Hazakísérsz, hogy éjjel ne kelljen egyedül bandukolnom hazáig?

„Elszakadt a cipőm pántja, úgy futottam, úgy siettem – mesélte dédmamám. Nem kellett kérdezgetnem őt, nem kellett biztatnom, hogy meséljen, mert amikor leültem a sparhert melegébe, csak ritkán hallgatott. – Bál volt, és a leányok meg a legények sokáig mulattak. Már régen csak a hold világított az utcában, amikor hazafelé sétáltunk, karóránk nem volt, de tudtuk, későre jár. Egy legény kísért az utcánkig, ott elbúcsúztunk, és futni kezdtem, de lóhalálában, a cipőm pántja is elszakadt. Otthon édesanya várt, és minden szó, minden előzmény nélkül akkora pofonnal fogadott, hogy ijedtemben sírni kezdtem. »Mekkora szégyen! Ilyen későn érsz haza! Ilyen cipőben!« – hajtogatta. De sejtettem, nem az idő múlásával volt baj, nem is a pánttal. »Hagytad, hogy egy fiú kísérgessen az éjszakában!« Hát ezért járt az anyai pofon! Vagy hatvan év telt el azóta, most is emlékszem mindenre. A legényre is!” Fiatal lányként számomra mindez legfeljebb tanmese volt – ráadásul érhetetlen –, de fiatal női fejjel már egészen más!

A férfi elkísért egy hölgyet – még csak nem is hazáig –, és máris botrány kerekedett a gesztusból.

Hogy ükmamám kitől értesült a „szégyenteljes” sétáról, csak a jó Isten tudja! Mint ahogy azt is csak ő tudja, miért tűntek el nyomtalanul a hazakísérő legények.

Ma, amikor az éjjeli kijárási tilalom miatt legkésőbb 20.00 órára mindenkinek otthon a helye, talán nem okoz problémát a hazakísérés kérdése. De a járványügyi szigorításoknak vége lesz, és 2020. november 11-ét megelőzően is szabadon jártunk-keltünk esténként az utakon, ki-ki a maga vérmérséklete szerint, jobbára egyedül.
Néhány éve hallottam egy középkorú pedagógusnőről, aki szabadidejében telefonon tartotta szóval azokat a fiatal nőket, akiknek késő éjjel kellett az utcákon menniük, hogy óvja, védje őket, biztonságérzetüket növelje. Még aznap délután felkerestem.

Kiderült, hogy a gondolat a saját lánya miatt ötlött az eszébe, aki az edzések és egyéb esti programok után egymaga botorkált hazáig, gyakran gyomorgörccsel.

Alapos oka volt rá, mivel a környék, ahol élnek, a kocsmák gyűjtőhelye a kerületben, emiatt a kamasz lány sok megjegyzést kapott a sötétben sétálva a ruházatára vagy éppen külalakjára. Az édesanyja pedig – mint ahogy minden anya ezt tette volna –, aggódott és egyszerre cselekedett is. Eleinte telefonon tartotta szóval a gyermekét, amíg nem kattant a zár – meglehet, ezt az eszközt számos szülő alkalmazza. Később azonban egy Facebook-posztban megszólította a gyermekéhez hasonló cipőben járó fiatalokat, a végén pedig megadott egy telefonszámot. Ma már több önkéntes segíti a telefonos kísérésben, és a lányok ingyen telefonálhatnak – de a fiúk is, utóbb ugyanis kiderült, olykor nekik is jólesik a megnyugtatásnak ez a formája. Bár a módszerrel lehet vitatkozni, a ténnyel már kevésbé, hogy „ordító igény” mutatkozott a pedagógus segítő cselekedetére.

Schäffer Erzsébet Weöres Sándortól idézi egy cikkében: „a nőnek bájolnia kell, a férfinak meg hódítania”. De hol is vannak a bájolásra termett kisasszonyok és a hódításra kész legények? Hol vannak azok a kalapos, fehér inges férfiak – így képzelem azt a döbröközi fiút is, akinek volt mersze bál után elkísérni dédmamát –, akik megtesznek néhány száz métert udvariasságból, akik a buszmegállóban várva addig vannak a hölgy társágában, amíg biztonságban nem tudják; vagy esetleg autóba ülnek, vagy a motor csomagtartójában egy plusz bukósisakkal érkeznek a randevúra. Hatvan évvel korábban még szégyen volt a kis Tolna megyei faluban a hazakísérés gesztusa, ma inkább a hiánya a gyávaság, persze az is lehet, lustaság.

Pedig a gyengédség nem gyengeség, a szeretet nem szégyen, a törődés nem tör meg!

A sötétben aggódva siető lányok félelmét nem fogja eloszlatni dédanyám, B. Kovács Rozália fiatalkori története, a fiúkat sem fogja udvariasságra sarkallni, az önkéntes telefonhálózatot működtető pedagógusnak sem lesz kevesebb a munkája, és meglehet, a világ sem lesz jobb. De a nő az nő marad, félni fog, miközben biztonságra vágyik; és a férfi az férfi marad, a maga módján megment. Hogy ez meghazudtolja-e a szüfrazsetteket és megszégyeníti-e Napóleon katonáit, arról elbeszélgethetünk egy esti séta során, kezünket a meleg zsebünkbe csúsztatva.