Hómofisz testben hómofisz lélek – így formált át az otthoni munkavégzés

A hómofisz testet könnyű felismerni. Leggyakoribb ismertetőjelei: piros, sajgó szemek, enyhén dehidratált arc, megnyúlt nyak, előreeső vállak, fájó derék, megrövidült csípőhorpasz, kötött lábak. A kinti, városi poros levegővel csak ritkán találkozik, akkor is leginkább szükséghelyzetben. Birtokosa nem vesződik sokat a mindennapi öltözettel, ezért a ruhák nagy része kihasználatlanul szomorkodik a polcokon és a vállfákon. De gyászos hangulatban vannak a cipők is, hiszen az utóbbi időben elmaradtak a rendszeres séták, rohanások és a romantikus andalgások.

Hiába a sok otthoni edzés, online találkozás, csetelés, motivációs film és kalandregény, a hómofisz test fáradt és csüggedt – hómofisz lélek szállta meg.

Emiatt már egy olyan telefonhívás is fel tudja villanyozni, amelyben piackutatók faggatják kiszámítható internethasználati szokásairól. Kimerültsége a közösségi médiában is megmutatkozik, mivel egyre ritkábban oszt meg tartalmakat. Ha posztol, általában az oda nem égetett muffinról, mentes süteményről, zabkekszről tesz közzé fotót, de ha úgy tartja kedve, az életben maradt karantén-növényeivel dicsekszik a világnak.

A hómofisz léleknek már csak halvány emlékei vannak arról, hogy valaha aktív szociális életet élt. Nehezen tudja eldönteni, álmodta-e vagy tényleg volt olyan korábban, hogy munkatársaival, barátaival, családjával akkor találkozott, amikor csak akart. Azt meg már végképp megkérdőjelezi, hogy valamikor gondolkodás nélkül a nyakukba borult, ölelte és puszilta őket, feszélyezettségek nélkül. Távolinak érzi az éveket, amikor még csak azt kellett eldöntenie, mikor, kivel, hova, melyik rendezvényre, koncertre vagy előadásra menjen. Többször is belenyilall a kérdés: valóban voltak ilyen idők?

Az utóbbi hetekben én is ezt kérdezem magamtól. De ez nem meglepő, hiszen úgy álltam át a járványhelyzettel járó változásokra, mint öt évvel ezelőtt az egészséges életmódra. Szinte észrevétlenül sajátítottam el az új szokásokat, ehhez pedig elegendő volt két-három hónap. Az eredmény már a kezdetekkor szemmel látható volt, ahogy most is. Ezúttal viszont nem egy energikus és fitt alak köszön vissza, hanem egy, a folyamatos üléstől és képernyőhasználattól meggyötört test, amit – ha enyhül a járványhelyzet – meg kell tanulnom újból használni.

Meg kell majd újra tanulnom hosszan és összefüggően beszélni, helyesen gesztikulálni, mosolyogni, emberek között lenni.

Meg kell tanulnom sietni, rohanni, de előtte még az öltözködést is gyakorolnom kell – eddig sem voltam egy divatdiktátor, most viszont a jól bevált párosításokra sem emlékszem. Nem mellesleg fel kell elevenítenem minden tudásomat a sminkelésről, arcápolásról és frizurakészítésről. De mindezeket a kezdők legnagyobb örömével teszem majd, mert tudom, hogy a hómofisz test eltűnésével a hómofisz lélek is felszabadul.