Miklósa Erika: „Számomra a legfontosabb a női szerepem”

– A héber gondolkodásban a test középpontja a szív; ezt veszi körbe az oldalborda, amely a teremtéstörténetben a nő jelképe. Tehát már az európai identitásunk egyik alapját adó Ószövetség szerint is fontos szerep a miénk. Ön szerint van olyan, amit csak a nők tudnak hozzátenni a világhoz?
– Van, és nagyon fontosnak tartom ezt a női szerepet ebben az identitászavaros világban.

A világnak a szíve A Nő!

A nő által képviselt érzelmi gazdagság egyfajta tűz, ami életben tartja a családot, a közösségeket, vagy akár csak egy projektet. Persze az is fontos, hogy milyen férfi van mellettünk, hiszen nélkülük is megállna az élet. Annyira frappánsan tudunk helyzeteket megoldani, olyan ösztönösen jól tudunk a gyerekekhez fordulni – máshogy, mint a férfiak.

– Ön már világsztár volt, amikor megismerte férjét, Zsoltot. Hogyan tud ünnepelt dívából feleséggé változni, szükség van erre egyáltalán?
– Nekem nagyon sok munkám volt a nőiességem elfogadásával, azzal, hogy sokan vonzónak tartanak – egy kis mezővárosból jövök, ahol az operaszínpad csillogása nagyon távoli dolog volt, én meg nagyon gyorsan a Magyar Állami Operaházban találtam magam, aztán európai színpadokon, majd az operavilág tetején. Sokat vívódtam, amíg ezt fel tudtam dolgozni. Az is problémát okozott nekem, hogy hol válik le a művészszerepem a feleségszerepemről. Sokáig elhittem azt, hogy alkalmatlan vagyok a feleségszerepre, mert önző vagyok, mivel nekem nagyon fontos a művészetem. Akkor kerültek a helyükre a dolgok, amikor megismerkedtem Zsolttal. Feleség is vagyok és művész is.

Számomra a legfontosabb a női szerepem: feleség vagyok, a férjem számára vonzó nő vagyok, a kislányom számára a legszebb anya vagyok, háziasszonyként pedig őrzöm az otthon melegét.

Ahogy lejövök a színpadról, rögtön megszűnik az a világ számomra, és várom, hogy otthon lehessek. De nagyon sok önismereti munkám van abban, hogy végül eljutottam az önazonosságig.

– Ez a lelki vonal, a dolgok boncolgatása, a ráérzések mintha inkább női talentumok volnának, nem?
– Igen! Engem az első férjem elhagyott, amit kudarcként éltem meg, de láttam benne egy lehetőséget is arra, hogy szembenézzek magammal. Sem önostorozásba, sem a másik hibáztatásába nem akartam süllyedni. Nagyon őszintén, meztelenül akartam látni magam, rájönni arra, hogy mit rontottam én el, mi volt az én szerepem ebben a kudarcban. És nagyon sok mindenre rájöttem, amikor végignéztem a gyerekkoromat, a szüleimmel, a barátaimmal való kapcsolatomat; kinyílt a szívem, mint egy virág, és tulajdonképpen innentől számítom az igazi nagy színpadi alakításaimat. Nagyon fontos út volt ez nekem.

Kép

Kép: Emmer László

– Kislánya gyakran látja önt színpadon. Számára az anya vajon egyet jelenthet a világsztárral?
– Bibi sok minden szeretne lenni, de nemrég azt mondta, hogy ő „csak” anyuka lesz, és hat gyereke lesz. Én leszek a legboldogabb, ha ez így lesz.

– Mi az, amit anyaként csak ön tud átadni a kislányának?
– Szerintem azzal, ahogy élünk, mindent átadunk a gyerekünknek. Látja, ahogy reggel szépítkezem – így ő is sminkel reggelente –, ahogy a férjemmel bánok, ahogy vele bánok, ahogy a kapcsolataimban létezem. Nálunk soha nem volt „női feladat” a pelenkázás, a férjem is mindenből ki akarja venni a részét, tényleg együtt neveljük őt. Az egy régi értékrend volt, amikor a nőknek a gyerekekre vigyázás volt a munkájuk, ez ma már nem megy, hiszen dolgozunk mi is.

Szokták is mondani a játszótéren az anyatársak, hogy ilyen férfi nincs is még egy, mint az én férjem, hogy mindenben részt vesz velem – hát persze, hogy nincs, hiszen ő az én férjem!

– És mi az, amitől az ön szemében mégis férfi, amikor pelenkázott olyankor, amikor önt vastapssal ünnepelték?
– Pontosan ettől, hogy pelenkázott, vagy előkapja a vasalódeszkát olyankor, amikor látja, hogy a felesége fáradt, mert késő éjszakáig dolgozott. Hogy nem akar macsó lenni, mert van önbecsülése, és nem érzi kevesebbnek magát attól, hogy én sztár vagyok.