Lackfi János: A hétfő bűn

Tudta, miről beszél, egy ízben tetőszerkezetet segítettem bontani, konténerbe dobálva egy teljes padlásnyi hasznavehetetlen lomot, talicskázva sittet, szétverve gerendákat, cserepeket. És amikor megpihentünk egy kicsit fújni, általában én voltam az, aki újra belendítettem a gépezetet: na, ki segít törmeléket zsákolni, ki adja át a kerítésen, ki jön megpakolni a konténert, kiben van még energia? Egyszóval megfogom, ha kell, a munka boldogabbik végét.
Paraszti őseim és zsidó felmenőim kettős öröksége lehet ez:

a családban generációkra visszamenően komoly lenézés övezte a tehetetlenséget, a lustaságot. Azt hiszem, pszichológiai sebzettségeink elől is gyakorta szorgos tevékenykedésbe temetkeztünk mindannyian.

Ráadásul szeretem a munkámat, az írást, nekilódulok és nyomom, ahogy a csövön kifér. Vers, próza, fordítás, bármi. Hajdanában még felelőtlen ifjú ember voltam (s közben felelős is egyben, el kellett tartanom a családomat), nem egyszer rám virradt, és észre se vettem, úgy elmerültem az épp aktuális melóban. Közben e-mailek, adminisztrálás, szövegleadás, hozzájárulás egy antológiában való megjelenéshez, átláthatósági nyilatkozat, szerződéseket aláírni, számlákat kiállítani, interjúkérdésekre válaszolni, feltölteni tartalmakat az írói oldalamra, beküldeni a leadandókat, életrajzot keríteni magyarul és angolul, megcsinálni a korrektúrát, találkozót beszélni meg kiadóval, újságíróval, fotóssal, tévével. Ilyenkor kiesem az időből. Mindkét kezemben géppisztoly és lövök, mint Steven Seagal.
Ha épp nem kell felolvasni menni, akkor itthon dolgozom, munkaasztalom a pincében van berendezve. Megkaptam a családomtól, akik szívesen lennének többet velem, hogy csak ülök a gépnél és a hátam látszik, csak délben meg este látják a képesebb felemet, amikor megéhezem.
Újabban rákaptam, hogy ha nem kell hajnali hétkor beülnöm a kocsiba és elvágtatnom fellépni Sopronban vagy Hajdúszoboszlón, akkor elnyújtom a reggeleket. Pizsamában ülök a laptopnál odafenn, az ebédlő közepén, és teszem, amit tennem kell. Tudom, az átlag munkaerő, aki egy kedélytelen munkahelyen gürizik álló nap, most mocskos művészléleknek tart, aki jó dolgomban azt se tudom, mit csináljak... hát bocs.
Közben hároméves lányom szaladgál körülöttem, megpróbál bevonni kis meséibe, több-kevesebb sikerrel. Feleségem kérdezget, megbeszélne velem fontosabb dolgokat, több-kevesebb sikerrel. Mi legyen az ebéd? Jövök-e családi eseményekre? Mikor tudunk vásárolni? Utalnék-e interneten valakinek?

Ugye, milyen jó megoldás ez a család–munka kombó, egyet fizet, kettőt kap? Ki is húztam magam, mondtam feleségemnek, milyen pompás, több időt tölthetek velük és a tennivalóimmal is haladok. Mire ő, hogy inkább le kéne feleznem a munkáimat, megélnénk úgy is.

– De ez jó módszer, nem, hogy többet vagyok itt fenn, veletek?
– Nem, mert igazából nem figyelsz ránk.
– Dehogynem.
– És amit az előbb mondtam?
– Igen, hogy anyukád...
– Nem anyukám, hanem a nővérem.
– Hogy bemennétek a kórházba.
– Nem, nem a kórházba.
– Hanem kirándulni, tudom már...
– Nem, egy kávézóba.
– Hát persze, kávézóba, ezt akartam mondani. A jövő héten, igaz?
– Nem, holnap.
– Ú, holnap, hát nem is tudom... Két cikket kell leadnom.
– Ezért mondom, hogy nem figyelsz.
– Hogyne figyelnék!
– Az előbb azt ígérted, itthon leszel.
– Itthon is leszek, mert dolgoznom kell.
– De akkor nem tudsz a kicsire vigyázni, mert dolgozol. 
– Megpróbálom a kettőt együtt. Na, ugye, hogy figyeltem! Mondom én!
Szóval talán mégsem olyan jó ötlet odafenn laptopozni, a nappaliban. Ahelyett, hogy kilépnék a dolgozó-­funkcióból és teljesen jelen lennék, munkaszíntérré teszem az élőhelyünket is… Szembe kell nézni a tényekkel, önbecsapásaimmal. Vegyem szemügyre kívülről is magamat! 
Még jó, hogy van itthon tükör, hogy feleségem a legjobb önnevelési kézikönyvem, coach-om, mindfullness-­trénerem! Jó, hogy nem kell változatlanul megöregedni, van előrelépés, mód a változásra. Igény legalábbis volna rá.

A cikk Lackfi János „Vízen járni tilos” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>