Húsunkba vágó történet: passió az Arénában

– Producerként indult, filmet, majd színházi előadásokat rendezett, közben hatalmas állami ünnepségeket vitt színre. A projekt monumentalitása miatt érthető, hogy miért rendez éppen az Arénában, de a témához hogyan került közel?
– Mindig izgatott, hogy a saját filmes, színházi, rendezvényes pályámat hogyan lehetne közösségépítésre hasznosítani abban a közegben, amit egyháznak nevezünk. Fiatal koromban sokat küzdöttem az egómmal, és lehet, ha már akkor elkezdem járni ezt az utat, csak önmegvalósításra futotta volna, így inkább elengedtem a vágyat, ami még gondolatban sem állt a konkrétumok szintjén. Évekkel később egy lelkigyakorlaton kaptam ajándékba a felismerést, hogy csináljunk misztériumjátékokat a templomunkban.

– Ezt hogy kell elképzelni, hallott egy hangot?
– Az erdőben sétáltam, és ima közben tisztázódtak irányok, hogy merre kell tovább haladnom az életemben. Innentől kezdve felgyorsultak az események, és villámgyorsan eljutottunk a Passió 2020-ig. Először elkezdtem megírni és megrendezni egy misztériumjátékot Szent Ferenc életéről. Ez nagy siker volt Pasaréten, így a következő évben már kicsit nehezebb témát dolgoztunk fel a társulattal: az ötvenes évek ferences vértanúinak életét vittük színre. Az előadásokban 70–80 ember szerepelt, és kialakult egy fixen működő színjátszókör. Szépen fokozatosan elkezdtünk polgáribb darabokat is játszani, így mutattuk be az Irgalmasság évében a Tizenkét dühös embert férfi és női változatban is. Az utóbbi években nyári színházi előadásokat is készítettünk, nemrég pedig bemutattuk Csehov Három nővér című drámáját, tavaly pedig Molnár Ferenc Üvegcipőjét is.

– Azért itt már olyan darabokról van szó, amikhez nem árt hivatásos színésznek lenni. Ezek is jól álltak az amatőr színészeknek?

– Nagyon erős a társulat. Azt vettem észre, hogy a színjátszóképesség mindenkiben benne van, csak elő kell hozni és csiszolni kell, ehhez pedig egy bátorító, alkotó közegre van szükség.

Évszázadokon át sokkal jobban része volt az emberek életének a templomi közösségi színjátszás, mint ma. A passió- és misztériumjátékok több száz éven át meghatározták az európai színjátszást. A klasszikus európai színház is ezekből a műfajokból nőtte ki magát. 1945-ig minden magyar templom eljátszotta a maga passiójátékát, majd a kommunizmusban ezeket az alkalmakat gyülekezési gócpontoknak titulálták, így a lázítás, lázadás veszélyétől tartva megtiltották a hagyomány folytatását. A karácsonyi pásztorjáték kivétel volt, azt a rendszer ebben az időszakban is eltűrte, és bár nem régi fényében, de ma is hagyomány a templomainkban.

– Igen, ugyanakkor az utóbbi évtizedekben talán a színházat inkább kissé „bűnös műfajként” tartották számon egyházi körökben.
– Én ezt a papok körében egyáltalán nem tapasztaltam. Az első előadásaink után viszont tüntető hívők egy csoportja bement a plébánoshoz, és követelték, hogy szüntessük be a színjátszást a templomban, mert meggyalázzuk a helyet, megszentségtelenítjük Isten házát. Még a plakátjainkat is felrúgták a templom előtt. Amikor vitába szálltunk velük, és megkérdeztük, hogy a betlehemi pásztorjáték nem zavarja-e őket ugyanígy, azt felelték: az más. Persze kérdés, hogy melyik hagyományt tartjuk követendőnek: azt, amit a kommunizmus teremtett, vagy ami előtte több száz éven át gyümölcsözően működött.

A művészet ugyanazt teszi velünk, mint a hitünk: a hétköznapiból felemel a transzcendensbe, képes olyan irányba vinni a lelkünket, ahol Istennel is találkozhatunk. Minket is meglepett, de több olyan misztériumjáték-előadásunk is volt, ami után százak sírtak a templomban, szinte a teljes nézőtér.

– Ez tényleg hihetetlenül hangzik. Nehéz elképzelni, hogy felnőtt emberek vállalják egymás előtt a zokogást.
– Éppen amiatt engedték meg ezt maguknak sokan, hogy látták, körülöttük mindenki sír. Amikor láttam, hogy ez ilyen jól működik, lélekcsiszoló és közösségformáló egyszerre, elkezdtem írni egy tervezetet, aminek segítségével a jövő papjait és hittantanárait meg lehetne tanítani az egyetemen, hogyan építsék a drámapedagógia segítségével a közösséget. Három vezető hittudományi intézményben is elutasítottak egy kedves mosoly kíséretében, mondván, erre ott nincs szükség. Miközben tudom, hogy nem egy iskolában szenvednek a kezdő papok és a diákok a frontális hittantanítási módszerektől. Évszázadokon keresztül beletartozott a magyar papok eszköztárába, hogy misztériumjátékot, passiójátékot vittek színre a hívek épülésére. Manapság a templomi pásztorjátékokat olyan emberek rendezik, akiknek fogalmuk sincs a színházról, de ez fel sem merül mint feltétel, mert közhiedelem, hogy ehhez mindenki ért. Egy betlehemes pásztorjátékot bárki tönkretehet, a gyerekek lelkébe – mély nyomokat hagyva – beleültetheti a giccset.

Eleve miért nincs a magyar katolikus egyháznak egy kulturális központja, vagy legalább egy színházterme? Számomra dicséretes, hogy egy másik egyház vezetése több milliárdos költségvetéssel épít kulturális központot. A magyar katolikus egyház is léphetne ebbe az irányba.

– Gondolom, a heves reakciók elég löketet adtak ahhoz, hogy kilépjenek a pasaréti katolikus templom keretei közül. Viszont a templom és az Aréna között van még néhány helyszín, ami szóba jöhetett volna… 
– Az Aréna ötlete nem tőlem származik, ezért is szeretem annyira. Egy ateista barátom vetette fel, amikor hírét hallotta, milyen nagy sikerű volt az előadásunk Pasaréten. „Miért nem viszitek el egy nagyobb helyre, mondjuk az Arénába? Ha egy templomban több mint 2000 embert érdekel, akkor Budapesten biztos lesz 10 000 nézője!” Én egy darabig hitetlenkedtem, majd olyan ütemben záporoztak felém a konstruktív ötletek, hogy elkezdtem én is bízni az ügy sikerében.

Kép

– Sikerült támogatókat szerezniük? Az Arénát nem kis összeg kibérelni.
– A Passió 2020 produkció megvalósítója a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., illetve számítunk majd az adományokból vagy a jelképes, 2020 forintba kerülő belépőkből is némi bevételre. Az előadás kulcseleme a 2020 önkéntes szereplő. Reményeink szerint Európa legnagyobb passiójátéka születik meg a részvételükkel. A jelentkezés folyamata már elindult a www.passio2020.hu oldalon.

– Bárki jelentkezhet?
– 12 és 99 éves kor között mindenkit szeretettel várunk, színházi tapasztalat sem szükséges. Római katonáknak, a főtanács tagjainak, római előkelőknek és a jeruzsálemi nép tagjainak keresünk szereplőket.

Nagy örömmel fogadjuk, ha a férfiak vállalják, hogy szakállt növesztenek, hogy hitelesebben tudják megjeleníteni a korabeli Jeruzsálem hangulatát. Természetesen szüleikkel együtt 12 évnél fiatalabb gyerekek is jöhetnek, és várjuk teljes gimnáziumi osztályok jelentkezését is. Aki részt vesz a programban, annak önkéntes óráit is igazolni tudja a produkció.  A www.passio2020.hu oldalon lehet jelentkezni február 26-ig.

– Hány próbájuk lesz az önkénteseknek?
– Március 21-én, március 28-án lesz egy-egy próba, ezen kívül április 3-án délelőtt és délután is próbálunk, április 4-én pedig már be is mutatjuk a darabot. A hosszú próba-, illetve előadásnapon meleg ételt kapnak a résztvevők, és meglepetés ajándék is vár az önkéntesekre.

– Ez a tömeg szinte egy olimpia megnyitóünnepségével vetekszik!
– A próbáktól nem félek, mert a 2020 embert 72 fős csoportra fogjuk osztani, majd őket további 12 fős csoportokra bontjuk. Még az első próba előtt mindenki meg fogja kapni a teljes forgatókönyvet. Az első alkalommal mindenki megismerkedhet majd a kis csoportjával, kiderülhet kit, milyen szándékok vezettek ide, és minden kiscsoportnak választania kell majd egy vezetőt. Az összes nagyobb, 72 fős csoportnak lesz egy profi asszisztense, aki irányítja és segíti őket a jelmezek kiosztásában, koordinációban, és közvetíti feléjük a rendező gondolatait.

– Kiket várnak az előadásra? Gondolom, főképp hívő emberekre számítanak.
– A kolléganőm ateista, mégis lelkes nézője az előadásainknak, így ismerkedik meg a bibliai történetekkel, és megfogalmazódnak benne alapvető kérdések. Bárkinek sokat adhat ez a történet, hiszen alapjaiban meghatározta a történelmünket, hogy mi volt a viszonyunk Jézus szenvedéstörténetéhez, a szeretethez, a saját keresztutunkhoz. A magyar nyelvben olyan szép kifejezés, hogy mindenki hordozza a maga keresztjét. A passiótörténet minden egyes eleme bármelyikünk életére vonatkoztatható, és ehhez nem kell vallásosnak lenni, hiszen itt egy alapvető emberi életút főbb fordulópontjai jelennek meg. Ezért nem hagyja nyugodni az emberiséget 2000 éve.

A mi passiónk főszereplője nemcsak Jézus, hanem egy kortársunk, egy 25 éves egyetemista fiú, akinek a szemüvegén keresztül látjuk az eseményeket.

Számomra a passió egy mai dráma. Nyers, a húsunkba vágó történet, amelynek az inspirációjára válaszoknak kell születniük bennünk akár résztvevőként, akár nézőként.

Az egyéni útkeresésünkön túl ez egy közösség története is: nem választható el egymástól Jézus, Pilátus, Júdás, a korbáccsal ütő római katona, a Barabást kiáltó tömeg. Mind összetartozunk, mind egyek vagyunk, minden szereplő mi vagyunk ebben a passióban.

A Passió2020 előadást – amely a tervek szerint Európa legnagyobb passiójátéka lesz, egyben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előrendezvénye – 2020. április 4-én 15:00 és 19:00 órakor rendezik a Papp László Budapest Sportarénában. Az esemény fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Jegyvásárlás itt. További információk a rendezvény honlapján.