúthoz. Gábor és Felícia megegyeznek, hogy ki kezdi a vadászatot, a hölgyeké az elsőbbség. A kutyák parancsot kapnak és fürkésző mozgással megindulnak az árok mentén. Felícia madaráról lekerül a sapka, körbenéz és megindul. Felettünk köröz 100-150 méteres magasságban, mi izgatottan nézzük távcsővel hol a sólymot, hol azt, hogy a kutyák mikor ugrasztják meg az első fácánt. Megtalálják. Surrogva menekül néhány méter magasan a föld felett, de szempillantás alatt lecsap rá Felícia sólyma a semmiből. Tollak a levegőben, a zsákmány sebzetten rohan a tarlón, de csak néhány lépésre van ideje.
Felíciával és Zsolttal elindulunk megkeresni az állatokat. Hiába láttuk messziről a landolást, néhány perc elteltével sem találjuk a madarakat, így előkerül az antenna. „Jeladót rakunk a sólymokra, mert a rejtőszínük miatt néha még akkor is nehéz megtalálni, ha a közelünkben csapott le. Másrészt igen drága mulatság lenne, ha a sok éves, napi rendszerességű gyakorlással felnevelt vadászunk végleg elrepülne.” A vevő egyre hangosabban pittyeg, végül én veszem észre az állatokat az árokban.
Felícia óvatosan lefejti a madarát a zsákmányról, jutalomfalat segítségével. Csenkey Gábor sólymai következnek, akik szintén derekasan dolgoznak, a nap végéig még négy fácánt ejtenek el.
„Tisztelt vadásztársaim! Vegyük le kalapunkat, és lehajtott fővel, néma csendben adjuk meg a zsákmánynak kijáró tiszteletet!” – fejezzük be a vadászatot Győrffy-Villám András vezetésével.
Átfázva, de élményektől felvillanyozva ülünk autóba Gergővel. „Amit ma láttunk, az a solymászat csúcsa. Egyszerűnek tűnik, de én tudom, hogy évtizedek munkája van minden pillanat mögött. 13 év alatt jó pár madaram, jó pár zsákmányolásom volt, de mindig tapasztalok újat, amikor idősebb solymászokhoz szegődhetek vadászni.”
A 27 éves Bódis Gergely László 11 évesen határozta el, hogy solymász lesz, és a napi kenyerét is ragadozómadarak segítségével keresi meg. A mesterével töltött tanulóéveket követően 22 évesen alapította vállalkozását. „Főleg élelmiszergyártó cégek és raktárok, repülőterek alkalmaznak hivatásos solymászokat, egyfajta biológiai védekezésként szárnyas kártevők ellen, a galamb jelenlétével ugyanis rengeteg ürüléket tud felhalmozni. A madaraim a jelenlétükkel távol tartják a galambokat, seregélyeket ezektől a helyszínektől, megakadályozzuk, hogy beszálljanak az üzemi területekre.”
A fiatal solymász az első két évben csak egy megbízást kapott, ami a működési költségeit sem fedezte, ezért sokáig naponta Csehországot járta kamionnal. „Hajnal 4-kor keltem és este 7 körül értem haza. Ezek után napi szinten meg kellett reptetni a madarakat. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy reggel elengedem a madarat és este összeszedem. Turnusok vannak: kimegyünk a nyílt gyakorlóterepre, ahol elengedem a madarat, repül 10-20 percet, néha fél órát, majd leszedem pihenni. Utána én is pihenek néhány percet, majd a váltómadárral is megteszem ugyanezt. Aztán még két madárral is ugyanezt végigcsinálom.” Gergő kitartó volt, és a kezdeti nehézségek után ma már rendszeres megbízásai vannak, az országban található 4-5 hivatásos solymász egyike, rendszeres megbízásokkal, szabadidejében pedig a fiatalok között népszerűsíti a solymászatot. „A mai tizenévesek olyan kifejezéseket használnak, amit az idősebbek gyakran már nem értenek meg, ezért a mi feladatunk, hogy kapocsként az ifjú solymászfiókákhoz eljuttassuk a szakma öregjeinek fortélyait.”
A Magyar Solymász Egyesület jászfényszarui bemutatóját támogatta a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSz) és a város önkormányzata.
A cikk megjelenését támogatta:
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
