Kutyaemberek, fétisrajongók, objektofilek... – Szívet a bulvárnak!

Tegnap megakadt a szemem egy piros cipellőn. Egyszerű, elegáns, nőies, leértékelt, pont az esetem. Bámultam a kirakaton át, elképzeltem, ahogy abban megyek az esti táncórára. Ez volna a szerelem első látásra? Felpróbálom, kényelmes, és ráadásul még szép is! Fizetés közben a kasszásnak arról áradozom, hogy nincs mit tenni, egyszerűen beleszerettem a lábbelibe. A hölgy mosolyog, bólogat, ő is tudja, hogy túlzok, hiszen egyértelmű, hogy amikor hazaviszem a cipőt, nem fekszem vele egy ágyba, hanem odateszem, ahová való: a szekrény aljába, a többi közé. De vajon ez mindenki számára ennyire egyértelmű?

Évek óta kering az interneten, de a magyar bulvársajtó csak a napokban harapott rá igazán Amanda Liberty történetére, aki nem úgy gondol a tárgyakra, mint én a piros cipellőre. A brit hölgy ugyanis párkapcsolatban él egy csillárral. Vérszagot fogtak hát a bulvárcápák, és megindult a verseny a kattintásokért.  „Leszbikus kapcsolatban él a csillárjával” „Megáll az ész, itt egy nő, aki szerelmes a csillárjába” és hasonlók. Az a probléma a szenzációhajhász címekkel tengeren innen és túl, hogy pontatlanok és elterelik a figyelmet a lényegről.

A történet valójában arról szól, hogy itt egy nő, aki szerelmes a csillárjába, mert valamiért objektofília alakult ki nála, és nem kap esélyt a gyógyulásra, mert a közösségi- és bulvármédia időről időre előhúzza a baját, hogy jót nevethessen rajta a világ.

Szeretni valamit valamiért

Amanda Lyberti első szerelme egy dobfelszerelés volt, majd a New York-i Szabadság-szobor következett, ennek tiszteletére változtatta meg a vezetéknevét is. 2016-ban aztán az eBay-en megpillantott egy 91 éves csillárt, azóta abba szerelmes. A világítótestet Lumiere-nek hívja, és annyira rajong érte, hogy még a képét is magára tetováltatta. A 34 éves brit nő kapcsolatát Lumiere-rel leszbikus szerelemként írja le, és szeretné házasság formájában törvényesíteni.

Azt már nem teszi hozzá a bulvármédia, hogy hiába keringenek bizarr esküvői fotók a világhálón, valójában sehol nem köthet törvényes házasságot egy élő személy egy élettelen tárggyal.

Még akkor sem, ha egy násznépnyi ember statisztál az esküvőnek csúfolt színjátékhoz. 

Apropó, ünneplő násznép és támogató barátok! Az internetezőket két nagy táborra osztotta a csillárszerelem. A hozzászólók meglepően nagy csoportja csodálja és üdvözli, hogy Amanda felvállalja másságát. A másik gúnyolódik, feltűnési viszketegségről beszél és viccesnek találja a nem mindennapi történetet. Valójában ez a bulvárhír nem csodálatos, és csak annyira vicces, mint a többi mentális zavar, vagyis semennyire. Amanda parafíliában szenved, azon belül is objektofilként diagnosztizálták.

A parafília a pszichológiában és a szexológiában használt kifejezés, amely alatt a nem szokványos tárgyak, szituációk vagy személyek iránti szexuális vonzalmat értik.

A pszichiátriai betegségeket besoroló DSM-V jelenleg nyolc parafíliát sorol fel hivatalos mentális betegségként. Objektofíliáról akkor beszélünk, amikor valaki a tárgyak iránt érez szerelmi kötődést. Az objektofilok tehát olyan „stabil partnert” keresnek, aki nyitott a szexuális viszonyra, ám közben mozdulatlan, és nem is reagál semmire. Nagyon széles a paletta a parafílián belül, éppen ezért fontos megkülönböztetni a másokra nézve többnyire veszélytelen fétiseket pl. a pedofíliától, amely már a bűncselekmény kategóriájába tartozik.

