Miért élünk panaszáradatban?

Az időjárástól némileg elvonatkoztatva ismerős lehet az a helyzet is, amikor egy régi baráttal találkozva és beszélgetésbe elegyedve azon kapjuk magunkat, hogy panaszainkkal éppen túllicitáljuk egymást. Az időjárás valószínűleg itt is szóba kerül („Kibírhatatlan ez a meleg!” „Milyen lehangoló ez a ködös, esős idő!” „Szét fogunk fagyni ebben a hidegben!”), majd következnek a munkahelyi, erkölcsi és anyagi megbecsülés hiányával, az egészségi állapotunkkal, a gyermekeink magatartásával, a házastársunk figyelmetlenségével, az anyósunk „minden lében kanál” mivoltával, illetve a mai fiatalok tiszteletlenségével kapcsolatos panaszaink.

Miért élünk panaszáradatban?

A negatív történések túlzott kidomborításának és az ebből következő megállíthatatlan panaszáradatnak igencsak romboló következményei vannak a testi-lelki egészségre nézve. A panaszkodás gyengíti az immunrendszer működését, a sérelmekre és a bosszúságokra való fókuszálás és az azokon való rágódás megnehezíti a nehézségekből kivezető út megtalálását, illetve a kapcsolatainkra is negatív hatást gyakorol, hiszen senki sem kedveli igazán a megkeseredett emberek társaságát, akik folyton saját nyomorúságukkal és áldozatszerepükkel vannak elfoglalva. Emellett a szüntelenül panaszkodó, a sérelmeiket állandóan felhánytorgató és azon rágódó embereknek a megbocsátás területén is problémáik adódnak, ami szintén megnehezíti a körülöttük élőkhöz való harmonikus kapcsolódást.

Számtalan hátránya ellenére mégis gyakran folyamodunk a panaszkodás eszközéhez. Mi lehet az oka ennek? A jelenség gyökereit keresve kénytelenek vagyunk ráébredni, hogy bármennyire szörnyű is folyamatosan bíráló, kritikus és negatív szemléletmóddal tekinteni a környezetünkre és a körülményeinkre, végső soron tehát az életünkre, ez a fajta látásmód olyan pszichés előnyökkel is kecsegtet, amelyekről igencsak nehéz lemondani. A kudarctól, illetve a szégyentől való félelem gyakran arra sarkall, hogy a körülményeket, valamint másokat okoljunk a szenvedéseinkért, és azt gondoljuk, mi magunk csupán áldozatok vagyunk, így nem kell felelősséget vállalnunk az életünkért és az esetleges sikertelenségekért. Emellett extra figyelmet, szeretetet és törődést is bezsebelhetünk azoktól, akik hajlandóak végighallgatni a szenvedéseink történetét.

Persze ezek az előnyök csak rövid távon érvényesülnek, hiszen a siker elérésének a kulcsa nem a kudarc elől való menekülésben rejlik, hanem abban, hogy érett felnőttként felelősséget vállalunk a tetteinkért, és azt is tudjuk, hogy a panaszkodás nemhogy erősíti, hanem gyengíti a szociális hálónkat.

Sirámok helyett

Ugyanakkor érdemes hangsúlyozni azt is, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy a vele történt jó és rossz eseményeket megossza a számára fontos személyekkel, akik megértően meghallgatják, akikre minden körülmények között számíthat, és akik segítenek neki a történtekkel kapcsolatos érzelmeit kimondani és feldolgozni. Keresztény emberként a negatív események feldolgozásában nagy segítségünkre lehet az Istennel való kapcsoltunk is, akinek imában kiönthetjük a szívünket, és megoszthatjuk vele mindazokat a dolgokat, amelyek bántanak vagy nyomasztanak bennünket. Ahogyan Kis Médea a doktori munkájában felhívja rá a figyelmet, a Bibliában remek példaként szolgálnak erre a Zsoltárok, amelyekben Dávid király részletesen ecseteli a szenvedéseit és sérelmeit, az ezekhez kapcsolódó érzelmeit és kéréseit, ugyanakkor nem feledkezik meg a saját felelősségéről sem, végül a panaszének Isten magasztalásába és dicsőítésébe fordul át. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a hálát, a megbecsülést és a köszönetet nem csupán ebben a kontextusban érdemes kifejezni, hanem a családtagjaink, a barátaink felé is.

A panaszkodás tehát nem ott kezdődik, hogy megosztjuk a másikkal a fájdalmainkat, hanem amikor elkezdünk rágódni a velünk történt eseményeken és sérelmeken, s egyszerűen képtelenek vagyunk szabadulni a történések negatív értelmezésétől, mindenben csak a hibát és a hiányt látjuk, s ezzel a szemléletmóddal viszonyulunk az egész élethez.

Veszteségből nyereség

A kritikus szituációkban sokat segíthet, ha elsajátítjuk az előnykovácsolás művészetét, vagyis az erőforrásokra építő szemléletmódot.

Érdemes végiggondolni, hogy mik azok az esetleges előnyök, amelyekre szert tettünk a nehéz helyzet átélésekor. Lehetséges, hogy felismertünk vagy megtanultunk valamit saját magunkkal vagy a környezetünkkel kapcsolatban. Esetleg közelebb kerültünk a családtagjainkhoz, barátainkhoz, Istenhez, megnőtt az önbizalmunk, megerősödött a hitünk, megváltozott az élethez való hozzáállásunk vagy kitágult a világunk azáltal, hogy egy új területen kellett megoldásokat keresnünk. A probléma elleni küzdelem során talán új embereket ismertünk meg, akikkel szabadon beszélhettünk a gondjainkról és az ezekkel kapcsolatos érzéseinkről vagy olyan erőforrásokra és tulajdonságokra bukkantunk magunkban, amiről nem is hittük, hogy bennünk rejlenek.

Bárhogyan legyen is, soha ne feledjük, hogy a változások, a kihívások és a nehézségek nem a mi bosszantásunkra esküdtek össze, sokkal inkább a fejlődésünk eszközei. Ugyanakkor az sem biztos, hogy mindig mindenáron megoldásokat kell keresnünk rájuk, néha csak meg kell élnünk a pillanatot és észrevennünk, hogy az idő milyen remekül megoldja, gyógyítja őket. 

Mindenképpen pozitívan

„Soha nem gondoltam úgy, hogy le kellene tagadnunk a bosszúságot, a fájdalmat vagy a gonoszságot – csak sokkal könnyebb, ha jókedvűen vágunk neki az ismeretlennek.” – írja Eleanor Porter a népszerű Pollyanna (Az élet játéka / Az öröm játéka örök) regények szerzője, amelyeknek a főszereplője egy kislány, aki egy játékot játszik. Ennek a lényege, hogy minden helyzetben találni kell valamit, aminek örülhetünk. Minél nehezebb kihívások elé állít az élet, annál izgalmasabb a játék, hiszen annál nehezebb megtalálni azt az apró dolgot, amiért hálásak lehetünk. Az életigenlő kislány történetében a játék úgy kezdődik, hogy igen szegény lévén missziós csomagot kap karácsonyra, amiben a várva várt baba helyett csupán mankó van. Ő azonban nem keseredik el, megkeresi, hogy ebben a helyzetben mi az, aminek örülhetne, így hálát ad azért, hogy nincs szüksége a mankókra. A későbbiekben persze az élet számos olyan eseményt sodor elé, amelyek megnehezítik a játékát, mint például az édesapja halála, de ő nem adja fel a pozitív szemléletmódot.