„Micsoda túlélésre vagyunk beállítva, ha képesek vagyunk bármilyen helyzetben meglátni a napsütést”

A történet a koronavírus-járvány idején játszódik, és egy zűrös életű kamasz lányból lett felelősségteljes doktornő a főszereplője. Az álnévre azért volt szükség, mert a főhős maga az író? 

Nem teljesen, de nyilván a főszereplővel osztozom néhány gondolatban, mondjuk úgy egyharmad részben. Mivel orvosként is publikálok, célszerűbb volt ezt a két irányt szétválasztani. Az első novellám megjelenésekor került szóba a névválasztás. Hirtelen ötlet volt – talán összefüggött erdélyi származásommal –, a havasokra gondoltam, így lettem íróként Havas Juli. Egész életemben nagyon sokat olvastam, tanultam, és mindig orvos szerettem volna lenni. De ott motoszkált bennem az írásvágy is, azonban a munka és a család mellett nem volt erre lehetőség. Ma már a gyerekeim felnőttek, és a munkában elértem mindent, amit szerettem volna, így teret tudtam adni ennek a régóta vágyott hobbinak. Írótanfolyamokra jártam, és nagyon hasznosnak találtam mindent, amit tanultam, mert segített megtalálni, hogy merre is induljak. Aztán a járvány idején megszületett a Nincs Hold, ha nem nézed című könyvem, amelynek főhőse: Kertész Anna. 

„Egy reggel a szüleim közölték, hogy elviselhetetlen viselkedésem minden határon túlment, ezért úgy döntöttek, hogy át kell költöznöm a nagyanyámhoz…” A diák Annának komoly magatartási, tanulási problémái voltak. Te is zabolátlan tini voltál? 

Én nagyon jó tanuló, rendes gyerek voltam. Kamaszos túltengéseim kimerültek abban, hogy felhangosítottam a zenét, és énekeltem. Imádtam tanulni, olvasni, életem boldog napjait töltöttem el a tankönyveimmel és a regényekkel. 

Erdélyben, a hetvenes-nyolcvanas években az olvasás volt az egyetlen szórakozási lehetőség, így mindenkinek rengeteg könyve volt, állandóan könyvtárba jártunk, a barátnőimmel is folyton csereberéltük az olvasnivalókat. 

A természettudományok érdekeltek, a kultúrát otthon szívtam magamba, a nagyanyámmal gyakran egymás kezéből kapdostuk ki a köteteket. 

„Nem értettem soha, mi az a zsé, amit suttogva mondtak rá valakire.” Anna nagyanyja egy kikeresztelkedett zsidó asszony, akinek arab férje volt, jelenleg pedig egy indiai úriember a hódolója. Az idős hölgy – aki műveltségével és fanyar humorával tűnik ki a szereplők közül – fittyet hány a származási és a vallási megkülönböztetésre. Szerinted száműzhető lesz társadalmainkból valaha is az indokolatlan előítélet? 

Sajnos nem vagyok erről meggyőződve, mégis hinni szeretném, hogy az emberek közötti egyenlőség egyre fontosabb lesz a világ számára, és a közös célok segítenek abban, hogy elmosódjanak a különbségek. Hiszek a műveltség, a tudás erejében, amely bőrszíntől, vallási hovatartozástól független.

„Birtokában vagyok az elhárítás teljes arzenáljának, de a nem-gondolkodásban vagyok a legjobb.” Alkalmazod te is a munkádban, az életedben a főhősöd tagadó technikáját? 

Ez struccpolitika, a cím is erre utal. A szakmámban mindenképpen alkalmazom, hiszen nem lehet „hazavinni” minden betegséget, nyomorúságot és halált. Anna Freud szerint a tudatalatti elhárító mechanizmusainak segítségével csökkentjük azt a pszichés feszültséget, amelyben vagyunk. Ezt a ha nem gondolunk rá, akkor nem is létezik gondolkodást orvosként csak évek, évtizedek után tudjuk alkalmazni. De mint megküzdési stratégia, valamilyen szinten mindenkire jellemző. 

„Anna kezdő orvosként is szerette megkérdezni az idősebb nővéreket, hogy: biztos meghalt?” 

Igen, ez én voltam. Amikor az első halottat meg kellett vizsgálnom a kórházban, akkor odacsődítettem mindenkit. A halál felfoghatatlan, a megértéséhez száz év sem elég. Az én hitvilágomat és kapaszkodómat a természettudományok és az objektív valóság adja. Ez néha gátol abban, hogy a körülöttem lévő világot és az abban élő emberek viselkedését rugalmasabban lássam. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy a hívő embereken sokat segít a hit. 

Az egyik nagymamámnak a kezében sokszor ott volt a rózsafüzér és az imakönyv – nem tudott olyan szörnyűség történni a családban, amelyen ne segített volna túljutni neki az imádság. 

Emlékszem, mindig „alkudozott” Szent Antallal, pénzt dobott be „neki”, vagyis a perselyébe a vizsgáim előtt, én pedig bíztam abban, amit ő mondott ilyenkor, vagyis hogy mindent tudni fogok, és még az is eszembe fog jutni, amit meg sem tanultam.

