James Croll, a takarító, a klímaváltozás első leírója, akinek végül igazságot szolgáltatott a sors
James Croll, egy beteges, nyomorgó, iskolázatlan skót takarító volt az az ember, aki mindenféle segítség nélkül, kizárólag önerőből tanulva megteremtette a klímaváltozás máig is érvényes elméletének alapjait. Szegényen született, és szegényen halt meg, de közben olyan eredményeket tett le a tudomány asztalára, amilyeneket a legkiváltságosabb pályatársai sem tudtak elérni.
Nem a fizikumáról volt híres
1875-ben az idős és hírneves Charles Darwin levelet kapott a skóciai Andersonian University címéről, az egyetem egyik ismeretlen tudósától, egy bizonyos James Crolltól. A levélíró a kőzetek folyók általi eróziójáról értekezett. Ez a téma akkoriban még viszonylag új tudományterületnek számított, mivel azt a forradalmi gondolatot támogatta, amely szerint a Föld életkora nagyságrendekkel magasabb az addigi elgondolásoknál. Darwin szívesen megosztotta a véleményét Croll-lal, majd hosszas levelezésbe kezdtek a témáról. Az addigra már köztiszteletben álló, betegeskedő zseni nem sokkal később megtudta, hogy kivel levelezett valójában.
James Croll egyáltalán nem a korabeli tudósok jellegzetes életpályáját járta be, mivel foglalkozására nézve eredetileg az egyetem takarítója volt.
A takarítói állás eredetileg nem szerepelt a vágyálmaiban, később azonban valódi áldásnak bizonyult az előmenetele szempontjából. Croll szegény skót családba született 1821-ben. Apja egy aprócska birtokot bérelt, ami nem hozott elég bevételt, így a földművelés mellett kőművesként is dolgozott. Feleségével négy fiút neveltek, akik közül a legidősebb és a legfiatalabb korán meghalt, de az életben maradt kettő is súlyos betegségekkel élt. David egy baleset következtében púpos lett, James pedig a koponyatetőjén rendellenesen összenőtt kutacsok miatt gyakori migrénekkel küszködött.
Akármennyire rászorította volna őket a szükség, a család egyik gyermekét sem tudta bevonni a munkába. James-t tizenhat évesen egy kerékgyártóhoz küldték tanulni, később pedig asztalost akartak csinálni belőle, de hamar kiderült, hogy esélye sincs elvégezni ezeket a fizikailag megterhelő munkákat. Ahogy nőtt, újabb betegségei bukkantak elő. Ízületei például egyre rosszabb állapotba kerültek, az állandó gyulladás miatt már alig tudta mozgatni az egyik könyökét.
A szülei kétségbeesetten próbáltak pénzkeresetet teremteni a számára. Egy hirtelen ötlettől vezérelve egy teakereskedőhöz küldték tanoncnak, de James gyenge fizikumával képtelen volt ellátni az ezzel járó feladatokat. Mire felnőtt, ő maga is állandó kényszerű munkakeresésben élt, mivel egyetlen helyen sem tudott huzamosabb ideig megmaradni. Egy ideig biztosítási ügynökként is próbálkozott, de az állandó utazgatással járó megpróbáltatásokat a szervezete nem bírta elviselni.
Saját magát képezte tudóssá
Mégis volt valami, ami örömöt hozott a mindennapjaiba. Tizenegy évesen megismert egy ismeretterjesztő gyermekújságot, a Penny Magazine-t. Ez szerettette meg vele a tudományok világát, és egy olyan szenvedélyt indított el benne, amely az egész életén át meghatározó maradt. Ettől kezdve – mivel iskolába alig járt – minden szabad percét a magányos tanulásnak szentelte. Megszállottan bújta a könyveket, és mindent magába szippantott, ami egyáltalán lehetséges volt.
Felnőttkorára – bármiféle hagyományos képzés nélkül – kompetens matematikussá, fizikussá, geológussá fejlesztette magát.
Igyekezett minél tisztább életet élni, tartózkodott az alkoholtól, és egy idő után egyetlen szenvedélyéről, a dohányzásról is leszokott. Családja hagyományai és a megpróbáltatások egyre mélyebb vallásos hit felé terelték, elkötelezett kálvinizmusában semmi sem tudta megingatni. A hit jegyében egy ideig egy absztinenseknek létesített fogadót is vezetett, ahol hozzá hasonló antialkoholisták mulathatták az idejüket. 27 évesen megházasodott, aztán néhány évvel később megtalálta azt az állást, amelyik meghozta neki a nyugalmat.
Az Andersonian University nevű glasgow-i egyetemen lett takarító. A munkával együtt járt egy szolgálati lakás is, ahová feleségével és a testi fogyatékossággal küzdő David öccsével együtt költözött be. Volt itt még egy olyan lehetősége, amely számára minden juttatásnál többet ért: szabadon használhatta az intézmény gazdagon felszerelt könyvtárát.
Egészségi állapota erre az időszakra annyira leromlott, hogy a munka jelentős részét a púpos David végezte helyette, ő pedig átadhatta magát a tanulmányainak. Mindennap több órán át tanulmányozhatta az általa legjobban szeretett tudományágakat: beleásta magát az elektromosság, a mágnesesség és a geológia világába.
Rövidesen odáig fejlődött az ambíciója, hogy egyenrangú intellektuális partnerként a kor legnagyobb tudósaival levelezett: Darwinnal, Lord Kelvinnel és Sir Charles Lyell-lel.
