Haldokló cserepes növények a szupermarketekben – Kezdd virággal a világ megmentését!

Szép emberi indítékból született a virágajándékozás szokása: ki akarom fejezni, hogy kedves és fontos vagy nekem. Nem is volt ezzel baj, amíg mindenki a kertjében nevelt virágokból ajándékozott. A virágkereskedelemmel se lenne baj, ha mértékletesen, a túlkínálat elkerülésével történne. De ma a választék növelése is a vevőszerzés egyik fogása, és miután a vásárlók kiválogatnak néhányat a virághegyekből, a többi megy a konténerkukákba, jobb esetben a komposztba. A vágott virágoknál ez még valamennyire elfogadható, hiszen eleve hervadásra ítéltek, ám a cserepes és konténeres növények locsolás nélküli elsorvasztása már az emberi lelkiismeretbe vág. Oktalan pazarlás, ráadásul nem tárgyakról, hanem élőlényekről van szó. A kis virágüzletekben a tulajdonos anyagi érdeke, hogy minél kevesebb növénye pusztuljon el, mielőtt valaki megveszi, ezért többnyire rendesen gondozza azokat. A nagyobb kertészetekben vagy külön kertészeti osztállyal rendelkező áruházakban is jobb viszonylag a helyzet, mert locsolják a növényeket. A nagy áruházakban, ahol a növény csak egy árufaj a sok között, a kidobásra szánt áruk mennyisége szinte nem számít, ezért nincs gondozója a növényeknek.

A szuper- és hipermarketekben a meg nem vett növénykontingens biztosan elpusztul napokon belül, mert senki se locsolja.

A tömegtermelés nem kíméli az élőlényeket: sem a növényeket, sem az állatokat, és persze az embereket se. Mi, a fejlett gazdaságú „első világ” lakói dúskálunk és válogatunk a javakban, és még akkor is eljátsszuk, hogy királyok vagyunk, ha már csak nagyon rövid ideig van erre lehetőségünk.

Kép

Kép: Kölnei Lívia

Közintézményeinknek, köztereinknek is dísze a növényzet, és nagy örömünkre az utóbbi két évtizedben divatba is jött a „virágos település” koncepciója. Mivel egy-egy intézmény százezreket, egy-egy település akár milliókat is költ a virágozásra, nem mindegy, mennyire pazarlóan vagy okosan történik ez. A városi tereken csak ott van esélyük a virágoknak sokáig virítani, ahol locsolják azokat földbe telepített locsolórendszerrel vagy emberi erővel. Az előbbi megbízhatóbb, mert automatikus; az ember viszont többnyire csak akkor veszi komolyan a feladatát, ha van olyan főnöke, aki ellenőrzi. Évek óta szomorúan figyelem egyik pályaudvarunk beton virágtartóinak szakszerű és szemet pihentetően szép beültetését, nyaranta háromszor-négyszer – majd a virágok lassú sorvadását, kiszáradását. Egy kertészeti cég bizonyára nagyon jól jár ezzel, mi, az adózók viszont aligha… Nincs locsolással megbízott dolgozója a pályaudvarnak, vagy van, csak nem kéri számon rajta senki az elvégzett munkát.

Nem tartozom azok közé, akik a növényeknek lelket tulajdonítanak – egyszerűen annak látom őket, amik: élőlényeknek, amelyeknek az élete a maguk szintjén tiszteletet érdemel. Bibliai értelemben sáfárai, vagyis felügyelői, felelősei és gondozói vagyunk a természetnek, amelyből élünk, és magunk alatt vágjuk a fát, ha pazarlóan és felelőtlenül használjuk.

Kép

Kép: Kölnei Lívia

Az élőlények tisztelete a természet védelmét jelenti. Kezdhetjük a virágok, az ültetett növények idő előtti pusztulásának megakadályozásával, vagyis a gondozásukkal.

Folytathatjuk az állatokkal: azzal például, hogy a hús-, tojás- és tejtermék-fogyasztásunkat optimalizáljuk, és vásárlásunkkal is azokat az állattenyésztőket támogatjuk, akik a lehető legkíméletesebben bánnak a haszonállataikkal. Nem a vegán életmódot propagálom, hanem az emberséges haszonállat-tartást. Ha emellett nemcsak szórakozásból tartunk háziállatot, hanem valódi gazda-felelősséggel, akkor lesz rá esély, hogy az élet tisztelete tovagyűrűzik, és talán előbb-utóbb helyére kerül az emberi élet tisztelete és megóvása is, magzati kortól a magatehetetlen öregkorig.

Időnként szánalomból megvásárolok egy-egy senyvedő, de még életképes cserepes növényt a szupermarketekben, és igyekszem közben nem figyelni a megmentésért siránkozó többi százra.

Eszembe jutnak a menhelyi kutyák és macskák, majd az állami intézményekben nevelkedő gyerekek is, akik mind családra, gondozásra vágynak – de elhessegetem a gondolatot. Nem tudom magamhoz ölelni az egész esendő világot három gyerek és két macska mellé. De amíg helyet tudok szorítani az ablakok melletti polcokon, addig egy-egy haldokló cserepes virágot néha hazaviszek.