Ikrek, emlékekbe zárva

Saskia Sarginson Ikrek című regénye különleges utazásra invitál bennünket, olvasókat. Miközben Suffolk vadregényes tájain bolyongunk, az idő, mint csalafinta játékmester az emberi szív és lélek legmélyére kalauzol minket, ahol olyan nagy kérdésekre találhatjuk meg a választ, mint például a gyökereink, valamint a családi kapcsolatok hatása az életünkre, az önazonosság kérdése, illetve hogy milyen nyomasztó, fullasztó, életvezetési elakadásokat okozó hatásai lehetnek a ki nem mondott, mélyre temetett titkoknak.

Időtlen emlékek

Isolte és Viola egypetéjű ikrek, akik tizenkét éves korukig egészen sajátos körülmények között cseperedtek. Édesanyjuk nem a tipikus tévémamák nevelési elveit követte, hanem a 60-as 70-es években oly népszerűnek számító hippi életmódot, a szabad életet választotta maga és a gyermekei számára. Így történhetett meg, hogy Viola és Isolte édesanyjukkal az erdő közepén éltek egy kis házban, ahonnét kalandos felfedezőutakra indulhattak, hogy magukba szívják a természet és az élet minden apró rezdülését, hogy ha kell, eggyé váljanak a széllel és a földdel. Legfőbb kapcsolódási pontjuk egy másik ikerpár volt John és Michael, akikkel véd- és dacszövetséget kötöttek, és ebben a négyesfogatban senki más számára nem jutott hely.

Az élet azonban olykor nehézségek sorozatát zúdítja az emberek nyakába, s miután Viola és Isolte egy szörnyű tragédia következtében az édesanyjukat is elveszítik, hirtelen maguk mögött kell hagyniuk a vadont, és be kell illeszkedniük a nagyváros forgatagába.

Miközben azonban az új életükbe próbálnak belenőni, és elvágni a múltbeli kötelékeket, a két testvér fokozatosan eltávolodik egymástól. Isolte sikeres újságíróvá válik, mindemellett egy jóképű és sármos férfit is maga mellett tudhat, látszólag teljesen normális életet él, mintha a múltbeli dolgok meg sem történtek volna. Ugyanakkor Viola egyre csak sodródik, mintha a testvére és megszokott közege nélkül nem tudná magáról, hogy ki is ő valójában. A múltbeli történések megbéklyózzák, szó szerint teljesen felemésztik, ahogy evészavara eluralkodik rajta. Viola lassan nem csupán a nővére, hanem önmaga árnyékává is válik, apránként elfogy ebből a világból. Múltjának emésztő traumája, a hozzá kapcsolódó bűntudat, a saját maga iránt érzett undor béklyóként tartják fogva. Önpusztító éhezése arra szolgál, hogy elbújhasson saját lelkiismeret-furdalása és szégyenérzete elől. Mintha azzal, hogy egyre kisebbé és súlytalanabbá válik, tettei és ő maga is láthatatlanná lennének, és így képes lenne felülkerekedni a fizika törvényszerűségein, elrepülni az életéből, oda ahol nem történnek rossz dolgok, nincsen keserűség.

Roppant különös, hívogató, fülledt, s talán egy cseppet misztikus a regény atmoszférája. Valami baljóslatú feszültség folyamatosan ott lóg a levegőben, és alattomosan behálóz.

A narráció különbséget tesz az ikrek között. Viola gondolatait követhetjük nyomon egy az egyben, Isolte szemszögét pedig csak közvetett módon tapasztaljuk meg. Az írónő mintha megadná azt a kiemelt figyelmet Violának, amit talán csak egyetlen embertől kapott meg élete során. Az időnkénti emlék az emlékben történetmesélés pedig jól érzékelteti, hogy a múltbeli történésekkel kapcsolatos érzéseink mennyire időtlenek, örökösen cirkulálóak, különösen akkor, ha nem volt lehetőségünk kifejezni őket. Bent rekednek valahol a tudat és a lélek ösvényein, s egyre csak keresik a kifelé vezető utat, s egészen addig képesek gúzsba kötni minket.

„Már a múlté”

Mindannyiunk életében előfordulhatnak törések, sérelmek, traumák, olyan súlyos titkok, amelyekről senkinek sem beszélünk. Olykor, Isoltehoz hasonlóan, tudatosan döntünk a felejtés mellett, azt gondolva, hogy amiről nem beszélünk, az a valóságban sem történt meg. Máskor, Violethez hasonlóan, hiába szeretnénk a súlyos terhet megosztani valakivel, nem találjuk a megfelelő szavakat, amelyek képesek lennének a minket ért traumát egész, koherens történetté formálni, a múlt összetört darabkáit összeragasztani. A titok elhallgatása rengeteg energiát felemészt, és igen nagy ára van. Amennyiben az emlékek nem tudnak a szavakon keresztül utat törni maguknak, más módot keresnek, hogy a kimondhatatlan valamiképp kimondhatóvá váljék.

