A hosszútáv a negyveneseké – Beszélgetés Tóth Évával, a Korinthosz ultrafutó verseny 2020. évi női győztesével

A szigetkörtől a triatlonig

Éva tizenkét évvel ezelőtt kapott rá a futásra. A Margit-szigeti körpályán kezdett el edzeni, és hamar ráérzett a mozgásforma adta örömre. Az is kiderült számára, hogy hosszabb távokat is képes viszonylag könnyen lefutni. Nem sokkal később edzőtársaival már a nagyatádi Ironman országos hosszútávú triatlon bajnokságra készült, ami 3800 méter úszásból, 180 km biciklizésből és egy maratoni futásból áll. Éva 2009-ben és 2010-ben két társával váltóban vett részt a versenyen. Számára a futás és a biciklizés nem jelentett problémát, vidéki lányként gyakran áttekert a 35 km-re lakó unokatestvéreihez. Az úszással azonban más volt a helyzet: „Úszni sose szerettem, nálunk nem volt uszoda, nem is ösztökéltek erre a szüleim. Mivel szerettem volna egyéniben is elindulni az Ironman versenyen, elkezdtem fejleszteni az úszástudásomat. 2011-ben végül mellúszásban úsztam le a távot, és sikeresen teljesítettem a versenyt” – meséli Éva, hozzátéve, hogy a triatlon és az ultrafutó versenyeken más a siker mércéje, mint az egyéb sportágakban.

Itt ugyanis az indulók nagy részének nem az a fő célkitűzése, hogy dobogóra álljon, hanem, hogy végigcsinálja a versenyt, és a saját maga által ideálisnak ítélt teljesítményt elérje.

A 2011. évi triatlon más okból is emlékezetes Éva számára: „Nagyatádon kezdődött a kapcsolatunk a férjemmel, Gergővel, ott lettünk »hivatalosan« is egy pár. A következő évben, 2012-ben jött a világra kislányunk” – mondja a futónő, aki a szülés után gyorsan regenerálódott, tíz héttel később már újra futott, babakocsiban tolva maga előtt a kis Zanát. Hasonlóképpen történt 2015-ben, Edvin születése után is, bár ott kicsit több időre volt szüksége ahhoz, hogy újra futócipőt húzhasson. A család Telkiben él, nem messze az erdőtől. „Vettünk egy futóbabakocsit, így a faluban és az erdőben is tudtam kocogni a gyerekekkel. Az enyhe rázkódás elringatta őket, jókat aludtak az úton” – meséli Éva, aki jelenleg egy biatorbágyi, logisztikával foglalkozó cégnél tölt be recepciós pozíciót, részmunkaidőben. A férjének saját vállalkozása van, ami rugalmas munkaidőt tesz lehetővé, így ő is fontos részt vállal a gyerekek és a háztartás körüli teendőkből.

Ultrafutás – a szuperhősnők köztünk élnek!

Az ultrafutás – a maratoni, 42 km-es távot meghaladó futás – kipróbálására férje adta az inspirációt, aki korábban már számos ilyen versenyen részt vett.

„2014-ben kezdtem el ultratávokat futni. Az első, amin részt vettem, az 54 km-es Mátrabérc futóverseny volt, közel 3000 méter pozitív szintemelkedéssel. Utána következett a Terep Százas verseny (jelenleg Ultra-Trail Hungary), ezen először a 80 km-es, később, 2017 júniusában a 112 km-es távot futottam le, amely során összességében 4200 méter szintemelkedést kell legyőzni” – mondja Éva.

Kép

Tóth Éva eredményhirdetésen

A részvétel az ultrafutó versenyeken komoly felkészülést igényel. Elmondása szerint napi 4-5 órát alszik, és heti öt alkalommal fut, többnyire hajnalban: „Általában későn fekszem le, mert gyakran csak este van időm főzni és rendbe tenni a házat. Ilyenkor szoktam erősíteni és nyújtani is. Azokon a napokon, amikor futok, négy órakor kelek, az edzés másfél órát vesz igénybe, és egy héten átlagosan száz km-t teszek meg. Kéthetente egyszer szoktam nyolc órát aludni. Korábban 12 éven át légiutas-kísérőként dolgoztam a Malévnál, hozzászoktam ahhoz, hogy kevés alvással beérjem” – mondja a futónő.

Sokunk számára talán elképzelhetetlennek tűnik, hogyan bírja valaki két kisgyerek mellett ezt a terhelést. „Az én energiáimat a mozgás mindig is feltöltötte, nem elszívta. Bármilyen álmos vagy kimerült vagyok, ha elmegyek mozogni, abból csak töltekezni tudok. Ez az életmód lemondással jár, és nagy önfegyelmet igényel, de én ezt nem érzem áldozatnak. Nagyon rossz hatással van a lelki állapotomra, ha valamilyen – például egészségügyi – okból nem futhatok.”

