Miklósa Erika: „Számomra a legfontosabb a női szerepem”

Van olyan, hogy női küldetés? Ha igen, az csak a férfival egymást kiegészítve értelmezhető? Vagy csak tanult szerepről van szó? Karrierjükben komoly sikereket elért nőkkel beszélgetek, akikből sugárzik a nőiesség. Beszélgetőtársam Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes.

Miklósa Erika
Kép: Páczai Tamás

– A héber gondolkodásban a test középpontja a szív; ezt veszi körbe az oldalborda, amely a teremtéstörténetben a nő jelképe. Tehát már az európai identitásunk egyik alapját adó Ószövetség szerint is fontos szerep a miénk. Ön szerint van olyan, amit csak a nők tudnak hozzátenni a világhoz?
– Van, és nagyon fontosnak tartom ezt a női szerepet ebben az identitászavaros világban.

A világnak a szíve A Nő!

A nő által képviselt érzelmi gazdagság egyfajta tűz, ami életben tartja a családot, a közösségeket, vagy akár csak egy projektet. Persze az is fontos, hogy milyen férfi van mellettünk, hiszen nélkülük is megállna az élet. Annyira frappánsan tudunk helyzeteket megoldani, olyan ösztönösen jól tudunk a gyerekekhez fordulni – máshogy, mint a férfiak.

– Ön már világsztár volt, amikor megismerte férjét, Zsoltot. Hogyan tud ünnepelt dívából feleséggé változni, szükség van erre egyáltalán?
– Nekem nagyon sok munkám volt a nőiességem elfogadásával, azzal, hogy sokan vonzónak tartanak – egy kis mezővárosból jövök, ahol az operaszínpad csillogása nagyon távoli dolog volt, én meg nagyon gyorsan a Magyar Állami Operaházban találtam magam, aztán európai színpadokon, majd az operavilág tetején. Sokat vívódtam, amíg ezt fel tudtam dolgozni. Az is problémát okozott nekem, hogy hol válik le a művészszerepem a feleségszerepemről. Sokáig elhittem azt, hogy alkalmatlan vagyok a feleségszerepre, mert önző vagyok, mivel nekem nagyon fontos a művészetem. Akkor kerültek a helyükre a dolgok, amikor megismerkedtem Zsolttal. Feleség is vagyok és művész is.

Számomra a legfontosabb a női szerepem: feleség vagyok, a férjem számára vonzó nő vagyok, a kislányom számára a legszebb anya vagyok, háziasszonyként pedig őrzöm az otthon melegét.

Ahogy lejövök a színpadról, rögtön megszűnik az a világ számomra, és várom, hogy otthon lehessek. De nagyon sok önismereti munkám van abban, hogy végül eljutottam az önazonosságig.

– Ez a lelki vonal, a dolgok boncolgatása, a ráérzések mintha inkább női talentumok volnának, nem?
– Igen! Engem az első férjem elhagyott, amit kudarcként éltem meg, de láttam benne egy lehetőséget is arra, hogy szembenézzek magammal. Sem önostorozásba, sem a másik hibáztatásába nem akartam süllyedni. Nagyon őszintén, meztelenül akartam látni magam, rájönni arra, hogy mit rontottam én el, mi volt az én szerepem ebben a kudarcban. És nagyon sok mindenre rájöttem, amikor végignéztem a gyerekkoromat, a szüleimmel, a barátaimmal való kapcsolatomat; kinyílt a szívem, mint egy virág, és tulajdonképpen innentől számítom az igazi nagy színpadi alakításaimat. Nagyon fontos út volt ez nekem.

Kép
Miklósa Erika
Kép: Emmer László

– Kislánya gyakran látja önt színpadon. Számára az anya vajon egyet jelenthet a világsztárral?
– Bibi sok minden szeretne lenni, de nemrég azt mondta, hogy ő „csak” anyuka lesz, és hat gyereke lesz. Én leszek a legboldogabb, ha ez így lesz.

– Mi az, amit anyaként csak ön tud átadni a kislányának?
– Szerintem azzal, ahogy élünk, mindent átadunk a gyerekünknek. Látja, ahogy reggel szépítkezem – így ő is sminkel reggelente –, ahogy a férjemmel bánok, ahogy vele bánok, ahogy a kapcsolataimban létezem. Nálunk soha nem volt „női feladat” a pelenkázás, a férjem is mindenből ki akarja venni a részét, tényleg együtt neveljük őt. Az egy régi értékrend volt, amikor a nőknek a gyerekekre vigyázás volt a munkájuk, ez ma már nem megy, hiszen dolgozunk mi is.

Szokták is mondani a játszótéren az anyatársak, hogy ilyen férfi nincs is még egy, mint az én férjem, hogy mindenben részt vesz velem – hát persze, hogy nincs, hiszen ő az én férjem!

– És mi az, amitől az ön szemében mégis férfi, amikor pelenkázott olyankor, amikor önt vastapssal ünnepelték?
– Pontosan ettől, hogy pelenkázott, vagy előkapja a vasalódeszkát olyankor, amikor látja, hogy a felesége fáradt, mert késő éjszakáig dolgozott. Hogy nem akar macsó lenni, mert van önbecsülése, és nem érzi kevesebbnek magát attól, hogy én sztár vagyok.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti