Hétgyermekes anyaként nem akart többé abortuszokban segédkezni – Myra Neyer torokszorító története

Az ő története sok évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy autóbalesetben elveszítette férjét, és hét gyermekkel magára maradt. „Elmentem a baleset helyszínére, és kontrollálhatatlan érzelmi roham tört rám. Dühös voltam Johnra, amiért meghalt, és ordítottam Istennel, amiért hagyta, hogy ez megtörténjen – és minden kapcsolatot meg akartam szakítani ezzel az állítólagos »szerető« Istennel” – meséli.
Édesanyjához költözött, pedig soha nem volt köztük felhőtlen a viszony. Hogy gyermekeit eltarthassa és a saját lábára állhasson, szakképzett ápoló képesítést szerzett, és nekilátott munkát keresni. „Az iskolám, hogy segítsen a végzősöknek elhelyezkedni, hozzáférhetővé tette az önéletrajzunkat a város különböző egészségügyi intézményei számára, így kaptam egy állásajánlatot a Planned Parenthood Baltimore City Egészségügyi Központjától. Nagyon jó fizetést ajánlottak, és a Planned Parenthood neve jól ismert, ami azt jelentette, hogy az ottani munka szépen mutat majd a szakmai önéletrajzomban. A célom az volt, hogy felfelé lépkedjek a ranglétrán – hét éhes szájat etetni nem játék.”

Myra számára az egyetlen problémát az jelentette, hogy nem akarta, hogy bármi köze legyen az abortuszhoz. Ez azonban a klinikán senkit nem érdekelt. „Nem az ő bajuk, hanem az enyém – mondták. Csak arra volt szükségük, hogy legyen valaki, aki tanácsot ad a hozzájuk forduló nőknek.” Mivel ez nem tűnt különösebben nehéznek, és a munkalehetőség végre az alagút végét jelentette számára, elfogadta a felkínált állást. Egy nap aztán a klinika igazgatója behívta asszisztálni a műtőszobában, mondván, kevesen vannak, és szükség van kisegítő személyzetre. „Ezen a napon éppen az ellenkezője kezdődött annak, amit reméltem.”

„Onnantól fogva rendszeresen kellett dolgoznom a műtőben, és olyan dolgokat csináltam, amik még rémálmaimban sem fordultak elő, például a széttépett és csövön keresztül egy tartályba porszívózott csecsemők véres testrészeit raktam össze.”

Myrában komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, amit csinált. Esténként egyre többször fordult elő, hogy alkohollal próbálta elfojtani a lelkében lévő fájdalmat és kétkedést. „Az elfojtási folyamat során azt mondogattam magamnak, hogy a fájdalom megérte, mert így tudok gondoskodni a gyerekeimről. Ők a fontosak. Nem én.” Ez a módszer egy ideig működött is, aztán egy napon minden megváltozott. Éppen a vizsgáló ajtaja előtt állt, amikor meghallotta, hogy bent a kolléganője szinte felkiált, miközben ultrahang-vizsgálatot végzett egy fiatal, félénk, vékony fekete lányon. „Kíváncsi voltam, mi késztethette erre a reakcióra, ezért berohantam. Ott találtam, kezét a szájára szorította, és a képernyőt bámulta. Gyorsan odaléptem, hogy megnézzem, mi az. »Ó, Istenem! – kiáltottam fel én is. – Négy baba!«”
Az a tény, hogy nem egy életről, hanem életekről volt szó, mindenkit nagyon megérintett. Mintha minden megváltozott volna. Természetes úton fogant négyes ikrek előfordulása rendkívül ritka, több mint 729 000 terhességből egy. „Egy valóságos csodának voltunk szemtanúi. Úgy tűnt, ezt a lány is azonnal megérezte. Felkapta a telefonját, még ott helyben felhívta a barátját, és elmondta neki. »Felejtsd el – mondta a férfi a kihangosított telefonban. – Nem érdekel, ha száz gyereked is van, nekem nem kellenek!«”. A férfi elutasító mondata után a lány könnyekben tört ki.

Myra számára egyértelmű volt, hogy csak a férfi nem akarja a gyerekeket, a lány szándéka megváltozott.

Mivel a lány egyértelműen nem volt olyan állapotban, hogy racionális, átgondolt döntést tudjon hozni, hazaküldte. „Miután elment, az igazgatóm berontott az irodámba, és becsukta az ajtót. »Mi a fene folyik itt? Nem tudja, hogy azok a babák valószínűleg meghalnak a szülés közben? És ő... ő is valószínűleg meg fog halni!« »Honnan tudja?! Isten maga?« és ujjal rámutattam az igazgatóra: »Maga az Isten?!« Hosszú, hideg pillantást váltottunk.”

Másnap visszatért a lány a barátjával, aki szemmel láthatóan sokkal idősebb volt nála. Borzalmas jelenetet rendeztek. Az igazgató az irodába vezette őket, ahol hosszan elbeszélgetett velük, majd dolguk végeztével elégedetten távoztak. Másnap, zárás előtt éppen takarítottak már, amikor a lány visszajött, sírva, kínzó fájdalmak közepette, kezét a lába közé szorítva. „Gyorsan bevezettük a fürdőszobába, deréktól lefelé levetkőztettük, és szemtanúi voltunk, ahogy az első kis csecsemő egyenesen a vécébe esik. Valaki abortusztablettát adott neki. Katasztrófával álltunk szemben. A műtőszoba a folyosó végén volt. Gyorsan felsegítettem, és kinyitottam az ajtót. Egy darabig próbált mellettem jönni, de aztán egyszer csak megállt, és még két baba esett ki belőle. De még mindig a méhlepényhez voltak kötődve, nem estek ki teljesen. Lenéztem, és azt láttam, hogy a két kis csecsemő, testvérek, egymás karjaiba kapaszkodnak, ölelik egymást.” A lány kétségbeesetten sikoltozott, Myra sokkot kapott a látottaktól. Egy csoda pusztult el a szemük láttára.

