Kosztolányi lógott, Petőfi színészkedett, Kassák direkt megbukott – Amikor a tehetség nem fér meg az iskolapadban

Iskolapadból a seregbe

Itt van például Berzsenyi Dániel, akit a magyar klasszicizmus jeles képviselőjeként ismertünk meg, műveiben az ókori utalások, az örök magányosság, a hazafias aggodalmak azt erősítik, tekintélyt parancsoló emberrel van dolgunk. Pedig gyerekként „…a Dániel deák elkezdette az oksolába, a privát órákra, a templomba való járást minden okok és minden megjelenés nélkül elmulatni” – írta róla tanára, akitől azt is megtudhatjuk, hogy a fiatal Berzsenyi inkább katona akart lenni. Alighanem a kaland, az igazi élet vonzotta az iskolapad helyett, mintsem az elhivatottság. Végül ugyanis megszökött az iskolából, és katonának állt, ám egy év után azt is otthagyta. 

Nem így a Lúdas Matyi szerzője, Fazekas Mihály, aki szintén otthagyta az iskolát. 

Ő tizennégy évig szolgált ezután katonaként, és számos külföldi háborúban is részt vett. 

Petőfit egy egészen más világ vonzotta eleinte: Aszódon a vándorszínészeket követte a tananyag helyett. Apja emiatt alaposan megverte, így végül folytatta a tanulmányait. Utolsó iskolájából, Selmecbányáról azonban ismét megszökött, hogy hosszú vándorút után a pesti Nemzeti Színházban kössön ki. Két hónap erejéig. Ezután következett ugyanis a betegségekkel, fizikai megpróbáltatásokkal járó katonasága…

Kép

Berzsenyi Dániel Barabás Miklós festményén

Iskolakerülők

Az iskolakerülés Weöres Sándortól sem állt messze, ő így emlékezett: „…gyakran inkább az iskola mellé jártam, mint bele. (...) Csak azt tanultam, ami érdekelt. Amelyik tantárgy nem vonzott, azokról szinte sejtelmem sem volt.” Szent-Györgyi Albert is unatkozhatott az iskolában, ő ugyanis azt írta: „senki sem mutatta meg, milyen csodálatos dolog tanulni, megérteni a körülöttünk levő világot, alkotni valamit... A kudarcok elvették a kedvemet a tanulástól. Kimaradtam az iskolából. Házitanítót fogadtak mellém, hogy legalább legyen valamilyen bizonyítványom.” 

A későbbi Nobel-díjas tudós azzal magyarázza mindezt, hogy későn érő típus volt. Mások viszont nem tudtak és nem is mindig akartak megfelelni az elvárásoknak. Kassák Lajos például szándékosan bukott meg az összes tantárgyból. Minden vágya az volt, hogy lakatosinas lehessen. Az Egy ember élete című önéletrajzi regényében meg is magyarázza ezt a szokatlan elhívást. 

Azt írja, „az iskola négy fala közé szorított szomorúság helyett a vidám, szabad munkakedvet” találta meg a műhelyben. 

A tanulás helyett ő arra vágyott, hogy „az ember érezze, hogy él. Így minden könnyebben eltűrhető, megvan annak a lehetősége, hogy az ember kedve felderüljön, szabadon kiáradhasson a hang és fény, ami bennünk van, s akkor a testünkre esett sebek önmaguktól beszáradnak, és nem születhetik meg bennünk az erőtlen lemondás s a vágyakozás a halál után.” Az unalom, a túlzott önsajnálat és a céltalanság ellenszerét látta tehát a fizikai munkában, melytől a tisztán és erősen megélt érzelmeket várta. 

Kép

Weöres Sándor gyerekként− Forrás: szegedem.hu

A fekete bárányok

Ám nincs mindenkinek akkora bátorsága, mint Kassáknak volt, aki apja verését is bátran tűrve szakított végleg az intézményes oktatással. Jeles íróink-költőink közül sokan kénytelenek voltak végigszenvedni a diákéveket. Akár botrányokkal is. A később népiskolai tanítóként dolgozó Gárdonyi Géza azt írta magáról, „annyi huncutság volt bennem, hogy ha három személyiségem lett volna, mind a hármat kicsapták volna”. A tanulásban is akadtak nehézségei, a gimnáziumban például kettes volt magyarból. 

József Attila érettségi előtt egy bírósági perrel nézett szembe Lázadó Krisztus című művéért. Végül olyan védőbeszédet mondott, hogy felmentették. Kosztolányi Dezső azért kapott magatartásból beírást, mert nem ment iskolába március 15-én. 

Tettét így magyarázta: „…nem mentem iskolába, mert nagyapám, aki negyvennyolcas honvédszázados volt, arra tanított, hogy ez a nap a legnagyobb ünnepek egyike. Nem is fogok ezen a napon soha iskolába menni.” 

A következő évben már nem is kellett, az időközben iskolai igazgatóvá előléptetett édesapja ugyanis szünetet rendelt el erre a napra. Érettségi előtt azonban Kosztolányinak ismét meggyűlt a baja a tekintéllyel: önképzőköri tanára magyartalannak érezte dolgozatát, ezért bele akart javítani, amit ő nem engedett, összekülönböztek, a diákot kizárták az iskolából. Az érettségi vizsgát végül magán­úton tette le, ami olyan jól sikerült, hogy nyáron jutalomból egyedül utazhatott el nyaralni Fiumébe. 

Kép

Gárdonyi Géza fiatalon

Utóbbi példák jól mutatják, hogy esetükben a rosszaság addig tartott, amíg meg nem találták saját hangjukat és azt a helyet, ahol kibontakozhatnak, ahol igazán önmaguk lehetnek. Persze nem minden zseni fegyelmezetlen gyerek és nem minden fegyelmezetlen gyerek zseni. Ez ma is igaz. Az úgynevezett rossz gyerekek ma már szakember segítségével jó esetben anélkül is megtalálhatják útjukat, hogy előtte vándorszínészekhez, katonasághoz, lakatosokhoz vagy botrányokba menekülnének.

Eltérni az átlagtól

A tehetséggondozásról és annak lelki hátteréről Üveges Anna pszichológust, írót kérdeztük. 

A szakember szerint nagyon fontos tudatosítani, hogy azok a gyerekek, akik valamilyen módon kilógnak a sorból, szintén szeretetre, bizalomra, elfogadásra és együttérzésre vágynak, mint mi mindannyian. Nehéz rendszerszinten segíteni az útjukat kereső, sokszor elmagányosodó gyerekeknek, akik nagyban eltérnek társaiktól, akik ugyanazt nézik, mint a többiek, de azt mégis teljesen máshogy látják. A törődés az ilyen diákkal komoly ráhangolódást és odaszentelődést igényel a pedagógustól és a pszichológustól egyaránt. 

Amikor valaki eltér az átlagostól, letér a normalitásnak vélt útról, akkor általában erőfeszítéseket teszünk azért, hogy visszatereljük őt oda, ahol a többség van. 

„Természetesen társadalmi normák szerint élünk, szükséges szocializálódnunk. Ám azt is látnunk kell – hívja fel a figyelmet a pszichológus –, hogy amikor valakiből a tehetség elemi erővel előtör, a visszaterelés a »jól bejárt útra« kevésbé szerencsés. A személyiségfejlődésnek vannak érzékeny szakaszai. Ha egy tehetség akár a nevelőitől, akár a szüleitől negatív visszacsatolásokat kap, lehet, hogy egyáltalán nem, vagy csak késleltetve és nehezen tud kibontakozni.” 

Kép

Kassák Lajos – Forrás: Profimedia – Red Dot

Óriási felelősség tehát az, hogy egy talentumhoz hogyan fordulunk. Üveges Anna szerint, ha az átlagostól eltérő gyereket a társaihoz hasonlítjuk, és számonkérjük rajta, hogy miért nem tud eleget tenni annak, aminek elviekben mindenki más igen, olyan belső feszültséget teremtünk benne, amellyel csak fokozzuk az önmagával kapcsolatos nehéz megéléseit és elfojtásait. Pedig a tehetséges gyereknek éppen az a dolga, hogy másmilyen legyen. 

A szakember példaként egy magyar kutatást említ, amelyet a 2010-es években végeztek. Az eredmények azt mutatták meg, hogyha a tehetséges kamaszokban nem akarjuk kijavítani a „hibát”, és eltüntetni belőlük mindazt, amiben eltérnek társaiktól, hanem igyekszünk megérteni speciális működésüket, engedjük, hogy reflektáljanak saját megéléseikre, küzdelmeikre, akkor kiderül, hogy miért érzik nehezített pályának a normakövetést, miért nem tudnak például egyhelyben ülni, vagy miért szigetelődnek el. 

Ugyanis, amit mi „hibának” látunk, az valójában megküzdési mód. 

„Ha egy kamaszban a stabil, reális énképet, önbizalmat szeretném erősíteni, hogy elhiggye a tehetségében rejlő lehetőséget, azt pozitív megerősítésekkel tudom segíteni” – mutat rá a pszichológus. Amikor ehelyett olyan elvárásokat támasztunk felé, amelyeknek az átlagostól eltérő személyisége miatt nem tud megfelelni, akkor torzul az énképe, csökken az önbizalma és elveszíti a kapcsolatát a tehetségével. Elengedhetetlen a család és a pedagógus együttműködése. 

„Ennek hiányában olyan környezetet teremtünk neki, amelyben nem tudja egységében látni saját magát, sőt azt erősíthetjük benne, hogy vele valami nagy baj van, és így még jobban elszigetelődik” – figyelmeztet a szakember. Üveges Anna hozzáteszi, hogy a főnixeffektus rendszerint nagyon munkál az ilyen tehetségekben: a mélypontokon rendkívüli erővel képesek felülemelkedni. Ez sok ismert tehetség – az említett Szent-Györgyi Albert – életében is bekövetkezett. 

Üveges Anna abba is beavat minket, hogy hogyan lehet segíteni az introvertált, sokszor a tehetségük miatt elszigetelt gyerekeknek a szocializációban úgy, hogy közben önazonosak maradhassanak. A szakember ehhez a tehetséggondozás csoportos formáit ajánlja (itt megbeszélhetik a tapasztalataikat, és rájöhetnek, hogy azokkal nincsenek egyedül), de természetesen egyéni terápia is szóba jöhet. 

Az érzelmi átélést segítő drámamódszerekkel, művészetterápiával, imaginációval az egyéni fejlődés útján a szakember olyan alapokat tud adni, amelyekkel a gyerek elkezdhet a közösség szintjén gondolkodni. „Erősíthetjük, hogy azzal, amit csinál teremt, hat, ad, vagyis tehetsége révén kapcsolatba kerül másokkal.” Ez pedig máris megerősítheti abban, hogy a környezete számára értékes. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.