„Most csendesebb leszek, ne vegyétek magatokra” – Az érzések nem nyárfüggők!
„Töltődj fel!”, „Kapcsolódj ki!”, „Éld meg a pillanatot!” – ezek a mondatok egész évben visszhangzanak körülöttünk, de nyáron valahogy még harsányabban. A közösségi média megtelik naplementés strandfotókkal, fesztiválvideókkal, boldog, barnára sült arcokkal. A nyár a „kötelező” öröm időszaka – legalábbis a külső narratíva szerint. De mi van akkor, ha belül éppen minden másként zajlik? Ha egy élethelyzeti válság, gyász, kiégés, depresszió vagy épp egy el nem gyászolható veszteség miatt nem vagyunk összhangban az évszak ritmusával?

Pár évvel ezelőtt egy ilyen nyárban találtam magam. Éppen egy párkapcsolati krízis kellős közepén voltam, amikor egy régóta várt barátnős utazásra indultunk. Külföldre látogattunk egy közös barátnőnkhöz, akivel hónapok óta terveztük az utat. Bíztam benne, hogy a változás segít: kikapcsol, elterel, megnyit valamit. De valójában éreztem, hogy nem vagyok jól.
A mosoly, a napfény, a programok nem gyógyítottak, csak elfedték a belső zűrzavart.
Próbáltam „jól lenni”, de nem ment. Egyre feszültebb, kedvetlenebb, ingerültebb lettem – magammal is, másokkal is. A nyaralás során ráadásul még egy munkahelyi krízis is megtalált: fontos egyeztetéseket kellett tartanom, wifit keresve a tengerparton, miközben legbelül darabokban voltam.
Az utazás végére a belső kríziseim már nem voltak palástolhatók, én pedig képtelen voltam megfelelően kommunikálni, mi is zajlik bennem. Ez végül a baráti kapcsolatok megszakadásához vezetett. Hónapokig tartó válságkezelés, majd lassú stabilizálódás következett – egy olyan nyár után, amely „kívülről” akár idilli is lehetett volna.
Akkor szembesültem először azzal, hogy mennyire mélyen beépült elvárásaink vannak a nyári jóllétre vonatkozóan. Mintha a belső világunknak igazodnia kellene az évszakhoz, a napsütéshez, a társas programokhoz – mintha tilos lenne befelé figyelni, szomorúnak lenni, lelassulni, hiszen, ha beütemeztük a boldogságot, akkor kötelezően boldognak is kell lenni.
Pedig az érzelmeink szezonfüggetlenek. A pszichológiai jóllét nem az évszakokkal és az előre leegyeztetett nyaralásokkal együtt lélegzik, hanem a belső folyamataink, megdolgozatlan veszteségeink, kötődéseink és élethelyzeteink formálják.
A nyári „pozitivitáskultúra” veszélyes torzítást hozhat létre: azt üzeni, hogy ha épp nem tudsz boldog lenni, akkor valamit rosszul csinálsz.
Ez a kényszer akár szégyenérzetet, önhibáztatást vagy másoktól való eltávolodást is okozhat – ahogyan nálam is történt.
A pszichológiában ezt a jelenséget toxikus pozitivitásnak nevezik – amikor a negatív érzelmek kifejezése nem kívánatos, sőt tabu. Mintha a rossz érzések nem férnének bele az egészséges életbe. Pedig ezek az érzések éppoly valóságosak, fontosak és jogosak, mint az öröm, a hála vagy a lelkesedés. Sőt gyakran ezek visznek közelebb önmagunkhoz.
Az érzelmek elfojtása – főleg, ha tartós – komoly pszichés és akár testi következményekkel is járhat. A belső feszültség ilyenkor nem tűnik el, csak elnémul, és máshol keres utat: gyakran ingerlékenység, alvászavar, kiégés, szorongás vagy testi tünetek formájában. A szervezetünk „elmondja”, amit szavakkal nem tudunk. Az elfojtás nem tudatos döntés, sokkal inkább egy tanult túlélési stratégia: ha gyerekként azt tanultuk, hogy „csak akkor vagy szerethető, ha mosolyogsz”, vagy hogy a problémákkal nem szabad másokat terhelni, akkor felnőttként is nehezen adjuk meg magunknak az érzelmi jelenlét szabadságát.
