Három regény egyben: Emma évszázada

A kortárs nőírókat, akiknek a regényeit nagy példányszámban tudják eladni a kiadók, gyakran övezi a gyanú: lehet, hogy lektűrt írnak, valami könnyen emészthető, érzelmes ponyvát, azért olyan népszerűek? Fábián Janka könyveit is kíséri efféle előítélet, pedig Emma-regényei valódi szépirodalmi értéket képviselnek.
Az Emma évszázada c. regény borítója
Az Emma évszázada c. regény borítója

 

A 2009-ben és 2010-ben megjelent három, folytatásos Emma-regényt most egyetlen, terjedelmes kötetben jelentette meg a Libri Kiadó, amely az „Emma évszázada” címet kapta. Így váltak valóban nagy ívű családregénnyé a Vallay Emma alakja köré szövődő népes család történetei.

A kilencvenhat évet megérő főszereplő az összekötő kapocs, valamiféle origó az egymást váltó négy nemzedék tagjai között – ám míg az első kötetben alapvetően a fiatal Emma nézőpontjából látjuk a többiek életének az eseményeit is, a másik két kötetben egyre jobban „fölé nőnek” utódai, a harmadik kötet végére pedig már inkább csak megfigyelője és értékelője azoknak a sorsfordító eseményeknek, amelyeknek irányítói vagy áldozatai a gyermekei, unokái.

Fábián Janka életigenlő, optimista művet alkotott, anélkül azonban, hogy az élet – és az emberi lelkek – sötét oldalát eltakarta volna. Sikerült összetett, sokszínű, pszichológiailag is megalapozott karaktereket alkotnia.

A 20. század eleji társadalmi miliőt érzékletesen ábrázolja, ám atmoszférateremtő képessége igazán a harmadik kötetre bontakozik ki: a második világháború utáni évek megidézése egyre hitelesebbé, egyre torokszorítóbban valóságossá válik.

Érezhető, hogy ezeket a mához közelebbi korszakokat a szerző közvetlen élménybeszámolókból ismeri, ezért sokkal több apró, hiteles mozzanatot tartalmaznak, mint a korábbi időszakban játszódó cselekményszálak. Talán ennek köszönhető, hogy míg az első két kötet („Emma szerelme”, „Emma fiai”) az érzelemgazdag szórakoztató irodalom Dumas-i, Victor Hugo-i értékes vonulatába sorolható, az „Emma lánya” több ennél, és erőteljesebb érzelmi azonosulást tesz lehetővé a közelmúltunkban élő – jó és rossz döntéseket hozó – emberekkel. Fábián Janka családregényének nagy erénye, hogy a fordulatokban gazdag cselekmény és az érdekes karakterek mellett szembesítésre késztet minket a saját felmenőinkkel, és segítheti a számvetést genetikai és történelmi örökségünkkel.

 

Fábián Janka: Emma évszázada, Libri Kiadó

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti