„A méhem egy temető” – Mostantól azok is megérthetik a meddőség érzéseit, akik nem élték át
A meddőséggel járó fájdalmakat és nehézségeket csak azok a párok érezhetik át igazán, akik személyesen is érintettek a témában. Muzslai-Bízik Hanna Várva várlak című kötete azonban amellett, hogy a sorstársaknak tapasztalatot ad át és iránymutatással szolgál, a kívülállóknak is betekintést enged a gyermektelenséggel járó gyászba, illetve a feldolgozás rögös folyamatába.
A meddőség az élet minden területéről elrabol valamit
„Az élet továbbadásának csodája, a teremtő munkában való részesedés megkülönböztetett kiváltság. A nő kizárólagos privilégiuma, hogy testén keresztül átélje az új ember alakot öltésének páratlan folyamatát. Nem véletlen, hogy a nők többsége vágyik arra, hogy gyermeket hozzon a világra” – így fogalmaz a szerző arról a legtöbb nőben munkálkodó vágyról, hogy egy nap anyává váljon. De mi történik, ha a testünk minden akaratunk, próbálkozásunk ellenére sem képes megadni nekünk a gyermekáldás csodáját? Muzslai-Bízik Hanna ezt a számára egy évtizede tartó küzdelmet tárja az olvasó elé saját történetének elmesélésével.
Ahogy arra az írónő is hivatkozik, a WHO 2022-es felmérése alapján a felnőtt népesség 17,5 százalékát érinti a meddőség problémája. Korántsem elhanyagolható szám, de a statisztikák megismerése mellett legalább annyira fontos kérdés, hogy ez az akadály milyen folyamatokat indíthat el az érintettek lelkében, milyen hatással lehet a párkapcsolat mellett a munkahelyi, családi, baráti viszonyokra.
A könyvből ugyanis kiderül, hogy a terméketlenség „tehetséges, felkészült tolvajként” az élet minden területéről elvesz valamit: kihat az egyén magáról alkotott képére, identitást teremt, valamint a környezethez való viszonyulást is befolyásolja.
Hiszen mit is él át egy infertilitással küzdő nő? A szerző megfogalmazása szerint azt, hogy „»A méhem egy temető.« A szervem, mely arra rendeltetett, hogy az élet bölcsője legyen, koporsóvá vált. Eddig senki nem jutott ki belőle élve. Nőiességem védett babaszobájában krematóriumot épített a gyermektelenség.”
Férfi és nő: két csatatér, de ugyanaz a küzdelem
A könyv egyik fontos megállapítása, hogy a terméketlenség okozta krízissel, nehézségekkel a férfinak ugyanúgy szembe kell néznie (akkor hatványozottan, ha kiderül, hogy az ő oldaláról is adódnak meddőségi problémák). Ez óhatatlanul kihat a párkapcsolati életre is. A „terméketlenség porfelhőjében való fuldoklás” a legnehezebb helyzetekben azt érezteti a párokkal, hogy nincs köztük egység. Bár a közös célért, a várva várt gyermekért küzdenek mind a ketten, ezeket a harcokat sokszor különböző csatatereken kell megvívniuk. Az sem kizárt, hogy egy ponton az egyik fél belefárad a folyamatos sikertelenségbe, és már inkább feladná a küzdelmet.
Az írónő szerint azonban még ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is rá lehet találni arra a partnerségre, amely valójában mindvégig ott volt a két ember között: „A lényeg a házasságunk, a szövetségünk, ami ezt a lehetetlenül nehéz helyzetet is átvészelte. Együtt beletanultunk egy új, addig teljesen ismeretlen együttműködési formába, melybe ez az abszurd élethelyzet kényszerített bele minket.”
A nehézségek által pedig végül rájöttek arra is, hogy ők ketten gyermek nélkül is teljes családot alkotnak, hiszen az „nem a gyermekkel születik, hanem két ember lényének örök érvényű egymásba fonódásával, és szeretetből szőtt szövetségével”.