Mindannyian érdeklődve kapták fel a fejüket azokra a tudományos felvetésekre, amelyeket felvázolt.
Az elsők között kutatta a klímaváltozást
A legjobban a Föld éghajlati viszonyai és a klíma változásai érdekelték. Azt állította, hogy a földtörténeti korok során időről időre jégkorszakok köszöntenek be, ezeknek az okait pedig a bolygó világűrbeli elhelyezkedésének és mozgásának, valamint a nagy óceáni áramlások hatásainak tulajdonította. Croll szerint amikor a Föld télen messzebb tartózkodik a Naptól, és kevesebb fényt kap, bizonyos körülmények összejátszásaként megnövekszik a felszínen a hó és a jég mennyisége. Ez a korábbiaknál több napfényt ver vissza, így önmagába visszatérő eseményhurokként további lehűlést és jegesedést okoz. Feltételezése szerint ilyenkor a Golf-áramlat is lehűl, így tovább erősíti a közeledő jégkorszak hatásait.
Néhány dologban persze tévedett, például nem tudhatta, hogy a Föld éppen télen tartózkodik közelebb a Naphoz, és a jégkorszakok okai között inkább a hidegebb nyarakat kell keresni.
Ennek ellenére ő volt az egyik megteremtője a modern éghajlatkutatásnak, és az egyik első tudós, aki komoly, tudományos alapon vizsgálta a globális klímaváltozás okait és következményeit.
Cikkeket, tanulmányokat, szakkönyveket írt, vitákban vett részt, és teljes energiájával belevetette magát a forrongó 19. századi tudományos élet sűrűjébe. Mindezt állandó fájdalmak és testi gyengeség közepette csinálta. Mozgásában jelentősen korlátozták a betegségei; többször a legkisebb fizikai erőkifejtés hatására összeesett és elájult. A fájdalmaira szedett erős gyógyszer mellékhatásaként egy ízben hosszú hetekre elveszítette a beszédképességét, ami aztán élete végéig nem is tért vissza száz százalékban.
A takarítói munkát végül abbahagyta, és 55 évesen a brit Királyi Társaság tagjává választották, majd a Saint Andrews Egyetem tiszteletbeli doktorává nevezték ki. Kiterjedt levelezése olyan hírnévvel ajándékozta meg, hogy a New York-i Tudományos Akadémia is a tagjai közé sorolta. Mindez megelégedéssel és büszkeséggel töltötte el, de nem biztosított számára nyugodt megélhetést.
Az utókor igazolta nagyszerűségét
Akármilyen nagy tisztelet övezte is a világ tudóstársadalmában, egész pályáját a szegénység jegyében küzdötte végig. Feleségével egy olcsó bérlakásba költöztek, a számukra biztosított szerény nyugdíjból éldegéltek. Számos alkalommal folyamodtak az államhoz egy kis emelésért, de ezt nem kapták meg.
Végül James barátai és tisztelői nem bírták tovább nézni az egyre gyengülő, beteg ember nélkülözéseit, és gyűjtést rendeztek a házaspárnak. Így történt, hogy 1886-ban, 65 éves korában James Croll, a szegény, takarítóból lett tudós egy kényelmes házba költözhetett a feleségével Skóciában. Bármilyen törékeny és esendő volt azonban, nem hagyta abba a tudományos munkát.
Még négy évig ontotta magából a könyveket az éghajlat változásairól, a csillagok életciklusairól, a Föld geológiai korszakairól és a darwini evolúcióról.
Élete utolsó szakaszában már tisztában volt a saját közelgő halálával. Mint utolsó heteiben írta: „A szívem erejének lassú gyengülésében szenvedek. A dolgok ezen állása valószínűleg addig folytatódik majd, amíg a szívem meg nem áll, amely eseményről már képes vagyok a legnagyobb önuralommal elmélkedni, mivel ezen a módon csak egy jobb világba léphetek át.”
James Croll 1890-ben, 69 évesen halt meg. Munkássága egy ideig még foglalkoztatta a közvéleményt, aztán hosszú évtizedekre feledésbe merült. Eredményei csak az 1920-as években kerültek elő újra, amikor egy szerb tudós, Milutin Milankovics kidolgozta a klímaváltozás tulajdonképpen máig is érvényes modelljét. Croll elméletét egy kissé feljavítva és további tényezőkkel kiegészítve beépítette a sajátjába. Az 1970-es évekig kellett azonban várni arra, hogy a tudományos bizonyítékok megdönthetetlenek legyenek. Akkor derült ki, mennyire megelőzte a korát bátor elméletével James Croll, az iskolázatlan takarító.
Felhasznált források:
- James Croll – bicentenary and biography, from janitor to genius https://www.cambridge.org/core/journals/earth-and-environmental-science-transactions-of-royal-society-of-edinburgh/article/james-croll-bicentenary-and-biography-from-janitor-to-genius/B9C60AF0757AD5500F278F935FC6820D
- James Croll – a man ‘greater far than his work’ https://www.cambridge.org/core/journals/earth-and-environmental-science-transactions-of-royal-society-of-edinburgh/article/james-croll-a-man-greater-far-than-his-work/3437C0BFCA369D27459BF8144E3B694C
- James Croll https://www.famousscientists.org/james-croll
- James Croll https://en.wikipedia.org/wiki/James_Croll
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>