Az orvos elvégezte a beavatkozást, ami bár óráknak tűnt mindenki számára, csak pár percig tartott. A műtőben megrendült, remegő, síró munkatársak maradtak. „Én a negyedik gyermeket raktam össze, akit az orvos kiszívott. Az első kisfiú holtan feküdt egy Chux-párnán, a másik két halott testvér pedig, még mindig ölelésben, egy műtéti tálban feküdt az asztalon. Körös-körül mindenütt ott volt a halál, a mészárlás nyomai.”
 Aznap este, amikor Myra hazament, nem az üveg után nyúlt, hanem a gyerekeit gyűjtötte maga köré, őket ölelte. És sírva aludt el. A Planned Parenthood klinika az események után behívott egy gyászterapeutát, aki egyénileg beszélgetett a dolgozókkal.

Myra legnagyobb megrökönyödésére kiderült, hogy a szakember feladata nem a történtek feldolgozásának segítése volt, hanem fel kellett mérnie, hogy a dolgozók milyen lelkiállapotban vannak, hogy továbbra is tudnak-e azonosulni az abortuszokkal, azaz „nem okoznak problémát” a rendszerben.

„Egyértelmű céljuk volt – de nem a nők egészségének védelme. Az volt a feladatuk, hogy találják meg azokat a személyeket, akik túl sokat törődtek az anyával vagy a gyermekkel, és távolítsák el őket.”

A Planned Parenthood klinika előtt rendszeresen álltak tüntetők, illetve imádkozó keresztények. Myra figyelmes lett egy nőre, aki nem volt sem ellenséges, sem harsány, mint a többiek, csak egymagában állt a szélen, és imádkozott. Odament hozzá. A nőt Mariának hívták, és a rózsafüzért imádkozta. Myra szeretett volna csatlakozni hozzá. „Tudja, hogyan kell imádkozni a rózsafüzért? – kérdezte Mária. Mondtam neki, hogy mint egykori katolikus, igen. Amikor adott nekem egyet, úgy éreztem, hogy valami új kezdődik bennem.” Ettől kezdve közösen imádkoztak minden műszak előtt, és idővel Myra arra a szilárd meggyőződésre jutott, hogy minden racionális, anyagi érv ellenére otthagyja a klinikát. „Végül eljött az a reggel, amikor egy kicsit másfajta kéréssel érkeztem Máriához: »Ma csak azért vagyok itt, hogy elbúcsúzzam tőled. A műszak után elmegyek, és szeretném, ha imádkoznál értem, mert ha elmegyek innen, soha többé nem jövök vissza. És nem tudom, mit fogok csinálni.« Azonnal imádkozott velem.”

Kép

Myra Neyer egyik fiával és férjével - Kép: Myra Neyer / Facebook

Myra rettenetesen félt, hogy mi vár rá a jövőben, ha nem lesz munkája, és még mindig sokkos állapotban volt az átélt borzalmak után, de arra az elhatározásra jutott, hogy átadja mindezt Istennek. „Még azt a fájdalmat és szomorúságot is átadtam, amit John halála óta felhalmoztam magamban. A könnyek és a bűnvallás után azonban megváltoztam, sőt új embernek éreztem magam. Ez volt és ez ma is életem legmeghatározóbb eseménye – amikor Isten visszahívott magához.”

Úgy egy hónap múlva takarítás közben Myra egy névjegykártyára bukkant, amit még Maria adott neki. Ez állt rajta: AND THEN THERE WERE NONE. „És végül egy sem maradt.”

Annak a szervezetnek a névjegykártyája, amelyet a Planned Parenthood klinika egy régebbi igazgatója hozott létre, miután otthagyta az abortuszipart, és pont olyan nőket támogatnak, mint Myra. Amikor felhívta őket, azonnal a segítségére siettek. „Az And Then There Were None csapata minden addiginál többet tett értünk. Hihetetlenül sok órát töltöttek azzal, hogy beszélgettek velem, bátorítottak és imádkoztak velem és értem. Mindegyikük belefolyt az életembe, és gondoskodtak a gyerekeimről is! Körülbelül 45 nappal később találtak nekem egy állást, méghozzá a gyermekgyógyászatban – álmaim állását, amióta az egészségügyi pályára léptem. Hát nem így működik az Úr? Számára nincs túl kicsi részlet, és nincs túl elveszett ember.”

Myra a mai napig küzd azzal a fájdalommal, amit az a bizonyos délután okozott a lelkében, de ez a fájdalom indította el az új úton: előadásokat tart, ahol elmeséli mindazt, amit átélt, hogy felhívja az emberek figyelmét az abortusz valóságára.
Hét gyermekét nagy egyetértésben neveli új férjével, Frankkel.

Forrás: abortionworker.com