Lackfi János: Dagonyázás #Jóéjtpuszi

Dagonyázás

Ezek ott a templomban mit verik a mellüket, 
hogy így meg úgy, de bűnösök, jaj, én vétkem? 
Ha azok is, minek dagonyáznak folyton 
a bűntudatban, tudhatnák az okos 
pszichológiai cikkekből, hogy nem segít, sőt… 
Inkább lépjenek tovább, koncentráljanak 
a fejlődésre, és felejtsék el, nem? 
Van ebben igazság, de ez most más. 
Mikor belépek Isten elé, hogy találkozzak vele, 
megrendít, hogy a jóra törekedve is 
mennyi rosszat vagyok képes művelni. 
Ha nem vallom meg, a napnál 
világosabb valóságot tagadom le. 
Az pedig eltorzítaná a látásomat. 
Kétségkívül szeretetlen voltam, hiú, 
önző, habzsoló, erőszakos. 
Ez puszta ténymegállapítás. 
Ha kicsit is szeretnék fejlődni, szembenézni 
magammal, ezt fel kell vállalni. 
Lepakolom Isten elé a terheket, tessék, 
kezdjen ő velük valamit most már. 
Van hatalma felszabadítani, 
ne szolgáljam többé saját gonoszságomat. 
Így tisztulok meg a találkozás előtt. 
Nem az én erőmből, hanem az övéből. 
Ő a ház gazdája, én meg focilabdával 
betörtem az ablakot. 
Lehet, nem akartam, de megtörtént. 
Nem fogja leharapni a fejemet, 
de az a minimum, 
hogy ne fogjam rá a szomszéd srácra. 
Az első lépés a gyógyulás felé. 
Felesleges fetrengeni a bűnbánatban, 
tapicskolni a szégyenben, 
színészkedve megalázni magamat. 
De szabad teljes szívvel átéreznem, 
hogy sok mindent elszúrtam, 
és kérhetem a tartozás elengedését. 
Isten annyiszor vár vissza, 
ahányszor eltávolodtam tőle. 
Ahogyan az átlagosan jó szülő 
sem mondja gyermekének: 
kétszáztizenháromszor bekötöztelek, 
itt a határ, a kétszáztizennegyedik 
sebtapaszt nem ragasztom fel, vess magadra, 
nem futok többé gyógyszertárba. 
Tehát amíg Isten tart készleten 
megbocsátást, addig érdemes újra 
és újra lába elé hordani bűneimet, 
és kérni a feloldozást. 

Lackfi János további, #Jóéjtpuszi jelölésű versei itt érhetőek el.

Ez a vers eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>