Az otthon hidege – Megtanulhat-e élni, aki újra meg újra csak túlélni tanul?

A három részből álló regény a kommunista Kárpátalja fullasztó légkörébe repíti vissza az olvasót. 1982-ben járunk, a cselekmény Brezsnyev halálával indul, amit egy serdülőkorban járó kislány, Szép Zsuzsanna szemüvegén keresztül láttat a szerző.

A gyereknézőpont itt egyszerre naiv és megrázóan éles, tulajdonképpen a valóságra ébredés első pillanatait tükrözik a nyitóetűdök. A kis Zsuzsinak szembe kell néznie többek között az egykézés intézményével, ami mellett családok százai döntöttek a bizonytalan jövő és a megélhetési nehézségek miatt. 

Később olyan igazságtalanságokkal is találkozik, mint hogy magyarként nem tanulhat a kijevi egyetemen, és az is gyorsan kiderül számára, nőként mennyivel korlátozottabbak a lehetőségei. 

A regény egyik sarokkövét három női életút jelenti. A kamaszodó Zsuzsi nagy odaadással és némi irigységgel figyeli Györgyit, Irént és Julit, amiért autóval járnak, elég idősek a szerelemhez, saját döntéseket hozhatnak, és önfeledten szórakozhatnak. Az elbeszélőnek azonban hamar rá kell döbbennie, hogy a lányok élete sem tökéletes, meggondolatlanságuk életre szóló következményekkel jár. A lányanyaság, az abortusz és a túlélés érdekében végbement korai házasság képében Györgyi, Irén és Julis ijesztő tükröt tartanak a hanyatló Kárpátalja női életút-alternatíváinak.

Egy meg nem változó rendszer

A regény következő szakasza ott indul, ahol a Ceaușescu házaspár élete véget ér. Ez az esemény kétségkívül megrendítette az összes kommunista országot, és a Szovjetunió hegemóniáját is megingatta, így a rendszerváltás első jelei már 1989 decemberében megmutatkoztak. A kommunista rezsim több évtizedes hosszú telének a felolvasztásához azonban nem elegendő egyetlen tavasz, így hiába megy végbe ’91-ben Ukrajnában is a rendszerváltás, a megélhetés mégsem lesz egyik napról a másikra könnyebb, még akkor sem, ha a külföldi termékek lassacskán beszivárognak az országba. A gyógyszerek továbbra is luxuscikkeknek számítanak, a nyugaton már tömegesen kapható ruházati termékek továbbra is elérhetetlenek.

Olyan apró – egy kisebbségben élő nemzet számára mégis az egész világot jelentő – változások történnek csupán, mint a március 15-i ünnepség engedélyezése, ahol hosszú idő után újra felcsendülhet a magyar nemzeti himnusz.

Ebben a közegben érik nővé a már egyetemista Zsuzsi, aki először lesz szerelmes, ugyanakkor először szembesül az egész világát megrengető, elemi erejű belső konfliktusokkal is. Az óvó-védő, mégis hermetikusan zárt szülőfaluból kikerülő lány az ungvári egyetemen, kémiatanárnak készülve próbálja meg a saját szerencséjét. A város, bármennyire nyomasztó és rideg, mégis egyfajta kitárulkozást jelent: már nemcsak túlélni, hanem választani is lehet benne – legalábbis elsőre úgy tűnik.

Az első szerelem épp ebben az életszakaszban köszönt be a lány életébe – egy orosz fiú személyében, akivel a nemzeti ellentétek miatt a közös jövő elsőre elképzelhetetlennek tűnik. Alik, a fiatal festőművész egyszerre hozza magával a tiltott vonzalmat és a felszabadító idegenséget. A fiú Amerikába készül, híres festő szeretne lenni, Zsuzsi viszont még nem tud elszakadni az otthon melegétől. 

A belső bizonytalanság idején tűnik fel Jácint, egy jó nevű orvos fia, aki látszólag mindent megtestesít, amit Zsuzsi elérhetőnek és elfogadhatónak tart. Mellette tartozni lehetne valahová; vele nincs kockázat, nincsenek áthághatatlan határok – ugyanakkor hiányzik belőle az a sodró erő, ami valódi kitörést jelenthetne a visszamaradott közegből.

Zsuzsi így két világ közt ingadozik: az egyik a megszokott, de szűkös, a másik a veszélyes, bizonytalan és idegen világ. Alik oldalán álmodni lehet, Jácint mellett beilleszkedni. Ám mindeközben ott van a harmadik erő is, talán a legerősebb: az otthon élénk emléke, az anyanyelv, a falu, a család, a közösség, amelyhez tartozni lehet. 

Mindez – paradox módon – mégis önnön vágyainak feladását jelenti, hiszen itt soha nem tud igazán kiteljesedni. 

Két világ és két életlehetőség között feszülő belső dráma veszi kezdetét, amelyre nincs egyszerű válasz.

Kép

Fotó forrása: Fortepan/Irházi Sándor

Ukrajna, Zaporizzsja, a Szobornyij (Lenina) sugárút az Olekszandra Poljaka térnél.

Az otthon hidege

Az ifjúkori remények lassan, de kérlelhetetlenül kopnak el a ’90-es évek derekán. A munkatalálás nehézkes, a tanári pálya telített, és a megélhetés napról napra nehezebbé válik. Az új élet nem kínál biztos fogódzókat, csak újfajta bizonytalanságokat eredményez: kihez lehet tartozni, miből lehet megélni, és hogyan lehet egyáltalán családot alapítani egy olyan világban, ahol a család mint intézmény is repedezik?

Mégis mintha a régmúlt visszhangozna újra: az egykori szerelmek ismét feltűnnek, új válaszutat kínálva, új lehetőségekkel, új reményekkel, miközben minden korábbi döntés súlya a jelenre nehezedik, mintha visszamenőleg válna véglegessé az, ami egykor még nyitott kérdésnek tűnt.

Közben a háttérben meghúzódó lányok, gyerekkori barátok halvány portréja újra kirajzolódik, ám most józanító élességgel hatnak a tragédiák. 

Györgyi, Irén és Julis alakja nemcsak a múlt emlékezete, hanem a változásra való képtelenség, a kilátástalanság megtestesítői. Leépülésük nemcsak testi, anyagi vagy társadalmi értelemben tragikus, hanem egzisztenciálisan is, hiszen a maguk módján mindhárman elveszítik a reménykedés képességét és a méltósággal teljes élet lehetőségét – akárcsak oly sokan, akik túlélni próbálnak a kommunizmus romjai felett…

Az Akik gyufát árultak szereplői nem hősei semminek – vagy ha igen, akkor a hétköznapi túlélés némaságának. Az ő világukban a gyerekkor nem védettség, hanem előkészítése a nélkülözésnek, a felnőtt lét nem beteljesedés, hanem fokozatos lemondás arról, ami lehetett volna. 

Mégis mit jelent felnőni, ha a gyerekkor már eleve felnőttként talál meg minket? Lehet-e újrakezdeni egy olyan világban, ahol a múltat sem lehet befejezni? És vajon megtanulhat-e valaha is élni, aki újra meg újra csak túlélni tanul? A regényben összefonódó apró, törékeny történetek valahogy megmaradnak igaz tanúságtételeknek, akár egy gyufa utolsó szikrája a sötétben. És ha megismerjük őket, talán nem tűnnek el egészen. 

Megyeri Edit Tünde: Akik gyufát árultak. Alfabet Kiadó, 2025.