Ne várjunk tökéletességet a karácsonytól és a hétköznapoktól!

Az ünnep elindulás, kilépés a komfortzónánkból

A karácsonyt nem lehet egyetlen pillanatra, éjszakára vagy napra szűkíteni. Évente közel egy hónapig hangolódunk rá az adventi időben, és szeretnénk megélni a kevésbé ünnepi napokban is. 
Amikor az angyalok hírül vitték a pásztoroknak a régóta várt Messiás születését, így énekeltek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jó szándékú embereknek.” Béke, amire oly nagy szükség van ma is a nemzetek között, hazánkban és otthonainkban. Nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján. Hányszor tombolnak bennünk negatív érzések: félelem, szomorúság, csalódás, harag, irigység, bosszúvágy. 

Ezeket a rezgéseket nem könnyű lecsendesíteni magunkban, de van Valaki, aki elhozta a békét a földre, és ma is kiárasztja. 

Mária, Jézus édesanyja is békés szívvel fogadott mindent, ami rá várt. Karácsony előtt kilenc hónappal igent mondott Isten akaratára – arra a váratlan, megdöbbentő és megtisztelő tényre, hogy gyermeket fogan, noha nem volt férfival –, és ezt az igent akkor sem felejtette el, amikor Fia keresztje alatt állt. Igent mondott arra – pedig várandósságára tekintettel talán megtagadhatta volna –, hogy a kilencedik hónapban szamárhátra üljön, és Józseffel együtt megtegyen 150 kilométert Betlehembe, mert ezt írta elő nekik a népszámlálási rendelet. Bármi történhetett volna útközben, mégis mert kockáztatni, elindulni. Kilépett a kényelmes komfortzónájából. Ezzel igent mondott arra is – vállalta a kockázatát –, hogy egy elhagyatott barlangistállóban szülje meg gyermekét, bába segítsége nélkül, ökrök és szamarak közt, a szalmán fekve. És akkor is megmaradt az igenje, amikor idegenek léptek a család intim szférájába még azon az éjszakán. Nem tessékelte ki az egyszerű pásztorokat arra hivatkozva, hogy fáradt és kimerült, hagyják békén. Engedte, hogy együtt örüljenek vele Isten jelenlétének. 

Hogyan lehetünk képesek mi is arra, hogy békés szívvel fogadjunk mindent? Csakis úgy, ha van bennünk bizalom és alázat. Ha rá merünk hagyatkozni Isten akaratára, és nem ragaszkodunk saját elképzeléseinkhez. Akkor a mi karácsonyunk is lehet öröm, még ha nem is sikerül a vacsora, az eltervezett ajándék vagy a rendrakás. 

Egy a fontos: bármi történik, legyen bennünk és köztünk békesség. Ez karácsony egyik titka. 

Elvárásból csalódás, várakozásból öröm

Gyerekként még várjuk a csodát, és csodaként tudjuk megélni a feldíszített karácsonyfát, a fények játékát, a várva várt ajándékot és az egyre ritkábban adódó hóesést. Felnőve gyakrabban előfordul, hogy csalódunk: hó helyett latyakos az út, nem ízlik az ünnepi vacsora, nem ezt az ajándékot vártuk, magányosak és szomorúak vagyunk, hiányoznak a szeretteink. Ugyanígy csalódásként élhetünk meg minden napot, ha mégsem változnak körülöttünk az emberek, nem enyhülnek a terhek, a legváratlanabb pillanatokban jön a betegség és a baj; nem valósulnak meg az elvárásaink. 

Mária is mondhatta volna Jézus születésének körülményeiről, hogy ez egy kudarcsorozat. A későbbi eseményekről is, amikor 12 éves fia húsvétkor a tömegben elveszett; amikor a farizeusok zúgolódtak és támadták Jézust; amikor látta a számára legkedvesebbet vérben és mocsokban, gúnyolódások és fájdalmak közepette, haláltusájában. Nyilván átérezte a fájdalmat, és tudatában volt annak, hogy nem minden az elképzelése szerint alakul. De elfogadta, ami jött. Nem elvárásokkal élt, hanem állandó elfogadó várakozásban. 

Kép

Kép: Pixabay

Ha folyton csak elvárásokat támasztunk mások és magunk felé, akkor gyakran csalatkoznunk kell. Emiatt érezhetjük azt, hogy sikertelenek vagyunk. 

Ha viszont várakozó nyitottság van bennünk a jövővel kapcsolatban, akkor érhetnek meglepetések, nehézségek, de nem fogunk elcsüggedni, megtántorodni. 

Ha úgy tekintünk az előttünk álló útra, mint egy kihívásra, akkor örömet jelent a megérkezés és a győzelem. Maga a küzdelem pedig formál, edzetté tesz, mint ahogy a fiatal Máriát is azzá tették a megpróbáltatások. 

Mi közünk az első karácsonyhoz?

Látszólag az első karácsony és a mi ünneplésünk között nem sok a párhuzam. Mi fűtött, feldíszített házakban ünneplünk, míg Mária és József szalmával borított és állatszagú barlangistállóban húzta meg magát. Körülöttünk minden csupa fény és vibrálás, Betlehemben pedig a különleges csillag fénye tündökölt a csendes éjszakában. Nálunk általában zene szól, vagy filmet nézünk, a szent éjjelen viszont az angyalok énekeltek. Hozzánk csak ismerősök látogatnak el, idegeneket nem eresztünk be éjszakára, ezzel ellentétben a kis Jézust ismeretlen pásztorok és csillagjósok keresték fel. A mi ajándékaink értékesek és kézzel foghatóak, de kétezer évvel ezelőtt az igazi ajándék Isten Fiának megszületése volt.

Mintha teljesen másról szólna az egész, pedig csak a világ változott, az emberek és az élethelyzetek ugyanazok maradtak. Ma is élnek Heródesek, akik féltik a hatalmukat, és bármire képesek azért, hogy megtartsák. Ma is üzemeltetnek fogadókat, ahol nem feltétlenül a szegény, bajba jutott emberek élveznek elsőbbséget. 

Vannak fiatalok, akik – mint Mária és József – el mernek indulni a közös úton akkor is, ha nincs meg mindenük, és megoldandó problémák sorozata vár rájuk. 

Vannak egyszerű emberek, akik meghallják az angyalok énekét, Isten üzenetét, mint a pásztorok. Vannak a napkeleti bölcsekhez hasonlóan olyanok, akik nemcsak az orrukig látnak, hanem képesek követni és értelmezni az égi jeleket is. Isten pedig ma is közel akar kerülni hozzánk, hogy vigasztaljon és békét hozzon.
Valójában nem sok minden változott. Karácsony ünnepe ma is lehet rivalizálás vagy öröm, elutasítás vagy befogadás, bezárkózás vagy nyitottság, besavanyodás vagy kockáztatás, kételkedés vagy hit. Tőlünk függ, a mi személyes döntésünktől, hogyan éljük meg. Amilyen a lelkiállapotunk, olyan a karácsonyunk. Ha sikerül szépen, békés szívvel ünnepelnünk, az pozitívan hat majd a hétköznapjainkra is.