Bizonytalan anyák, mélypontok a szoptatásban – Sződy Judit laktációs tanácsadóval beszélgettünk

– Miért kezdett el pszichológushallgatóként a szoptatással foglalkozni?

– Abban az időben, amikor első gyermekem – még egyetemista koromban – megszületett, Pikler Emmi „Anyák könyve” című műve volt a kismamák „bibliája”. A szerzőt nagyon tisztelem, de a szoptatásban nem segített a könyve, ugyanis meggyőződésem, hogy a nagyon erősen korlátozó, ellenőrző hozzáállás a kisbabához és a szoptatáshoz egyáltalán nem támogatja a szoptatás sikerét.

Anyukám és anyósom szoptatási története sem volt sikeres – legalábbis a szoptatás időtartamát tekintve –, viszont segítségnyújtásuk módja jó volt: elfogadták, hogy én másképp gondolkodom,

nem erőltették rám saját véleményüket, ezért is érzem magam nagyon szerencsésnek a környezetemben lévő anyákhoz képest. Magyar szakirodalom hiányában a külföldit kezdtem el tanulmányozni, majd a magyar gyakorlattal összevetni, és ráébredtem arra, hogy ezeken a területeken alapvető problémák vannak itthon. Akkor kezdtem el mélyebben foglalkozni a témával.  

Sződy Judit Kép: Kocsis Zoltán

– Egyetemistaként, magyar szakirodalom hiányában hogyan kezdett neki?

– Részt vettem egy, dr. Varga Katalin által szervezett szüléssel kapcsolatos speciális kollégiumon, majd a szakdolgozatomat is ebből írtam.

Nyolcvan anyukát kérdeztem ki szülésről és szoptatásról, és a válaszuk megerősített abban, hogy kevésbé az anya alkata, mint a megfelelő szoptatási gyakorlat, a szoptatáshoz kapott segítség és lelki támasz számít abban, hogy a szoptatás addig tartson, míg az anyának és a babának egyaránt jó.

Csatlakoztam a Szoptatásért Magyar Egyesülethez, ahol azóta is tapasztalt szakemberekkel dolgozom együtt, hozzáférek a legfrissebb szakirodalomhoz, részt veszek nemzetközi konferenciákon. A MÉRCE Egyesület keretei között a magyar szülészeteket felmérő munkában dolgoztam, könyveink több ezer családot segítettek tájékozódni a szüléssel kapcsolatos ajánlások, a szülészeti gyakorlat és a szülés körüli események (pszichés változások, szoptatás) terén.

– Akkor nyolcvan anyukát kérdezett meg, most több ezerrel van kapcsolatban, személyesen a kórházban és virtuálisan egy Facebook-csoportban. Mi változott a harminc év során?

– Az Uzsoki Utcai Kórházban dolgozom szoptatási tanácsadóként, támogatom a frissen szült nőket, ellátom őket a szükséges információval, elakadás, nehézség esetén segítek, bíztatom őket, császárosok esetén jelenlétemmel biztosítom, hogy ők is megszoptathassák kisbabájukat. Öt éve létrehoztam az „Uzsokiban szültem” Facebook-csoportot, mert azt láttam, hogy a kórházból kikerülve is nagy az igény a tapasztalatok megosztására. Ezen a fórumon a mindennapi élet gondjaiban segítik egymást az anyukák, de ha szoptatással kapcsolatban van kérdés, akkor én ott termek és segítek. Ma már több mint özezren vagyunk, számos szakértővel, akik önkéntesen támogatják a kismamákat, akik egyébként egymásnak is sokat segítenek.

Sajnos az anyákat érő információözönben keveredik a kétféle szemlélet: a korlátozó-ellenőrző, valamint a természetes szülés és az igény szerinti szoptatás gyakorlati elemei. Ez az egyveleg rengeteg tévhitet, hibás elméletet, elbizonytalanított anyát, nehéz egyéni, családi helyzeteket eredményez.

