Miért változom a férjem jelenlétében tehetetlen kislánnyá?

Rejtély, amit nem is igazán akartam megfejteni, hiszen élveztem, hogy bújhatok, csacsoghatok, szédeleghetek kedvemre a bolondság és a szórakozottság tengerén, hisz ott van az a vaskos, biztos kéz, amelyik mindig elkap. Még ha meg is dorgál néha a figyelmetlenségemért, vagy felhúzza a szemöldökét a hülyeség már-már abszurd megnyilvánulásait látván, azért mindig ott bujkál a szemében a gyengéd szeretet, hangjában az óvás és törődés, amitől egy csapásra szépnek, jónak és szerethetőnek érzem magam, amitől azt érzem, figyelnek rám. A férjem, ha jó kedvében van, akár viccesnek is találja ezt, megkérdezi, mit ittam, vagy keresi rajtam a hülyeség-gombot, amit kikapcsolhat. Amióta egyszer az interneten személyiségteszteket töltöttünk ki, és az én jellemzésemben szó szerint szerepelt a „hülyeség gomb”, és hogy ilyenkor részeg emberéhez hasonlít az általam képviselt típus viselkedése, azt is tudom, hogy az én uram igen jó emberismerő. Legalábbis engem jól feltérképezett.

Csakhogy vannak napok, amikor nem vevő a hangulataimra, és ilyenkor a bolondozásból villámgyorsan bizonytalanság, kétségbeesés és ezek nyomában követelőzés születik, amit annál nehezebben visel.

Nem mindig számoltam azzal sem, milyen fárasztó lehet folyton a másikat istápolni, ajnározni, vagy kettő helyett figyelni. Egy férfinak éppúgy szüksége van törődésre, gyengédségre, sőt néha-néha erős kézre – még ha átvitt értelemben is –, hogy működni tudjon a mindennapokban. Mérnököm, akinek a szülei ma is szeretik egymást, édesapja pedig amolyan régi vágású, szelíd, mégis erőskezű családfő, szilárdan áll, ha kell, és vállalja a kőszikla szerepét, ahogy otthon látta.

Gyengéd és féltő, amilyen az édesapja. Én ellenben egyedülálló édesanyám mellett cseperedtem fel, és nem is feszegetném túlzottan, mitől szorong az elvált szülők aput nélkülöző kislánya.

Csakhogy az én emberem elvben egy felnőtt, magabiztos nőt választott társul, s még ha részben be is kell vállalnunk egymás batyuját, nem terhelhetem rá az egykor elhagyott kislány irracionális félelmeit és érzelmi hullámzásait. Olykor neki is ki kell engednie a gőzt, még ha nem is oly látványosan, ahogy én teszem. Ha mellettem folyton készültségben kell élni, és mindig neki kell erősebbnek lenni, előbb-utóbb összeomlik, vagy máshol fog lazítani.

Nem, nem szűnök meg bolondozni, sem bújni, olykor kislányosan, de nem is akarok többé bezárkózni hozott batyum világába. Nem fogom elmulasztani életem legnagyobb lehetőségét a boldogságra, hogy egyenrangú társ és nő legyek az én gyengéd kősziklám mellett.