Fel lehet-e ismerni, hogy éppen elfojtunk valamit? Sokszor csak utólag látunk rá, mi is zajlott bennünk. De vannak árulkodó jelek: például, ha valahol fizikailag jelen vagyunk, de érzelmileg mintha leváltunk volna; ha nehezen szólalunk meg, de közben belül viharok dúlnak; ha minden rendben van elvileg, mégis kimerültnek, nyűgösnek, türelmetlennek érezzük magunkat. Ezek gyakran nem ok nélküli állapotok, hanem el nem ismert érzelmi terhek lenyomatai.
A változás ott kezdődik, amikor elkezdünk figyelni ezekre a jelekre – és engedélyt adunk magunknak, hogy azt érezzük, amit érzünk.
Lehet, hogy nem tudjuk még szépen, artikuláltan kifejezni. Lehet, hogy nem is azonnal másoknak szól, hanem először magunknak. Egy leírt mondat a naplónkban, egy kimondott szó egy biztonságos térben, egy határozott „nem” – ezekkel mind tehetünk egy lépést önmagunk felé.
A saját nyaram tanított meg arra, hogy nem minden érzés alkalmas a társas fogyasztásra. Vannak időszakok, amikor nem tudjuk jól elmondani, mi zajlik bennünk – és ez önmagában nem hiba, csupán a krízis velejárója. De mindig van lehetőségünk jelezni ezt egy mondattal: „Nehéz most nekem, de igyekszem jelen lenni.” Egy kéréssel: „Lehet, hogy néha csendesebb leszek, ne vegyétek magatokra.” Vagy egy új, ideiglenes határ kijelölésével: „Szükségem van egy kis térre.”
Ezek a pici, emberi mondatok segítenek abban, hogy ne maradjunk teljesen egyedül a fájdalmunkkal. Nem kell mindig kikapcsolni. Lehet, hogy az, aki most csendben visszahúzódik, épp befelé kapcsolódik. És ez is rendben van. Mit tehet ilyenkor a környezet – egy barát, egy testvér, egy szülő?
Talán a legfontosabb: ne próbáljuk meg jobb kedvre deríteni a másikat, ha láthatóan máshol van – és nem a napon.
Az együttérzés sokszor nem a tanácsadásban rejlik, hanem abban, hogy meg merjük tartani a csendet, és ott vagyunk a másik mellett.
Egy egyszerű mondat: „Látom, hogy most nehéz.” vagy „Nem baj, ha nem tudsz feloldódni. Akkor most csak úgy együtt vagyunk.” Ezek biztonságot adhatnak annak, aki épp nem tud jól lenni.
Fontos, hogy ne vegyük magunkra a másik rossz hangulatát, ne akarjuk „helyrehozni” – ez nem a mi felelősségünk. De ha nyitottan, szeretettel vagyunk jelen, az már önmagában is gyógyító. Néha egy emberi, ítéletmentes tekintet többet ad, mint a legjobb program vagy a legszebb naplemente.
Ebben a hónapban külön figyelmet fordítunk arra, hogy minél több olyan cikket olvashassatok a Képmás.hu-n, amelyek passzolnak a „vakáció-flowhoz". Most jöjjön egy kis vízpart, napsütés, hideg málnaszörp, bográcsozás, gyerekkacaj a strandon, beszélgetések a tűz körül. Az Emberek zenekar ikonikus slágeréből kölcsönözve a gondolatot:
Júliusban a hónap témája: Süt a nap, nehogy szomorú légy!
Kapcsolódó cikkeinket itt éritek el.
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>