„Szobalányként az alcsúti Habsburg-kastély minden zegét-zugát ismertem” – a 98 éves Sári néni története

Egyik szülőjét fájón korán elveszítette: mindössze 11 éves volt, amikor 42 éves édesapja tüdővészben meghalt. Fiútestvéreit a háború idején behívták harcolni, s a három közül csak kettő tért haza szerencsésen, ugyanis Sári néni 17 éves öccsét agyonlőtték a németek, mert nem teljesített egy parancsot. 

Azt az utasítást kapta, hogy robbantsa fel a komáromi hidat, ami most is átvezet Felvidékről Magyarországra.

„Nagyon szép, göndör szőke hajú, kék szemű fiú volt. Édesanyám úgy értesült a haláláról, hogy az öcsém szállásadója szemtanúja volt a történteknek, és ő temette el a testvéremet a saját kertjében. Amikor elkezdték összeszedni a mindenfelé eltemetett katonákat, a hatóságok megkeresték édesanyámat azzal, hogy lesz egy feltárás, és igazolhatja a fia holttestét. Az öcsém lábfején volt két nagy barna anyajegy, amik összeértek, édesanyám ez alapján ismerte fel őt.”

Élet és munka az alcsúti Habsburg-kastélyban

Sári néni még a második világháború kitörése előtt, 1938-ban elkezdett dolgozni az alcsúti Habsburg-kastélyban, ahol hat évig szolgált szobalányként. Nagyon fiatalon, 13 évesen szegődött ide, ő volt a legfiatalabb cseléd mind közül. Úgy sikerült bekerülnie a főhercegi rezidenciára, hogy a nagynénje, aki Auguszta Mária főhercegnőnek – Habsburg-Lotharingiai József Ágost főherceg feleségének – volt a komornája, beajánlotta Sári nénit az úri családnak. 
„Minden zegét-zugát ismertem a kastélynak. Az épületben legalább 200 szoba volt, de rengeteg fürdőszobát és más helyiséget is kialakítottak benne. 

Naponta öt szobát és két hosszú folyosót kellett rendbe tennem. 

Nem kellett nagytakarítást végezni, de mindig becsülettel el kellett végezni a munkát.”
Sári néni, ahogy a többi szobalány is, a kastélyban lakott, így még inkább bepillantást nyerhetett a főhercegi család mindennapjaiba. Nem volt nehéz észrevennie, hogy a nevelőnők mennyire szigorúan bántak az úri gyerekekkel. József Ágost főherceg fiának, Habsburg-Lotaringiai József Ferencnek összesen nyolc gyermeke született. Közülük kettőre most is nagyon jól emlékszik Sári néni: tisztán fel tudja idézni, milyen volt Kinga főhercegnő és Mihály főherceg gyerekként. Utóbbit mindenki csak úgy becézte, hogy Mitu. 
„Szegény kis Mitu főherceg egyszer úgy sírt! Szóltam is a nevelőnek miatta, erre azt mondta, hogy Sárika, annak az a dolga! Még a könnyem is kicsordult ettől a mondattól. Nálunk soha nem mondtak ilyet, hogy egy kisgyereknek dolga lenne, pedig kilencen voltunk testvérek. Kinga főhercegnő pedig öt-hat éves lehetett, amikor egyszer a tükör előtt billegette magát. Amikor meglátta a nevelőnő, rászólt, hogy ma nem mehet ki a házból.” 

„Nem akarták, hogy kérkedjen a szépségével, pedig valóban nagyon elragadó kislány volt.” 

Menekülés a főhercegi rezidenciáról

Az alcsúti kastélyban szolgáló személyzettel kiváltságos módon viselkedett a főhercegi család: ünnepekkor új ruhával, cipővel vagy éppen csizmával jutalmazták meg őket, senkivel nem kivételeztek. De a településen élőket és a rászorultakat is segítették. Több nagycsaládot is támogattak, ahol ha a lányok férjhez mentek, mindegyiküket kistafírungozták (ellátták a szükséges kelengyével). Amikor a háború végén kénytelenek voltak elhagyni a családi birtokot, reménykedtek, hogy két héten belül visszatérhetnek, de végül nem így történt. Sári néni szerint nem érdemelték ezt a kegyetlen bánásmódot.
Végül 1944-ben az orosz hadsereg felgyújtotta a kastélyt. Addig dolgozott ott Sári néni, akinek szerencsére sikerült időben elhagynia az épületet. Két katonatiszt kísérte őt hazáig – ők lóháton, Sári néni pedig gyalog tette meg az otthonáig vezető utat. Csak azt hozta magával a kastélyból, amit elbírt a kezében, a többi holmija mind a lángok martalékává vált.   
„Amikor eljöttem egy másik szolgálólánnyal együtt, a kastély egy része már úgy lobogott, hogy borzasztó volt látni! A két katonatiszt ránk szólt, hogy ne nézelődjünk, haladjunk, másképp mi is bent égtünk volna. 

Ott maradt mindenünk. A sok szép ruhánk, kabátok, cipők, terítők, ki tudta volna mindet elhozni a kezében? 

A főhercegi ruhák legalját odaadtuk a német katonáknak, átöltöztettük őket, mert sajnáltuk, hogy minden ott marad.”

