Gyermekeutanázia Belgiumban - Kegyes halál vagy a szenvedés?

A hírügynökségek szerint első ízben részesítettek kegyes halálban egy kiskorút a saját kérésére Belgiumban. Belgium az egyetlen ország a világon, ahol korhatár nélkül engedélyezik ítélőképességük birtokában lévő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kiskorúak számára az eutanáziát. A törvény meghozatala ellen 2014-ben hiába tiltakozott közös közleményben a belga katolikus püspöki konferencia elnöke, a belga Egyesült Protestáns Egyház elnöke, a brüsszeli főrabbi, a belga anglikán egyház központi bizottságának elnöke, a belga protestáns és evangélikus egyházak szövetségi szinódusának elnöke, a konstantinápolyi ökumenikus patriarkátus metropolitája, illetve a belga muzulmánok központi tanácsának elnöke.

Amikor a szíven ütő hírt olvastam, eszembe jutott néhai remek bioetika professzorom, Somfai Béla SJ, aki mindig hangsúlyozta, hogy nagyon széles látókörűen és gondosan járjuk körbe az ilyen jellegű kérdéseket, s ne hagyjuk, hogy pusztán érzelmeink vezessenek. S mivel az egész eutanázia-kérdés (különösen azzal „súlyosbítva”, hogy gyerekről van szó) nagyon érzékeny, összetett, de annál aktuálisabb, ezért csak néhány szempontot emelek ki.

Nincs új a nap alatt – a görög-római világban az „eltávozás szabadsága” biztosította az öregek, a betegek vagy a nyomorultak számára azt, hogy terhes életüket kioltsák, esetleg mások segítségével is. A „könnyű halált” a kereszténységet megelőző társadalmak gyakorolták az újszülöttek (lásd Taigetosz) vagy az öregek magára hagyásával is. A zsidó-keresztény felfogás számára mindez elfogadhatatlan. Az élet Szent, növekedni akar, ezért minden eszközzel védeni kell. Ennek az értékrendnek a felbomlásának (visszarendeződésének?) vagyunk a szemtanúi. A modern ember szenvedés nélküli világra vágyik, ezért teszi fel a hamiskás kérdést: emberi jog-e a kegyes halál?

A nyugati világunk gyors, pörgős, szereti az „instant”, hatékony és azonnali megoldásokat. A várakozásnak, az értelmetlen szenvedésnek nincs helye benne. Nézzük csak meg az esti filmekbe tűzdelt reklámokat! Azonnal elmúlik a fejfájás/nátha/herpesz/izomhúzódás, ha ezt és ezt a tablettát beszedi! Nincs idő a fájdalomra, az élet halad, minden legyen tökéletes, sikeres. Ha mégis csapás ér bennünket, hajlamosak vagyunk Istent felelősségre vonni például így: „Ha létezne Isten, akkor nem engedte volna meg ezt a betegséget, szenvedést. De ha létezik is, nem akar nekem jót, mert rám küldte ezt a csapást. A „szenvedéstelenített” társadalom nyilvánvalóan vágyja a kegyes halált, mert nem tud mit kezdeni a sikertelenség, eredménynélküliség, passzív szenvedés, kilátástalanság időszakaival. Már nincs szó örök életről, nincs túlvilági perspektíva. Csak az van, ami itt van. Ha ez nem megy, akkor inkább a halál. Ez a gyakorlati materializmus (ami akár egészségügyi, életbiztosítási érdekcsoportok malmára is hajthatja a vizet).

Való igaz, hogy nagyon nehéz végignézni a szülőknek a gyerek haldoklását, szenvedését. Megélni a tehetetlenség feszültségét. Sokan a tűrőképességük végére érnek, s reménytelenül azt gondolják, a legjobbat akkor teszik, ha véget vetnek ennek a szenvedésnek. Szenved itt mindenki: a beteg gyermek és a környezete is. S ha a szenvedő gyerek (akiről állítólag meg lehet állapítani, hogy józan az ítélőképessége) kéri az eutanáziát, akkor orvosilag indokolt esetben az ész, a ráció megengedi a jogot a halálhoz. Már nincs itt helye várakozásnak, hitnek, csodának. Szenvedés helyett jöhet a „kegyes halál”.

Ha megtaláljuk a választ, a helyes hozzáállást a (talán értelmetlen) szenvedés kérdésére (hogy hol a helye az életben, mit formál át), akkor lehet, hogy jobban megértjük, miért hamis kérdés a kegyes halálhoz való emberi jog. S talán meghagyjuk a helyét a csodáknak is, s megengedjük, hogy Isten maradhasson az élet és halál ura.

A cikk eredetileg a Képmás blogon jelent meg 2016. 09. 22-én.