A bennrekedt szavak számos formában ölthetnek alakot: olykor a tudatmódosító szerekhez meneküléssel, máskor különféle pszichoszomatikus megbetegedésekkel vagy kapcsolati elakadásokkal, megint máskor az elszigetelődéssel és elmagányosodással fizetjük meg a hallgatás árát.

Bármilyen módszerhez menekülünk, bármilyen mélyre temetjük a fájó emlékeket, a hozzájuk kapcsolódó feszültség nem tűnik el nyomtalanul. A tudatból száműzött, elfojtott emlékképek és történetek a lélek labirintusába szorulnak, amely időtlen, így a hozzájuk kapcsolódó negatív érzelmek és a szorongás is szabadon lebeg, és elemészti, megbetegíti a testet, megnyomorítja a lelket. Amikor szembenézünk múltunk feldolgozatlan, a tudatalattiba űzött történéseivel és az azok által okozott fájdalommal, az elfojtott emlékképek visszatérhetnek az objektív, racionálisan gondolkodó tudatba, így a trauma kimondhatóvá, tárgyiasíthatóvá válik. A titokkal és a hozzá kapcsolódó bűntudattal, nehezteléssel és indulattal való szembenézés, az emlékezés, a veszteségek elgyászolása, a titok megosztása felszabadít. Régi bölcsesség, hogy a megosztott teher fél teher, a kimondás által válhat a múlt ténylegesen múlttá, így a szavakat helyettesítő tünetre nem lesz többé szükség. A szavak és a történet formálásának folyamatát megkönnyítheti, ha először nonverbális eszközök pl. rajz, festés, gyurma, agyag, színes papír segítségével jelenítjük meg belső vívódásunkat.

Egyszeri és megismételhetetlen?

Az erős érzelmi tölteten, az eltitkolt tragédiákon, valamint a finom kapcsolati rezdüléseken kívül a regény azt a fontos kérdést is feszegeti, hogy mitől egyedi és megismételhetetlen az ember, hogyan befolyásolja az identitás kérdését, életünk alakulását, ha kettő van belőlünk? Mindannyian tudjuk, hogy minden ember egyszeri és megismételhetetlen lény, egy ikerpár esetében viszont sokszor hagyjuk, hogy becsapjon minket az észlelési illúzió, miszerint ők teljesen egyformák, a külső hasonlatosság miatt pedig hajlamosak vagyunk egy identitásként kezelni őket. A regény két egypetéjű ikerpárja, Isolte és Viola, illetve Michel és John kiváló példái annak, hogy bár a külsejük megtévesztésig hasonlít, mögötte merőben eltérő belső világ bontakozik ki. Történetüket olvasva felmerül a kérdés, hogy a velünk született génállományunk mennyire határolja be a személyiségünket és azt, ahogyan a konkrét élethelyzetekben viselkedünk. Vajon a génjeink, a minket körülvevő környezet, illetve a személyes felelősség miként működik együtt, és mekkora arányban vesz részt a viselkedésünk és gondolkodásmódunk alakulásában?

Ikerpárokkal végzett összehasonlító vizsgálatok konklúziója szerint a fő személyiségvonásainkat fele arányban az öröklődés határozza meg, a maradék részt pedig nem ismert arányban a környezeti, helyzeti tényezők, és mindezek kölcsönhatásai.

Ugyanakkor sem a genetika, sem a környezet nem tehető teljes mértékben felelőssé sorsunkért, mi magunk is aktív részesei vagyunk életünk alakításának. Ebben a folyamatban elengedhetetlen, hogy képesek legyünk szembenézni azokkal a kapcsolati és önvédelmi stratégiákkal, amelyeket azért alakítottunk ki, hogy megvédjük magunkat a kiszolgáltatottságtól és a fájdalomtól.

Ebben a történetben megmutatkozik az igazi szeretet, a hűség és a lojalitás is. Megláthatjuk, hogy a komoly érzésekhez nem lehet valaki túl fiatal, netán túl öreg, mert az érzések kortalanok, időtlenek, sok-sok évet átszárnyalva is ugyanolyan erősek és élénkek, mint abban a pillanatban, amikor keletkeztek. S van, hogy a másik iránt érzett szeretet, akkor is velünk marad, ha kimondatlan, akkor is, ha térben és időben máshol vagyunk, akkor is, ha semmi remény nem táplálja, csupán a szív és az emlékezet.

Ez a regény azt sugallja, hogy bár rengeteg munka és energia önmagunkkal, valamint a tetteink következményeivel szembenézni, és bátran vállalni azt, akik vagyunk, de meg kell tennünk, mert a beilleszkedés igénye mellett mindennél fontosabb, hogy önmagunk maradjunk.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti