Félt a lovaktól, ma már gyerekeket gyógyít általuk az erdélyi pszichológus

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy hosszú távon pszichológiával szeretnél foglalkozni?

Gyerekkorom óta mindig is bennem élt az érzés, hogy szeretnék embereken segíteni, de maga a pszichológia nem volt belső indíttatás. Először az orvosival próbálkoztam, ám azt különböző okok miatt otthagytam. Utána döntöttem a jelenlegi szakmám mellett, könyvből készültem fel az egyetemre, és nagyon megtetszett a tudományos rész is. 

Sokat adott nekem a hároméves alapképzés, az viszont nem tetszett, hogy egyáltalán nem volt szakmai gyakorlatunk. Ezt nem lehet csak a járványra fogni, bár az is közrejátszott valamilyen szinten. Ha nem találkozol olyan személyekkel, akik mentális betegséggel küzdenek, könyvekből nem tudod megszerezni a szükséges tapasztalatot, hogy segíteni tudj. Engem a mai napig inkább a pszichológia spirituális oldala érdekel, viszont rengeteg olyan mentális zavar van, amelyek megértéséhez ismerni kell az agy működését.

A lovakhoz  való kötődésed mire vezethető vissza, illetve hogyan kapcsoltad össze a lovakat és a pszichológiát?

Sokáig nem volt kapcsolatom lovakkal. Tavaly nyáron nehéz periódust éltem meg, akkor döntöttem el, hogy szeretnék kipróbálni valamit, amit életemben még soha. Beneveztem egy kilencven perces túrára, amit egyedül, segítség nélkül kellett véghezvinnem. Eleinte féltem a lovaktól, határozatlan voltam, hozzájuk érni sem mertem. Ám ez hamar megváltozott. 

Korábban nem hittem el, hogy létezik különleges kötelék ló és ember között, de később én magam is megtapasztaltam ezt egy Csillag nevű lóval, aki mára a kedvencem lett. Amikor először itt voltunk, és megkaptam a lovat, úgy éreztem, mintha belülről tudnék vele kommunikálni, szavak nélkül. 

Varázslatos volt, de csak Csillaggal kapcsolatban éreztem ezt. Később elkezdtem mélyebben is foglalkozni velük, sokat kellett gyakorolnunk a terápiához. Időre van szükség, hogy a ló megszokja a ritmust és az eszközöket, amelyekkel dolgozni kell. 

Két társsal kezdtem el a terápiát, akiknek nincs pszichológiai végzettségük, de a lovakhoz értenek. Jó néhány hónapig gyakoroltuk a feladatokat. Volt olyan ló, akivel egyáltalán nem tudtunk dolgozni, mert félt a labdától, a karikától és az egyéb színes eszközöktől, amelyeket használunk. Néhányszor el is csüggedtünk, amikor valamelyikük megállt gyakorlat közben, márpedig a hibákat mindenképp ki kell küszöbölni, hogy a kezelésen ne legyen balesetveszély. Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy csak speciális nevelést igénylő személyek jöjjenek a terápiára, hiszen rengetegen vannak, akik szorongással vagy kötődési zavarral küzdenek.

Kép

Fotó: Székely Anna

Mennyire volt nehéz megszokni a gyakorlatban az emberekkel való munkát?

Nekem az emberekkel végzett munka addig volt nehéz, amíg nem találkoztam az első pácienssel. Azért tartottam tőle, mert gondjaim vannak a román nyelvvel. Felkészültem a találkozóra, mindent szóról szóra leírtam, amit majd mondanom kell neki. Végül nagyon jól működött a terápia, csak bennem munkálkodott némi frusztráció. Ma már lazán állok hozzá, de ehhez sok munka és kitartás kellett. Mára nincs bennem olyan érzés, hogy nem leszek képes helytállni. Ebben segített, hogy a gyerekek szülei is mindig megértők voltak. 

Emberileg is rengeteget fejlődtem a terápiák során, jó érzés számomra, hogy tudok segíteni valakinek abban, hogy ne csak önmagához, hanem a lóhoz is közel kerüljön.

Hogy kell ezt elképzelni, miben tud segíteni a páciensnek, ha közel kerülhet egy lóhoz?

Akiknek nehézségei vannak az életben a kapcsolatteremtés terén, gyakran másoktól elszigetelten élnek, és tudat alatt tele vannak félelemmel, gátlásokkal. Amikor meglátnak egy lovat, általában előjönnek ezek az érzéseik. A terápia egyik célja, hogy a kliens olyan biztonságos közeget kaphasson, amelyben felfedezheti magában ezeket a félelmeket. Amikor valaki hozzáér a lóhoz, amelyről korábban azt gondolta, hogy megharaphatja vagy bánthatja, pozitívan fog csalódni, ezáltal önmagában is megerősödik. A lóval való kapcsolat segít az önismeretben is, valamint hosszú távon abban, hogy a mindennapi életben emberekkel is könnyebben kapcsolatba tudjanak lépni a páciensek. 

Említetted a román nyelv használatával kapcsolatos félelmeket. Korábban soha nem voltál rákényszerülve arra, hogy ne az anyanyelveden beszélj a hétköznapi életben?

Magyar közegben születtem, nem volt hol gyakorolnom a román nyelvet. Közeli rokonaim élnek Budapesten, évente háromszor-négyszer szoktam odamenni. Korábban át is akartam költözni, de rájöttem, hogy itt kell megtalálnom a helyem. Magamban tudok románul, nekem ehhez az iskolai tudás elegendő. Ha viszont valaha bármilyen dolog kapcsán megszégyenülsz, az agy automatikusan úgy reagál, hogy hasonló helyzetben leblokkol. Abban a helyzetben semmit nem tudsz tenni ez ellen, mert ez pszichológiai mechanizmus. Nekem korábban voltak ilyen tapasztalataim a román terén, összeakadt a nyelvem, nem tudtam magam jól kifejezni. Fordulópontot jelentett, amikor összeszedtem minden bátorságomat, és felvállaltam a sebezhetőségem. 

Kép

Fotó: Székely Anna

Hosszú távon is a lovas terápiában képzeled el magad?

Számomra a lovas terápia az álommeló. 

Bőven van vele jövőbeli tervem, bele szeretnék mélyülni ebbe a világba. Érdekel a lovasíjászat is, amibe mindenképp bele akarok vágni, emellett bizonyos pszichológiai képzéseket is elvégeznék. Ezek olyan önismereti tényezőkről szólnak, amelyek a terápiával kapcsolatosak. Ha megszerzem a szükséges tudást, foglalkozásokat indítanék csoportoknak, például családoknak.