Inter-net – inter-igen

Ezt a levelet azért írtam, mert néhány hónapja felkúsztam a fészbukra, ami ellen éveken át tiltakoztam: nekem nem kell magam kitenni sehová. Aki akar, úgyis megtalál. Régen besúgók garmadája dolgozott azon, hogy mindent megtudjanak rólam, most én magam jelentsek magamról? Nem! De aztán arra gondoltam, hogy miután a rádión keresztül már nem érnek el az emberek, így kapcsolatba léphetek olyanokkal, akikhez eddig távoli, laza szálakon kötődtem. No de mi lett ebből? Mintha előtört volna belőlem a gyűjtögető ősember-anya, aki mindenfelé egyszerre figyel és keresi azt, ami ehető.

Árgus szemekkel tekintgetek a képernyőre, kincset keresve.

Aztán megjelenik egy különleges ikon a képen, rákattintok, és egy érdekes cikkhez vezet el. Abban nem értek egy szót, és máris az etimológiai szótár oldalán találom magam. Ott azonban egy különleges kifejezést kékkel látok, gyorsan megfogom az egeremet, és hipp-hopp, ott termek a lexikonnál. Micsoda különlegesség! Erről még nem is hallottam! Eltelik egy jó óra, amikor eszembe jut, hogy valamiért feljöttem a géphez az emeletre – de miért is? Nem emlékszem. Lemegyek a konyhába, ahol eszembe jut, hogy persze, az ebéd receptje hiányzott! Azt akartam megnézni, hogy a sok rothadó félben levő almát hogyan lehetne egy töltött csirkéhez felhasználni. Indulás vissza a géphez. T-ö-l-t-ö-t-t c-s-i-r-k-e… Megvan. Előjön 164 recept. De melyiket nézzem meg? Ez egy szép kép, úgyhogy biztosan jó is lesz. De kiderül, hogy túl bonyolult, akkor inkább menjünk tovább… Inkább egy másik receptes oldalt keresek. Közben látom, hogy érkezett hat levelem és nyolc fészbuk-üzenetem, rákattintok. Ideges leszek, mert valaki már megint teljesen alaptalan dolgokat írt rólam. De elfog a kíváncsiság is, vajon mi lehet mostanában a Lajossal. Kattintgatok. Aztán ránézek az órámra. Te jóságos Ég, elszaladt a délelőtt, nem lesz ebéd!

Másnap ezt találtam az interneten:

Jó-jó, könnyen irkálunk ilyen gúnyos sorokat, de mi a megoldás? Egyik nap elhatároztam, hogy csak minden másnap nyitom ki a fészbukot és az ímélemet. Másik ötletem az volt, hogy délelőtt záróra van.

Iszonyatos önuralmat kíván ez a világ, amire éppen ugyanaz a világ tesz képtelenné is. Olyan, mintha egy rázógépben az lenne a feladat, hogy maradjak nyugton.

Egy idős trappista szerzetestől kérdeztem meg a minap, hogy a kolostorban van-e szabály az internet használatára vonatkozóan. Ezt válaszolta: „Nem jó, ha egy problémát szabályokkal akarunk rendezni. Csak szabadságban van megoldás mindenre. Az biztos, hogy a mai korszakunknak nagy kérdése ez. Függőséget okozhat a számítógép.” Azt mondta, hogy fontosnak tartja a rendbe belépők számára először az önmagukkal szembeni szigorúságot. Szükség van erőre az elején, hogy a szabadság útját megtaláljuk. A másik elengedhetetlen eszköz a szilencium. Általában este hat órától reggel nyolcig nincsen wifi. Mindenki elcsendesedik és Istennel töltekezik. Úgy gondolom, ezeket a szerzetesi tanácsokat lefordíthatjuk családi viszonyainkra is. Ha nincs nem, akkor nem lesz igen sem. Ebből a világból kilépni nem tudunk, de a fokozatosság és az elhatárolódás elvét meg kell tartanunk!