Emberkutyusok

Amanda egyébként mindig elmondja, hogy „nagyon sok pozitív visszajelzést és támogatást kap”. Ugyanígy támogatja a környezete a cikk másik főszereplőjét, Pöttyöst is, aki az úgynevezett „emberkutyus” (human pup) fétisnek hódol. Az „emberkutyusok” gyakorlatilag olyan férfiak (és nők), akik szeretnek időnként kutyának öltözni. Ilyenkor úgy viselkednek, mint az állatok: tálból esznek, ketrecben alszanak, ugatnak, négykézláb közlekednek, visszahozzák a labdát, és élettársukra gazdaként tekintenek. Életükről dokumentumfilm is készült, ahol Pöttyös is bemutatkozik. Nem borzolom az olvasók idegeit a bizarr részletekkel, csupán egy fontos momentumot emelnék ki a filmből. Pöttyös, mielőtt eldöntötte, hogy kutya lesz, menyasszonyával élt együtt. Szakítottak ugyan, de a hölgy továbbra is támogatja, és úgy tesz, mintha normális lenne az, hogy egy dalmatajelmezbe öltözött férfit pórázon vezet. Pöttyös napról napra egyre jobban eltávolodik a valóságtól és emberi mivoltától, csak mert elhitetik vele, hogy attól kutya a kutya, ha visszahoz egy eldobott labdát.

Kutyának azonban születni kell, így Pöttyös valójában egy összezavarodott ember marad, akinek zavarba ejtően népes rajongótábora van az interneten.

A biztatás nem támogatás!

Váradi Fanni szexuálpszichológus szerint a médiafelhajtás sokat ronthat a parafilok helyzetén. „A parafíliák területe még a szakemberek számára is viszonylag ismeretlennek számítanak, mivel az érintettek általában rejtőzködnek. Egy erekciós zavarral vagy vágyhiánnyal sokkal hamarabb fordulnak szakemberhez, míg a nem szokványos dolgok iránt érzett szexuális vágyakról kevésbé mernek beszélni az emberek, pedig az érintettek nem tehetnek arról, hogy a parafília kialakult, nagy részük ráadásul szenved tőle. A parafíliás emberek nagy része ép elméjű, csak bizonyos szexuális élményeik rossz ingerekkel kapcsolódtak össze. Nem törvényszerű, de sokszor egy fiatalkori élmény vagy trauma váltja ki a szexuális zavart”– fűzte hozzá. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy Amanda beszélget is a csillárral, és mivel a tévképzetek és hallucinációk alapvetően nem tartoznak a parafíliához, a hangok más betegségekre, például skizofréniára is utalhatnak.

Amanda esetében tehát különösen fontos lenne a rendszeres orvosi konzultáció. Mert ma még szerelmes szavakat „suttog” neki a csillár, de holnap már akár arra is kérheti, hogy bántson másokat vagy saját magát.

A bulvársajtó nem foglalkozik ezekkel a kockázatokkal, mert működtetői rég eladták a szívüket. Már nem veszik figyelembe, hogy a szenzációhajhász címek, gúnyos megjegyzések és fröcsögő kommentek mögött mindig van egy ember, akinek problémája van és nem kap segítséget – pedig a szexuálpszichológusok szerint van remény. Váradi Fanni úgy véli, ha motivált rá a parafil, szexuálterápia keretén belül a probléma feloldható. „Ilyenkor a kognitív viselkedésterápia eszközei a leghatásosabbak, ahol a kliens téves, torzított gondolatait és viselkedésmódjait korrigálják. Ha valamilyen súlyosabb, a személyiségét mélyebben érintő dologról van szó, például egy traumáról, akkor pszichoterápia javasolt.”

Van tehát remény a parafilok gyógyulására, és hátha a bulvármédia is visszavásárolja a szívét egyszer.

Ha a szenzációhajhászoknak újra lesz szívük, rögtön érezni fogják, hogy a kutyajelmeznek a beöltözős buliban, a csillárnak a plafonon, a piros cipellőnek a sárga köves úton, Amandának pedig a szakrendelésen a helye, nem pedig a Blikkben!