Meghatároz-e a kor, amiben élünk? – Négy festő, egy kor, négy sors

Az emeleti lakásban kialakított családias hangulatú galéria kiállítótereit egymásból nyíló, otthonos szobák alkotják. A műterem-múzeumot a néhai festő unokája, Csillag Péter és családja tartja fenn és működteti szívvel-lélekkel, és olyan elapadhatatlan lelkesedéssel, ami a helyszín minden egyes négyzetcentiméterén érződik. Egyszerűen jó érzés ide belépni.

Látogatásom apropója ezúttal egy megnyitó volt, ugyanis Molnár-C. Pál születésének 125. évfordulója alkalmából grandiózus, három részből álló kiállítássorozatot indítottak útjára, amelynek aktuális, „Kortársak – sorstársak?” című tárlata mind közül talán a legizgalmasabb.

125 éve ugyanis Molnár-C. Pálon kívül még három másik olyan festőművész is világra jött, akiknek pályája az évek során hol összefonódott, hol eltávolodott egymásétól, és akiknek munkásságát együtt bemutatva egy egész korról kaphatunk keresztmetszetet. Így kerülnek a már említett „boldog művész” művei mellé Aba-Novák Vilmos, Derkovits Gyula és Szőnyi István alkotásai.

A kiállítás megnyitóján a műteremben egy tűt sem lehetett volna leejteni, még a Tavasz Teremben is vendégek ültek. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója megnyitóbeszédében a kiállítás címének második felére így reflektált: „Kérdés azonban, hogy egy születési dátum önmagában, szellemi és művészi értelemben egy adott kor gyermekévé tesz-e minket?” Felmerül a kérdés, hogy az adott kor vajon mennyiben jelent közös utakat, közös látásmódot? A válasz talán a négy művész egyéniségében rejlik. Hiszen közös iskolájuk, római ösztöndíjaik révén érthető lett volna, ha azonos irányba indulnak el (bár Derkovits végül anyagi helyzete miatt nem tudott élni a római lehetőséggel), azonban éppen ellenkezőleg történt: a négy kortársból négy nagyon is különböző, markáns és összetéveszthetetlen stílusjegyekkel rendelkező művész bontakozott ki. A megnyitóbeszédben elhangzott néhány szemléletes ellentétpár, amelyek a hasonlóságoknál jobban jellemzik művészetüket: expresszionizmus és szürrealizmus, társadalmi kérdések felé fordulás és intimitás, látványos freskók és finom akvarellek, történetmesélés és hangulat, egyházi művészet és politikai programplakát.

Ezek az ellentétpárok szemléltetik, hogy a közös origóból induló négy művész életútja mennyire más irányt vett.

A kiállítás minderre úgy játszik rá, hogy a falra akasztott képek mellett nem találunk feliratokat, hanem ránk van bízva, hogy felfedezzük, vajon melyik képet ki festhette. Ez a játékra hívó, incselkedő szemlélet tökéletesen illeszkedik mind a tárlat otthonos miliőjéhez, mind a bemutatott művészek habitusához. Érdekesség, hogy kivételesen a műterem helyiségében, az egykor itt alkotó művész saját, intim terében is helyet kaptak más festők munkái. A képek elrendezése tehát nem személyekhez köthető és nem is kronologikus, mert az alkotásokat témák szerint csoportosították. Így kaptak külön falrészt például a tájképek, a vizeket ábrázoló festmények, a portrék, az egyházi művészet vagy éppen az aktok.

A kiállítás egy ritka együttműködés keretében jött létre, ugyanis a művészek leszármazottai fogtak össze, hogy megemlékezzenek híres felmenőik közös születésnapjáról.

A kiállítás törzsanyagát rajtuk kívül a debreceni Antal-Lusztig gyűjtemény adta kölcsön. Az ilyenfajta kooperáció egyébként is gyakori a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum tárlatain, hiszen a hagyaték gondozójaként Csillagék sok hozzájuk hasonló, őseik örökségét nagy gonddal ápoló művészleszármazottal ápolnak baráti viszonyt, amiből mi mint a kiállítás látogatói rengeteget profitálhatunk, hiszen elő-előkerülnek ritkán látható és féltve őrzött gyöngyszemek is.

Kép

Ilyen kiállításokra nagy szükség van, és az itt érvényesülő, hiánypótló szemléletmód frissítően hat a mostani múzeumi-galériás trendek között. Csoportos tárlatokat talán még nehezebb rendezni, mint csak egy-egy művész munkáiból válogatni, de éppen ezért a végeredmény is összetettebb, izgalmasabb, ha mindezt jól csinálják.

A „Kortársak – sorstársak?” – a legjobb példa arra, hogy milyen is az, amikor sikerül egy jó ötlet mentén felépíteni egy kiállítást úgy, hogy az a művészeti minőség mellett a látogatók szórakoztatását is szolgálja.

A kiállítást számos kísérőprogram színesíti beszélgetések, tárlatvezetések, koncertek formájában, információkért érdemes figyelni a honlapot, illetve ugyanitt feliratkozni a múzeum hírlevelére.

A tárlat 2020. február 1-ig látogatható a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban, utána pedig máris készülhetünk a jubileumi trilógia utolsó felvonására, a Magyar Nemzeti Galéria anyagában őrzött Molnár-C. Pál-képek bemutatására.