Mi van ma a farsangi álarc mögött?

Maszk és jelmez: elrejt és megmutat

Az álarcok között vannak láthatóak és láthatatlanok. Láthatatlan például az a lelki védősisak, amivel óvjuk magunkat a csalódástól vagy a rejtett gondolataink megismeréstől, ezért másnak mutatjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk valójában. Ez egy „mintha-játék”. Mintha nem is lenne fontos számomra az a dolog vagy személy. Mintha nem is lennék bátortalan, vagy nem lennének kétségeim. Mintha minden rendben lenne bennem és körülöttem. Ezeket az álarcokat nem könnyű leleplezni, mert sokszor még mi magunk sem vesszük észre.

Farsang idején viszont nem emiatt öltünk magunkra maszkot és jelmezt.

A gyermekek például nem elrejteni akarnak valamit, hanem a jelmezzel megmutatni szeretnék a bennük lévő hőst, bátor harcost, szépséges és törékeny hercegnőt vagy más kedvelt élőlény alakját, akinek annyira szeretnének a bőrébe bújni.

A farsangi mulatságok az óvodákban, iskolákban, különböző rendezvényeken egy napra vagy néhány órára korlátozódnak, pedig a farsang valójában egy időszak, a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak, amely a két fő ünnepkör, az advent-karácsony és a nagyböjt-húsvét közé esik. Az ünnepek és hagyományok ritmikája így tartotta régtől fogva egyensúlyban a hétköznapot és az ünnepet, a mulatozást és a böjtöt. Mert a böjt valóban böjt volt, szó szerint. Mindenki tartózkodott a hústól. Erre utal a húshagyókedd elnevezés, amely a hamvazószerdát megelőző utolsó nap, „farsang farkának” is a legvége. Ezen a napon fogyasztottak utoljára húst. Legközelebb pedig húsvétkor, ahogy ezt a magyar kifejezés szó szerint visszaadja. De maga a karnevál elnevezés is ide vezethető vissza: az olasz carnelevare szó szerint „húst eltávolítani”. Ebből az alkalomból rendezték évszázadok óta a híres karneválokat.

Milyen összefüggés lehet a farsangi mulatság és a maskara között?

A kezdetek kezdetén a zajos mulatság hátterében babonák, hiedelmek álltak. Tél idején ugyanis rövidebbé váltak a nappalok, teret nyert a sötétség. A sötétben pedig a gonosz szellemek életre kelnek, őket kellett boszorkánybáb-égetéssel elűzni. A szalmabáb tűzbe dobása tehát nem csupán a tél búcsúztatásának lett a szimbóluma, hanem a gonosz erőktől való megszabadulásnak is. Őket próbálták elriasztani, távol tartani az ijesztő jelmezekkel is. Ki gondolná, látva Velencében a Szent Márk téri jelmezesek vagy a riói szambázó hölgyek felvonulását, hogy a karneváli ünneplés kezdetei a koporsót – később szalmabábut – kísérő, halottas menetet imitáló jelmezesek szertartásában gyökereznek?

Egy ünnep, amikor – majdnem – mindent szabad

Azért az álarc mégis elrejtett valamit farsang idején: a féktelenül dorbézolót, randalírozót, torkoskodót. Ilyenkor ugyanis mindent szabad volt.

Olyannyira, hogy az erőszakos cselekedetek sem voltak ritkák. Az egyház ördögtől eredőnek tartotta az iszákosságot, torkosságot, bujaságot, ami felelőtlen, erőszakos cselekedetekre adott lehetőséget, ám farsangkor fel lehetett rúgni a szabályokat, és az álarc biztonságában névtelenül, szabadon bármit meg lehetett tenni. Még az asszonyok is kirúghattak a hámból farsanghétfőn, vagyis az asszonyfarsang napján. Korlátlanul ihattak, nótázhattak, férfi módra mulathattak.

A hagyományok közül néhány ma is él, hogy csak a legismertebbekre gondoljunk: a riói és a velencei karnevál vagy a mohácsi busójárás. Az óvodákból és iskolákból sem hiányozhat a beöltözés. De mit is érzékelünk ebből közel egy éve? Azt, hogy a maszk életünk részévé vált, fittyet hányva a mulatság és a böjt ritmikájára. A közös ünneplések és éjszakai dorbézolások pedig egyelőre elmaradnak.