Kéz a kézben a reménység útján | Podcast
A Mária Rádió Mirjam stúdiójában beszélgetett Berta Péter a Reménység reszocializációs központ alapítóival és működtetőivel a Szőcs házaspárral.
A Reménység az egyetlen magyar nyelven működő bentlakásos otthon a felvidéken ahol a függőségből szabadulni vágyókat segítik a tiszta élet felé. A beszélgetésben a kezdeményezés mögött álló család Szőcs Kálmán és felesége Gizella mesél a kezdetekről, a megtett útról, a sikerekről és nehézségekről, a szolgálat mellet megélt családi élet kihívásairól és arról, ami igazán erőt ad számukra.
Bemutatkozik a pályázat készítője, Berta Péter:
Berta Péter vagyok a Mária Rádió Mirjam szerkesztője és műsorvezetője. Pedagógiai tanulmányaim után a gondviselés különös humorából csöppentem bele a rádiózás világába. Sokféle területen el tudtam magam képzelni egy évtizeddel ezelőtt, de a média világa határozottan nem tartozott ezek közé. Szerencsére 2018-ban egy rövid távú együttműködés a Felvidék magyar nyelvű Mária Rádiójával világossá te számomra, hogy van helyem ezen, az eddig számomra ismeretlen terepen és azóta is erősítem a szerkesztőség csapatát. Kiváló terepre találtam kiélni az eredendően meglévő kiváncsiságomat, ami jó esetben a hallgatók igényeivel is találkozik. A rádiós munkában néhány egyszerű gondolat mentén lehetne leginkább jellemezni a ténykedésemet. Egyrészt bemutatni és átbeszélni fontos, érdekes témákat, amelyek a nagyközönség számára ködösek vagy nem eléggé világosak, esetleg a kelleténél kevesebb figyelmet kapnak. Másrészt bemutatni a teljesítmény, szolgálat az elért eredmények mögötti embert. Fontos számomra, hogy ezt a munkát a keresztény értékrend és a határon túli közösség keretei közt végzem és remélem sikerül hozzátennem valamit a saját szolgálatommal azok gyarapodásához.
A podcast bekerült a Média a Családért díj 2025 legjobb 10 pályázati anyaga közé.
Olyan újságírói igényességgel készült munkák közül válogattunk, amelyek bemutatják a függőségek családon belüli hatásait, érzékenyen tárják fel a megküzdés, a gyógyulás, a kapcsolatépítés folyamatait, megszólaltatják az érintetteket: függőket, családtagokat, szakembereket, hozzájárulnak ahhoz, hogy a témát övező tabuk oldódjanak, és helyüket a megértés, párbeszéd vegye át.
A pályázat főtámogatója a Magyar Telekom, a döntősök díját az MBH Bank, a külhoni különdíjat a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Közönségdíjat a Zalaco Sütőipari Zrt. biztosítja.
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>