Majd megoldja egyedül? Vagy segítsek neki? – Tűnődés hintáztatás közben

Mert ha állandóan én lököm, megszokja, hogy a kisujját sem kell mozdítania, valaki mindig segít. Már az óvodában problémái lesznek a beilleszkedéssel, hiszen ott lesz tizenkét másik gyerek is a csoportban, nem tudnak folyton vele foglalkozni. Az ott szerzett érzelmi sérüléseket pedig viszi tovább az iskolába. Gimnazistaként is képtelen lesz megírni a házi feladatát egyedül, mindig ott kell majd ülni mellette. Nem lesz képes kiállni a maga igazáért, amikor csúfolják vagy félrelökik, hiszen megszokta, hogy anya, apa mindig megvédi, úgyhogy újabb lelki sérüléseket szerez. Az ilyen, emocionálisan traumatizált gyerekeket pedig legalább húszéves korukig ölben ringatva kell altatni esténként, és lehet, hogy életük végéig az ágyba fognak pisilni.

Úgy kell majd szegény srácot kézen fogva elkísérni az érettségiig, ahol, ha nem bénítja meg teljesen a stressz, talán átcsúszik egy kettessel.

Az egyetem eszünkbe se jusson: halálunkig mamahotelben ragad, őszülő hajjal is a gyerekszobájába kéri majd a kakaót reggelente, csak mert én túl lágyszívű voltam, és képtelen voltam önállóságra nevelni! 
Viszont ha nem lököm, mondván, hogy a múltkor megmutattam kisfiam, így kell, csináld csak, akkor azt tanulja meg, hogy soha, senkire se számíthat az életben, mert az első lökésből származó lendület sajnos nem tart örökké. Már az óvodában az ellenséget fogja látni mindenkiben, képtelen lesz bárkivel is barátságot kötni, vagy akár csak kölcsönadni a játékait. Épp ezért nem is fogják befogadni semmilyen közösségbe, ami miatt csak nőni fog az emberek felé irányuló bizalmatlansága. Ennek köszönhetően egész életében sekélyes kapcsolatai lesznek, ahol csak kihasználja a többieket, mert úgy gondolja, azok is csak kihasználnák őt. Képtelen lesz a kölcsönös bizalmon alapuló, egészséges párkapcsolatra, de még a legegyszerűbb munkakapcsolatokra is.

A kiszámítható, kedves lányok ezért rendre el fogják hagyni, csak hozzá hasonló, érzelmileg sérült nőkkel jár majd, akikkel kölcsönösen bántják egymást, hiszen ők már gyerekkorukban ezt szokták meg, nekik ez az ismerős.

A főnökei rendre megszüntetik a szerződését, hiszen állandó hangulatingadozásai már-már elviselhetetlenek lesznek a környezete számára. A sikertelen élete miatt érzett fájdalmat pedig alkohollal tompítja, és májnagyobbodás következtében hal meg negyvenévesen, csak mert én lusta voltam lökni azt az átkozott hintát! 
Végül újra elmagyaráztam a fiamnak, hogyan tudja hajtani magát. Meg is próbálta, de sajnos nem nagyon ment neki, úgyhogy mögé álltam, és úgy löktem, hogy észre se vette. Elképesztően boldog volt, mert azt hitte, magától csinálja. 
Így két legyet üthettem egy csapásra: önállósodott is a fiam, de közben azt is érezte, hogy mögötte állok. Mint amikor a biciklit tolják hátulról, mégis úgy érzi az ember, hogy ő maga vezeti. És ennek az élménynek köszönhetően egy idő után magától is megy neki. Mert bíztak benne, de nem hagyták egyedül. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>