Kép

Fotó: Katona László

Egy értékes aranyrúd nyomában

Sári néni nem sokkal a kastély felégetése előtt kemény megpróbáltatáson ment át, ugyanis bezárták a bicskei börtönbe, és kihallgatták több más szobalánnyal együtt. A nemesi család birtokáról eltűnt egy értékes aranyrúd, a rendőrök emiatt faggatták a kastélyban szolgáló személyzetet.

„Amikor rám került a sor, megkérdezték tőlem a rendőrök, hány aranyrudat hoztam el a kastélyból. Nagyon meglepődtem, mondtam, hogy ne vicceljenek ilyennel. Erre az oroszok csúnyán megverték előttem azt az idősebb szobalányt, aki egyébként elkövette a bűnt. Azt mondták nekem, hogy ugyanígy fogok járni én is, ha a házunkban megtalálják a katonák az aranyat. Erre azt mondtam nekik, hogy akkor én soha nem leszek megverve! Kérdezték, hogy biztos vagyok-e ebben, én pedig mondtam, hogy egészen biztos.”
Sári nénit csak másnap reggel engedték haza. Rendőrök kísérték a ház kapujáig, ami miatt rosszul érezte magát, hiszen tudta, hogy a településen mindenki ismeri őt, és tartott az előítéletektől. Ezt követően egy komoly eset volt még, amikor Sári néninek rendőrökkel akadt dolga. Megverték, amikor nem akart elmenni robotra (kötelező munkára), mert legyengült a tüdőgyulladástól, ami azelőtt az életét veszélyeztette. 

Puskatussal mértek rá néhányat – az volt a szerencséje, hogy jól fel volt öltözve, több réteg ruhát viselt magán, így nem esett súlyosabb bántódása.

„Amikor lebetegedtem, nagyon lázas lettem, nem tudtam enni sem. Az egyik katonatiszt, aki orvos is volt, kért, hogy vetkőzzek le, hogy megvizsgálhasson. Nem akartam, és azt sem akartam engedni, hogy beadja nekem a penicillininjekciót, ami akkor jött divatba, de nem ismertük még. Az orvos letérdelt az ágyam mellé, és így könyörgött: »Engedd beadni, te kislány, mert másképp meghalsz!« Végül engedtem neki. Az elsőn kívül adott még három injekciót. Adott volna többet is, de tovább kellett mennie más helyekre. Hála a Jóistennek, meggyógyultam!” 

Kép

Fotó: Katona László

Kétgyermekes anyaként végezte el a nyolcadik osztályt

Sári néni 26 évesen, 1951. február 3-án ment férjhez a szomszéd fiúhoz, akivel iskolába is együtt járt. A házasságból két gyermek, egy fiú és egy lány született. A férjével jó kapcsolatot ápolt, de sajnos őt is hamar elvette tőle a sors: 20 év házasság után hirtelen meghalt agyvérzésben.
A tanulás mindig is jól ment Sári néninek: a bizonyítványa, amelyet még most is őriz, tele volt kitűnőkkel. Összesen nyolc osztályt járt végig, igaz, az utolsót kettőt már felnőtt fejjel, kétgyermekes anyaként. Amikor elvégezte az utolsó évet, pont ugyanannyi osztályos volt, mint a saját fia.
„Volt egy számtanfeladat, amit a világért sem tudott megoldani otthon a fiam. Mondtam neki, hogy mindjárt megyek, és segítek neki. 

Erre felmordult, hogy de hát, én még nem is tartok ott a tananyagban! 

Ennek ellenére elkezdtem boncolgatni a hatványozást. Észrevettem, hogy kihagyott egy lépést. Mondtam neki, hogy mindig oda kell figyelni, és mindennek az ellenpróbáját is meg kell csinálni. Nagyon hálás volt a segítségért.” 

Megesett a szíve a rászorulókon 

Sári néni nemcsak tanulni, dolgozni is szeretett. A kastélyban töltött évek után elhelyezkedett egy varrodában, majd a helyi polgármesteri hivatalnál szolgált, de gondozónőként is tevékenykedett. Három falut kellett felügyelnie, körbejárnia, hogy van-e gyógyszerük, ennivalójuk a rászorulóknak. Bár nem lett volna szabad – és a munkaköri leírásában sem szerepelt –, ő mégis önzetlenül segített mindazoknak, akiknek szükségük volt rá. 
„Előfordult, hogy ebédet főztem nekik. Az otthoniak még meg sem tudták kóstolni a főztömet, én már vittem is a szegényeknek. Egyszer pedig valamelyik néninek nem volt felvágva a fája, mert lebetegedett a favágó, ezért én fűrészeltem neki egy-két napra valót.”

Kép

Fotó: Katona László

Sári néni szerint az élete egy pillanat alatt elszaladt; olyan érzése van, mintha csak most lett volna kisgyerek. Nem is gondolta, hogy ilyen szép kort fog megélni. Szerinte mindennek az a titka, hogy benne van az Isten kegyelmében. 

A Bibliát a mai napig rendszeresen olvassa, úgy véli, az egyenesen vezet bennünket.

Örül, hogy a Jóisten úgy igazgatta az életét, hogy a szülőfalujában maradhatott. Minden emléke ide köti, nem tudna elmenni máshova, és már nem is szeretne. Itt közel van a családja, az unokái és a dédunokái, akiket nagyon szeret. Egyik dédunokája meg is mondta neki, hogy azt szeretné, ha Sári néni őt soha nem hagyná el. Még akkor sem, ha ő már felnőtt lesz!