„Egyik kezemet finoman az ölébe vonta, és úgy ültünk egymás mellett, mint egy igazi nagymama és az unokája.” A könyvedet nagymamáidnak ajánlottad. Anna nagyijában ott vannak mindannyian? 

Igen. Zseniális, olvasott és humorral áldott nők voltak, modernebbek sok mai fiatalnál. Nagyon sokat kaptam tőlük, imádtam őket, ahogyan ők is engem. Ma is hallom a nevetésüket, éppen úgy vihogtak, mint most én a barátnőimmel. Mindig meglátták az élet napos oldalát, pedig a sors mindegyiküket keményen megpróbálta.

Kép

Fotó forrása: Libri magazin

„Magas lépcsőid vannak, ne kapd el a koronavírust, mert megfulladsz a hegymenetben.” A legdurvább helyzetekben is a humorhoz nyúl az író és a főhős. 

A jókedv, a humor nagyon fontos, sok mindenen átsegít. Hálás vagyok, mert a kollégáim sincsenek híján ennek, és a betegek hangulata is egész más, ha kicsit derűsebb egy vizit. A fiataloknak pedig szárnyakat ad, ha jó légkörben folyik a munka, és érzik, hogy megbecsülik őket. Hiszen egy kezdő orvosnak semmire sincs ideje, csak túlél. Az első öt-hat év olyan nekik, mint amilyen nekünk volt a járvány. Hirtelen ránk esett minden. A nővérek és a fiatal orvosok a hátukon vitték az egészet, mi voltunk ott háttérként. Az élénk fantáziám segített át ezen is. Úgy gondoltam, hogy egy világméretű borzalomban apró kis porszemként valamiféle heroikus dolgot viszünk véghez azzal, hogy segítünk, hogy túlélünk. Jó, hogy vége lett.

„Férjhez menés vagy tanulás… csak egy helyes út van.” Örök dilemma ez egy nő számára? 

Ha valaki szeretne „kitörni”, azt csak tanulással teheti meg. 

A tanult és férjezett nők többsége egy életen át egyensúlyoz a család és a munka között, és állandó bűntudata van amiatt, hogy hol az egyik, hol a másik területet hanyagolja el. 

Nehéz ebből a szempontból fiatal nőnek lenni.

„A téridő kontinuumában a szerelem is csak egy illúzió, ahol az időkoordináta egy pillanat, a tér három dimenziója pedig fél cipősdoboznyira terjed.” Ez a főszereplő egyik „képlete” a szerelemre… 

Anna okos, intelligens nő, mégis hét éven keresztül egy méltatlan kapcsolat alacsony önbecsülésű szereplője. A viszony lezárásának pillanataiban eszmél rá, mennyire kevés az, ami ebből a hét évből kézzelfoghatóan megmaradt. A szerelem tudományos szemszögből vizsgálva az elején olyan, mint egy külső környezettől független, zárt termodinamikai rendszer. De előre kiszámítható, hogy mi lesz a vége, szóval nyugodtan hasonlíthatjuk egy matematikai képlethez. Látod? A tudománnyal szinte mindent megmagyarázhatunk. 

„Vannak dolgok, amiben a klisének tartott szívünkkel és lelkünkkel lehet csak részt venni. Ilyen például a barátság is.” Zsófi Anna egyetlen igaz barátnője. Neked van Zsófid? 

Rengeteg Zsófim van és volt. A barátság ugyanolyan fontos, mint a család. Ez tesz emberivé. Ez – akárcsak a szerelmi szál – teljesen más nálam, mint a főszereplőmnél, ebben úgy éreztem, hogy a szereplőim maguk írják a történetüket. Zsófi szépségében ott a viselkedése, a nőies mozgása, a könnyed humora, az önzetlen segítsége, ahogy Annát ápolja a járvány idején. A szeretet, amely összeköti őket, az a legnagyobb érték.

„Kívülről szemlélem az életemet, mint valami rendezőt vesztett színházi előadást.” Mi segít túljutni a kudarcokon, az embert próbáló helyzeteken? 

A legnagyobb szomorúságomban is akadt olyan pillanat, amikor megálltam, és boldognak éreztem magam attól, hogy „a szétoszló ködből láttam feltűnni a délutáni holdat”. Micsoda túlélésre, megküzdésre vagyunk beállítva, ha képesek vagyunk bármilyen helyzetben meglátni a napsütést. Mi ez, ha nem ajándék?

Kertész Anna története lezárult, de Havas Juli második regénye tavasszal jelenik meg. 

Mindig azt mondtam, hogy képtelen lennék írni az erdélyi múltamról, most az új regényem témája a barátságon túl mégis a honvágy. 

A kitelepedés, a betelepedés, hogy hol is van a hazád. 

Izgalmas volt az a panelvilág, amelyben felnőttünk. Sok saját gyerekkori élménnyel tarkított történet kerekedett ki, amelynek főszereplőit az osztálytársakból, barátnőkből gyúrtam össze. És kicsit benne van az is, hogy az én nemzedékemből nagyon sok orvos jött Magyarországra Erdélyből a nyolcvanas évek végén. 

El tudod képzelni, hogy feladd az orvosi pályát az írás miatt? 

A gyógyítást nem válthatja fel az írás, Havas Juli mindig dr. Szalai Zsuzsanna tüdőgyógyász marad. 

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2024. márciusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.