A terméketlenséggel küzdők a párjuk mellett még egy helyen lelhetnek teljes megértésre, ez pedig a sorstársak közege. Nekik nem kell „Kolumbusz Kristófként” elmagyarázni az új, ismeretlen világot, hiszen sajnálatos módon maguk is behatóan ismerik azt. Amire viszont szükségük lehet, hogy érezzék, nincsenek egyedül. Hogy tudják, van kiút abból a sötétségből, amelyet a meddőség az életükre borított. A szerző számos tippel, túlélési technikával, a fejezetek végén pedig irányított kérdésekkel vezeti végig sorstársait a könyvön. A kérdések megválaszolása a saját tapasztalat, trauma feldolgozásában is segítséget nyújthat.
Az együttérzés többet ér, mint a kéretlen jó tanács
De mi a helyzet azokkal, akiknek a környezetében van meddőséggel küzdő pár, személyesen azonban sosem tapasztalták az ezzel járó krízishelyzetet? Bár az írónő elsősorban sorstársaihoz szól a könyvben, azoknak is ajánlja, akik kívülállóként szeretnék jobban megérteni a helyzetet, ezáltal empatikusabban fordulni az érintettek felé. A kötetet végigolvasva valóban kiderül, hogy mennyire fontos a témáról folytatott diskurzus. Az egyik fejezet azokat a kéretlen jó tanácsokat és tippeket részletezi, amelyeket az írónő és párja az évek során kapott. A szerző itt rávilágít arra, hogy „egy »szeretlek; veled vagyok; melletted állok; meghallgatlak; figyelek rád; imádkozom érted; drukkolok neked; veled izgulok« reakció, egy szeretetteljes ölelés vagy egy együttérző pillantás milliószor többet ér, mint ezer jó tanács.”
Külső szemlélőként azt is fontos látni, hogy a családban, baráti körben történt gyermekáldások folyamatosan emlékeztetik az érintetteket a saját kudarcukra, gyászukra.
Ezért meg kell érteni, ha a terméketlenséggel küzdő párok határokat állítanak fel, például kihagynak egy összejövetelt, mert lelkileg nincsenek olyan állapotban, hogy őszinte örömmel, tudatosan legyenek jelen az adott eseményen.
Ha ezekről nyíltan beszélhetnek és megértésre lelnek, az hosszú távon közelebb viszi őket a családhoz, a barátokhoz, még akkor is, ha vannak időszakok, amikor a nehézségek miatt olykor távolabb sodródnak.
Joguk van a gyászhoz és a kiúthoz is
A szerző nyíltan ír arról is, hogy egy ilyen esemény a legsziklaszilárdabb hitű ember Istenhez való viszonyulását is képes a feje tetejére állítani. Hiszen ha ennyire vágyunk valamire, de az élet mégis folyamatosan megakadályozza, hogy a miénk legyen, azt érezhetjük, hogy egyedül maradtunk, Isten cserben hagyott minket. A hit megingása, az Istentől való elfordulás az írónőt is érintette, ám a férje segítségével végül újra visszatalált hozzá, és rájött, hogy „Jelen van. Sőt, mi több, nem hagy gyászomba zárva, hanem megmutatja a kijáratot. Ezt be is bizonyította számomra, többek között ezen a könyvön keresztül.”
A kötet egyik fejezete részletesen kitér az orvosok szerepére is. Bár leterheltségük miatt nem mindig tudnak a páciens számára is kielégítő reakciókat, válaszokat adni, a szerző mégis kiemeli, mennyi hálával tartozik nekik azért, mert nap mint nap – többek között a lombikprogram keretében – támogatják abban, hogy egyszer talán átélhesse a szülés csodáját.
A könyv egyik legfontosabb tanulsága, hogy bár embert próbáló erőt és kitartást igényel megküzdeni a meddőség okozta kihívásokkal, traumákkal, mégis ki lehet jutni a sötétségből, az írónő személyes története is erről tesz tanúbizonyságot.
Egy másik lényeges gondolat, hogy a terméketlenséggel küzdő emberek gyermek nélkül is ugyanolyan értékesek, mint bárki más, és érdemes megtalálniuk az életben azokat a szenvedélyeket, élményeket, amelyeket a babára várás során felfedezhetnek és átélhetnek. Mindezt azonban joguk van úgy tenni, hogy közben a gyászukat is megélik.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Nagy kihívás, mégis megéri nevelőszülőnek lenni! – Két nevelőszülő vall hivatásáról, és eloszlatják a tévhiteket
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