160 km egy nap alatt: Korinthosz 2020

A 2020. évi járványhelyzet alaposan felborította a világ sportéletét. Éva sok energiát fektetett abba, hogy felkészüljön az Ultrabalaton versenyre, de a rendezvényt a pandémia miatt áttették májusról októberre. A futónő így inkább az augusztus 21-én megrendezett Korinthosz ultratávú futóversenyre nevezett be, ahol 100 mérföldet – megközelítőleg 160 km-t – kell lefutni, a nőknek 22, a férfiaknak 21 óra alatt. A Korinthosz a 246 km-es Sparthatlon, a legnagyobb görög ultratávú futóverseny egyik kvalifikációs versenye.

„Nyolcvanketten álltunk rajthoz, és ötvenen értünk célba, a többiek feladták a versenyt.”

„A pálya nagy része aszfaltozott útból állt, de terepen is futottunk. Szekszárdról át Bajára, ott végig a Petőfi- és Pandúr-szigeten, majd vissza Szekszárdra a Duna-gát és a Sió-gát mentén. A szigetek hangulata nagyon tetszett nekem, jó volt látni a nyaralókat, szólt a zene, és sokan szurkoltak is nekünk” – mesélte a futónő, hozzátéve, hogy mindezek mellett a hajnali futást a hepehupás Sió-gáton még ő is megterhelőnek érezte. Éva úgy tervezte, hogy 18 órán belül futja le a távot, ami sikerült is neki, 17 óra 44 perc alatt tette meg 100 mérföldet. A nők között első helyezést ért el, közel másfél órával megelőzve a második helyezett versenyzőt, a férfi-női összesített mezőnyben hatodik helyen végzett.

Kép

Gergő és Éva

A verseny során természetesen szükség volt folyadék- és energiapótlásra. A futóknak 33 frissítő pont állt a rendelkezésükre, ahol enni- és innivalót, valamint jeget vehettek magukhoz. Ez utóbbira a nagy hőség miatt szükség is volt, Éva a megállóknál sok jégkockát pakolt be a ruházatába, amik a következő pontig el is olvadtak. A futónő tapasztalatai szerint teljesen egyénfüggő, hogy ki milyen élelmet fogyaszt az egész napos futás közben.

„Van, aki egyáltalán nem tud mozgás közben emészteni, sokan emiatt képtelenek ilyen hosszú távokat lefutni.”

„Van, akinek az sem jelent problémát, hogy főtt ételt egyen közben ebédre. Nekem szerencsére hozzászokott a gyomrom, hogy rázkódás közben kell emésztenie” – mondja Éva, hozzátéve, hogy a verseny során vizet, izotóniás italt, energiazselét, multivitamint, C vitamint, 30–40 szem sótablettát, gumicukrot és hideg sört is fogyasztott.

A hosszútáv a negyveneseké

„Úgy gondolom, minden élettapasztalatunk hozzánk ad valamit, egy munkahely elvesztése, egy párkapcsolat vége, a gyerekeinkért érzett felelősség, egy szeretett személy halála, ezek az élmények talán bölcsebbé, szívósabbá teszik az embert – mondja Éva, hozzáfűzve, hogy gyakorlati szinten pedig fontos a tapasztalat, ami az előre kigondolt terv végigvitelében segít. – A verseny elején az ember még friss, kipihent, olyankor könnyű beleesni abba a hibába, hogy elvigyen a lendület. Magas pulzusszámnál azonban egy idő után leáll az emésztés, mivel a vér leginkább a létfontosságú szervekhez viszi az oxigént” – magyarázta Éva. A futás kikapcsolódást jelent, és segít a belső feszültségek feloldásában:

„A futás nekem létszükséglet. Annyira élvezem, hogy egy kis túlzással, bármeddig tudnék futni.”

„Számomra ez egyrészt olyan énidő, amikor egyedül lehetek, másrészt nagyon szeretem az erdőt, a természetet. A mai napig rá tudok csodálkozni egy-egy színes levélre, szép virágra. A napfelkelte gyönyörű, szeretem, ahogy a levelek között besütnek a napsugarak. Ezért is jó hajnalban futni” – meséli Éva. A szoros időbeosztás miatt októbertől áprilisig rendszerint sötétben fut, ritkán nyílik alkalma napközben sportolni. Ennek ellenére soha nem unatkozik futás közben. – „Sok minden eszembe jut, néha jó ötleteim támadnak, máskor régi emlékek jönnek elő, de előfordul, hogy verseket mondok magamban vagy énekelgetek” – mondja, hozzátéve, hogy bár nagyon élvezi, hogy a felkészülési időszakban az edzés során egyedül lehet, mégis szeret a futóközösséghez tartozni. Az ultrafutók szükség esetén segítik egymást, futás közben beszélgetnek, barátságokat kötnek a versenyeken és az utána következő nagy gálavacsorákon. „Azért is járok versenyekre, hogy más futókat megismerjek. Nem az a célom, hogy a többieket legyőzzem, hanem hogy magamból a lehető legtöbbet kihozzam.”