„Minden alkalmat zokogással kezdtem” – Okozhat-e szorongást a szoptatás?

Még csak az első trimesztert tapostam, amikor elhatároztam, hogy minden követ meg fogok mozgatni azért, hogy a kislányom 100%-ban „anyatejes baba” lehessen. Bár az eltökéltség megvolt, és olvastam is néhány hasznos tanácsot a helyes szoptatási módszerekről, arra nem számítottam, hogy ez a gyakorlatban ennyire nehéz lesz. Bizonyos anatómiai sajátosságok miatt és azért, mert a kicsi nagyon sok magzatvizet nyelt a szülőcsatornában töltött hosszú idő alatt, egyszerűen nem sikerült a mellre helyezés a kórházban. Az újszülöttosztályon már szinte minden anya sikeresen szoptatott, amikor én a koronavírus-járvány első csúcsán, teljesen magamra hagyatottan azon szorongtam, hogy képtelen vagyok természetes úton táplálni a kislányom. Ez rettenetes kudarcélménnyel, bűntudattal és önmarcangolással töltött el, amin nyilvánvalóan a szülés utáni melankólia (az ún. baby blues) sem segített.

Bár szerencsére ez a probléma varázsütés-szerűen megoldódott, amikor hazaértünk, kiderült, hogy a szoptatással kapcsolatban érzett szorongásom egyáltalán nem egyedi eset.

Keveset beszélünk róla, pedig sok, főként elsőbabás anyukát érint. Nézzük is, mi állhat a jelenség hátterében és hogyan lehet felülemelkedni rajta!

Nagy kaland – nagy kihívások

Az utóbbi időben szerencsére felerősödtek azok a diskurzusok, amik a gyermekvállalás rózsaszín ködén túl az azzal járó kihívásokat is objektíven tárgyalják. Valóban életünk egyik legnagyobb, legizgalmasabb és legtöbb örömöt hozó kalandjáról van szó, de téves azt gondolni, hogy a szükségszerű áldozatokról nem kell szót ejteni. Bár minden életkornak megvannak a maga nehézségei, az biztos, hogy az első jelentős sokk akkor éri a szülőket, amikor az elsőszülött megérkezik: egy kiszolgáltatott, egyedül a síráson keresztül kommunikálni tudó csöppségről kell gondoskodni úgy, hogy korábban jó eséllyel semmi hasonló tapasztalatot nem élt át egyikük sem. Erre az eleve is sokszor bizonytalan helyzetre rakódik rá gyakran a külvilágból érkező „nyomasztás”, aminek már egy külön cikket is szenteltem: így altasd, úgy sétálj vele, és természetesen így vagy úgy tápláld.

Arra a legtöbb kismamát felkészítik, hogy a csecsemő számára a legideálisabb táplálék hathónapos koráig az anyatej, melynek összetétele nemcsak tökéletesen illeszkedik a baba aktuális igényeihez, de immuntartalma a különböző megbetegedésektől is védi. A sikeres korai szoptatáskor átadott előtej (ún. colostrum) pedig a gyermek első „védőoltásának” is tekinthető, hiszen annyira koncentrált formában tartalmazza e hatóanyagokat. A csodálatos anyatejről zengett ódák természetesen segítenek abban, hogy több anyát bírjanak rá a (hosszan tartó) szoptatásra, de sokakban szorongást is kelthetnek, amennyiben az anyatejes táplálásnál akadályok merülnek fel.

„A szoptatás, ha a tápláló funkcióját nézzük, azt az érzést váltja ki az anyából, hogy a babája teljes mértékben kiszolgáltatott, az élete és a jólléte függ a szoptatás sikerességétől.

Ez pont elég ahhoz, hogy az anya szorongjon, főleg úgy, hogy semmiféle tapasztalata nincs előzetesen a szoptatásról. Legtöbbször sajnos az előző generáció sem tud jól segíteni ebben, mert 30 éve még teljesen más volt a szoptatás gyakorlata” – mutat rá a nehézségekre Sződy Judit, laktációs tanácsadó és pszichológus is.

A hormonok hatalma

Azt ugyanakkor a szakember is kiemeli, hogy a „szoptatási szorongás” nem tekinthető betegségnek, külön pszichés állapotnak: „Bármilyen korábbi pszichiátriai betegség, depresszió, előzetes generalizált szorongás felerősítheti a szülés utáni bizonytalanságot, elősegítheti a lelki egyensúly megbomlását.” Emellett a biztos párkapcsolati és családi háttér hiánya, a korábbi táplálkozási zavarok, a megváltozott anyai test elfogadásának nehézségei és a saját szülői kompetenciák tekintetében megfigyelhető önbizalom-deficit is fokozhatja az anyatejes táplálással kapcsolatos negatív érzéseket.

Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a szoptatással járó hormonális változások az anyák egy kisebb hányadánál valóban létrehozhatnak átmeneti pszichés állapotokat. Körülbelül tíz éve figyeltek fel arra a jelenségre, amit D-MER-nek („Dysphoric Milk Ejection Reflex”-nek) neveznek.  Ennek lényege, hogy a tejtermelődéshez szükséges prolaktin hormon szintjének emelkedéséhez az örömszerzésért felelős dopamin hormonnak csökkennie kell. A tudósok szerint a tejleadó reflexkor ez utóbbi hormonnak a hiánya egy kémiai megboruláshoz vezet a szervezetben, ami egy rövid szorongásos epizódot eredményezhet. A jelenségről beszámoló nők többsége szerint ez 20 másodperc és 2 perc közötti hosszúságú, ami alatt gyakran szomorúságot, haragot, pánikot, rettegést vagy ingerlékenységet éreztek. A D-MER rendszerint a szoptatás első hat hónapja alatt fokozatosan enyhül, és csak nagyon ritka esetekben tart egy évnél tovább.

A szülés utáni depresszióval ellentétben azonban a D-MER egy fiziológiai jelenség: a test természetes reakciója a kémiai egyensúly felborulására.

Általában nem igényel különösebb kezelést, de az érintett anyák egy része szerint a megfelelő D-vitamin fogyasztás, illetve – mint a dopaminszintet emelő, „jutalométel” – a csokoládéfagylalt enyhíthetik a kellemetlen tüneteket. Ettől még persze érdemes szakemberrel, orvossal vagy laktációs tanácsadóval felvennünk a kapcsolatot, amennyiben hasonlót tapasztalunk!

Van kiút a negatív spirálból

A jó hír, hogy a szoptatással kapcsolatban érzett szorongáson túl lehet lendülni. Ha az anya megtalálja a saját támogató közegét és szülői önbizalmát, netán pszichológushoz vagy laktációs tanácsadóhoz is fordul segítségért, a szorongás hamar egy sikeres szoptatási történetté is válhat. Arról nem is beszélve, hogy a szoptatásnak van egyfajta mentális védőszerepe is, ugyanis csökkenti a szülés utáni depresszió kialakulásának esélyét. „A szoptatás abbahagyása mélyítheti a szülés utáni pszichés betegségeket.” – véli Sződy Judit is.

Azonban a szorongás ritka esetekben egy negatív mentális spirállá is tud alakulni. Az enyémen jóval túlmutató, megrázó történettel például egy online baba-mama csoportban találkoztam: egy anyuka arról számolt be, hogy a kórházban minduntalan erőltetett, szoptatás előtti és utáni méricskélés miatt kitört rajta az ún. „mérlegfrász”. A jelenséggel én is találkoztam, Margó lányom ugyanis képes volt negatív értékeket hozni egy negyven perces szopizás után is – ekkor eldöntöttem, hogy nem akarok beleőrülni a számokba, és elengedtem a méricskélést. A csecsemősnővérek állandó nyomasztásával karöltve – „Nincs elég teje, éhezik a baba!” –  az anyuka aztán odáig jutott, hogy hazaérvén minden egyes szoptatásnak olyan szintű szorongással kezdett neki, hogy zokogva tette mellére a kicsit.

Ezért Sződy Judit is kiemeli, hogy súlyos esetekben érdemes lehet megfontolni a szoptatás elhagyását. „A szoptatás akkor jó, ha az anyának és a babának is jó. Erőltetni nem szabad, ha az anya nem szeretne szoptatni. Ha küzdeni kell a szoptatásért, és az anya nem akarja feladni, akkor megfelelő segítők támogatását kell igénybe venni.” Érdemes tehát magunkban lejátszani, hogy mennyire fontos számunkra a kicsi mellből táplálása.

Emellett ugyanakkor tudatosítanunk kell magunkban azt is, hogy bár a szoptatás valóban sok szempontból előnyös, de nem ettől lesz valaki jó vagy rossz anya.

Ezért sem lehet senkit megbélyegezni annak elhagyásáért, vagy ítélkezni fölötte azért, mert ő másképp gondoskodik a gyermekéről.