Nagyon fontos megerősíteni a tanácstalan vagy bizonytalan anyákat, tudást, hitet és magabiztosságot adni nekik, hiszen az anyatejes táplálás fontossága tudományosan igazolt. Az anyatej kezdetben tökéletesen kielégíti a gyermek táplálékigényét, és immunvédelmének is fontos része; a szoptatás a csecsemő táplálásának és az anya-gyermek kapcsolat erősítésének természetes és optimális módja. Komoly bizonyítékok vannak arra, hogy az optimális szoptatás hatással van az anyára: kitolja a szülések közötti időt, csökkenti az emlő- és a petefészekrák előfordulásának kockázatát, valamint a magas vérnyomás kialakulásának veszélyét. A szoptatás befolyásolja a gyermek egészségét is: megelőzi a fertőző betegségeket, csökkenti a hasmenéses betegségek előfordulását és azok súlyosságát, a légúti fertőzések és az akut középfülgyulladások gyakoriságát, megelőzi a fogszuvasodást és a harapási rendellenességek kialakulását, növeli az intelligenciát.

Kép: Pixabay

– Ezért is van nagy szükség szoptatási tanácsadókra. Ki vállalhat ilyen munkát?

– Az lehet szoptatási tanácsadó, aki letette a nemzetközi IBCLC (International Board Certified Lactation Consultant) vizsgát – ebben segít a Semmelweis Egyetemen indított másfél éves képzés. A laktációs szaktanácsadó szakmának viszont még mindig nincs szakmakódja, mert nem sikerült eldönteni, hogy ez egészségügyi vagy oktatási tevékenység.

Így a kórházakban csak azokat tudják alkalmazni, akik ott alapdiplomájuk alapján is dolgozhatnának – például egy pszichológust, védődőt, gyermekgyógyászt, dietetikust igen, de például egy gyógypedagógust, tanárt nem. Utóbbiak csak külsősként, vállalkozói szerződéssel dolgozhatnak, annak minden bizonytalanságával.

Az pedig, hogy hol alkalmaznak szoptatási tanácsadót, alapvetően a kórház, annak vezetője akaratán és szemléletén múlik, valamint a munkatársakén, hiszen a szoptatási tanácsadó munkájának sikere a többi kórházi alkalmazottal való együttműködéstől is függ. Az IBCLC oldalán lévő térképről jól látható, hogy míg Budapesten viszonylag sok, vidéken lényegesebb kevesebb a tanácsadó, vannak nagy fehér foltok az országban.

– Csak az ilyen magasan képzett szakemberek lehetnek szoptatási tanácsadók?

– Nem, dehogy, hiszen az ápoló, a védőnő is tud segíteni, tehát őket ki kellene képezni az alapvető szoptatástámogatásról. Sajnos a mai egészségügyi képzésben ez gyenge lábakon áll, mert régi források alapján dolgoznak, a tankönyvekben elavult gyakorlatok szerepelnek. Így sokszor az érdeklődő anya többet tud, mint ezek a szakemberek, de ez elsősorban nem az ő hibájuk, hanem a képzésüké, ami nem a valódi igényeken és az elérhető tudáson alapszik.

Sok a kiégett segítő munkás, és sokan meg vannak győződve arról, hogy amit tanultak, vagy amit maguk is csináltak – „én is felnőttem tápszeren, a gyermekem is” –, az jó, nincs tehát belső igényük a továbbképzésre.

Annak ellenére ez a helyzet, hogy a legutóbbi, 2010-es csecsemő- és kisgyermek-táplálási protokoll a védőnők számára nagyon jó, hisz a WHO ajánlásain alapul. De a védőnőkre nagyon sok egyéb feladat, rengeteg adminisztráció hárul, erősen túlterheltek, így nem csoda, ha nem jut elég energiájuk erre is.

– A Szoptatásért Magyar Egyesület adatai szerint folyamatosan csökken a kizárólag szoptatott babák aránya, és nő a mesterségesen tápláltaké. De talán még mindig jobban állunk, mint más országok.

– Bár a szoptatás megkezdésének aránya világszerte magas, a csecsemők mindössze 40 százalékát szoptatják kizárólagosan 6 hónapos korig és csak 45 százalékuknál folytatják a szoptatást 24 hónapos korig. A szoptatási arányok jelentős régiós és országon belüli eltéréseket mutatnak. Magyarországon még mindig túlnyomó többségben vannak azok, akik szeretnének szoptatni, tehát az ehhez szükséges akarat megvan, de a nem megfelelő információ és támogatás hiánya miatt sokszor elakadnak, elbizonytalanodnak.

Az első pár hét egyébként is nehéz, hiszen ez már nem egy teljesen ösztönös, hanem főleg tanult folyamat.

Olyan, mint a biciklizés: bele kell rázódni, közben vannak sérülések és mélypontok, ahonnan nagyon jól tovább lehet lendülni, ha van gyorsan és könnyen elérhető segítség, fizikai vagy lelki támogatás. A megfelelő segítség hiánya vagy a szemléletek keveredése viszont megnehezíti az anyák dolgát, legyen szó szoptatásról, hozzátáplálásról vagy bármiről. Ezekkel a problémákkal egyébként újságíróként is találkozom. A HelloBaby Magazin munkatársaként napi rendszerességgel kerülnek hozzám csecsemőgondozással, neveléssel, szoptatással kapcsolatos kérdések, amelyekre mindig naprakész válaszokat kell adnom.

Kép: Pixabay

– És mi van azokkal, akik nem akarnak szoptatni? Velük mit kezd egy szoptatási tanácsadó?

– Lehet valakinek alapos oka arra, hogy nem akar szoptatni, vagy nem szoptathat, például betegség, gyógyszer, műtét, trauma. A szoptatási tanácsadónak nem az a dolga, hogy rábeszélje az anyát a szoptatásra. Ami viszont a dolga: felvilágosítani az anyát a szoptatás előnyeiről, felajánlani alternatív módokat – van, akinek a bimbóvédővel való táplálás már elfogadható, van, aki a szoptatást nem, de a rendszeres fejést vállalja –, és kísérni abban, hogy bár ő nem, de a teste készül a szoptatásra – ezért kihívás például a tejbelövellés kezelése. Vagyis az a tanácsadó feladata, hogy az anyával együtt megkeresse az ő és a babája számára megfelelő utat.

Nemrég megjegyezte egy orvos kolléga valakiről: „látom, neked sem sikerült rábeszélni”. Isten ments, hogy én ezt tegyem. 

– Augusztus elején zajlik a Szoptatás Világhete rendezvény. Idén mire fókuszálnak?

– A világhét központi témája a szoptatás mint az egészség egyik alappillére. A WHO célja, hogy társadalmi rétegződéstől függetlenül minden egyes újszülött egyenlő eséllyel jusson a szoptatás és az anyatej előnyeihez. A szervezet 2025-re kitűzött célja a legalább 50%-os kizárólagos szoptatás elérése, ehhez komoly együttműködés szükséges. Bár jelentős előrelépések történtek, rengeteg a tennivaló, hogy megszüntessük a szakadékot az irányelvek és azok végrehajtása között. Összefogással felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy a szoptatásnak kiemelkedő szerepe van a jó táplálkozásban, az élelmezésbiztonságban és a szegénység csökkentésében.  A szoptatás segít a nem megfelelő tápláltság minden formájának megelőzésében, a csecsemők és a kisgyermekek élelmezésbiztonságának megoldásában, és ezáltal lehetőséget teremt az egyéneknek és a nemzeteknek, hogy kitörjenek az éhínségből és a szegénységből. Vagyis az élet alapját képezi. A szoptatás védelme, népszerűsítése és támogatása létfontosságú a fenntarthatóbb világ eléréséhez.